17.rész

463 17 0
                                    

Reggel amikor fel keltem szó szerint az ágyról lógtam le. Nem sok kellett, hogy le essek így egyből vissza ugrottam.
Tom mellettem szuszogott,de én már annyira energikus voltam,hogy ki pattantam az ágyból és a konyhába mentem.
Mindenki aludt még,és már 10 óra is el múlt. Úgy döntöttem csinálok reggelit,ami majd palacsinta lesz. Neki is láttam a készítésnek,majd végül elsőnek a barátnőm jött ki a konyhába.

-Palacsintát csinálsz? Kérdezi kómás fejjel.
-Aha. Hamarosan kész is.
-Tényleg? Srácoook!! Ébredjetek! Mindjárt kész a palacsinta!! Órdítsa el magát Scarlett és erre mindenki fel ébredt és rohantak le a földszintre.
-Éhenkórászok. Mondom magamban.

Le ültek az asztalhoz, Scarlett meg terített mindenkinek,én pedig az asztalra tettem a reggelit.

-Jó étvágyat! Ülök le én is enni.

Senki sem szólt egymáshoz semmit,csak tömték magukba a kaját.
Miután mindenki evett, Scarlett-el el mosogattunk,és megpihentünk a nappaliban.

Nagy nehezen rá vettem magam arra, hogy fel öltözök,majd teljesen egyedül el mentem sétálni.
A nap enyhén sugárzott,mára állítólag esőt is mondtak.
Egyedül üldögéltem,a felhők már jöttek,borulásban volt az idő. Nálam persze semmi pulcsi nem volt, szóval max megfázok.
Meg amúgy is eléggé messze vagyok az ikrek házától,nincs kedvem most el sétálni oda.
Az eső cseperegni kezdett,majd végül szakadt már. Eléggé el áztam, cigizni sem bírtam, mivel az eső ki oltsa. Viszont olyan helyet sem találtam ahová be tudnék bújni,szóval szopacs.
A járdán sétálgattam,mikor valaki,aki teljesen be volt öltözve feketébe a falnak szorított és a fülembe suttogta.

-Mindent meg teszek, hogy tönkre tegyem az esküvőtöket. Nem fogsz sokáig élni,megöllek egy nap.
Annak ellenére, hogy teljesen el volt fedve minden része,egy kósza szőke tincs még is ki bújt.
-Clara? Kérdezem,majd ő el futott.-Állj meg te rohadék! Futok utána,majd el veszítettem.
Tiszta víz voltam,már dörgött és villámlott is. Fáztam, ruhám vizes volt,én a telefonom is le merült.
Végül találtam magamnak egy helyet,ahol meg tudok bújni,míg esik az eső.
El szívtam pár szál cigit,majd mikor az eső már kezdett el állni,meg indultam. Ám figyelmetlenségemben, véletlenül rá léptem egy gallyra ami el tört,és legnagyobb szerencsémnek hála,a lábam is már vérzett.
Szuper,mi jöhet még?
Hajam kócós volt,és csurom víz. Kerestem egy közeli kutat,ahol le tudtam volna tisztítani a lábam egy kicsit,de nyilván el volt zárva a csap. Istenem, nyáron miért zárják el?
Annak ellenére,is, hogy én vagyok a Német nagy lány, nem tudom pontosan a helyeket. Sajnos el tévedtem,és az eső ismételten el kezdett szakadni.
Dideregtem,úgy éreztem magam, mint egy utcára rakott házi állat.
A földön ültem egy falnak támasztva a hátam,mikor valaki a nevemet kezdte el kiabálni.

-Zoe! Fut oda hozzám aki Tom volt. -Mi a fenét keresel itt? Mindenhol téged kerestünk! Mondja majd meg fog a karomnál és segít fel állni. -Csurom víz vagy! Semmi pulcsi nálad, mivan ha megfáztál? Mondja miközben le veszi a pulcsiját és a kezembe adja. -Ezt vedd fel! Azonnal!
-És veled mi lesz? Mondom miközben veszem fel a pulcsit.
-Én ki bírom,csak te ne fázz meg. Mit csináltál a lábaddal?!
-Véletlenül rá léptem egy gallyra.
-Ó istenem. Jól vagy azért?
-Igen,jól vagyok.
-Miért nem jöttél haza?
-El tévedtem.
-Komolyan? Ne már Zoe!
-De,Tom. El tévedtem.
-Mindegy,az a lényeg, hogy meg vagy. Most gyere.
El mentünk hozzájuk, közben össze szedtük a többieket is. Gyorsan haza értünk, mivel ők tudtak egy rövidebb utat is hazafelé.
Tomékhoz értünk és egyből le fertőtlenítette a lábam,ami valljuk be, azért elégge csúnyán nézett ki. Egy gally volt csak,és még is képes ilyen komoly gondot okozni.

Kicsit pihentem még,és utána le fürödtem,és a hajam is megmostam.
Ruháimat a szennyesbe dobtam,és fel vettem egy ruhát amit tegnap hoztam át.
Hajam megszárítottam és ki fésültem. Ettem egy kis almát is, mivel éhes voltam,és a nappaliban telepedtem meg.
Az idő még mindig rossz volt,még mindig esett.
Tom mellettem ült,majd eszembe jutott a Clara-s dolog ma.

-Tom. Mondom miközben a fejemet fel emelem a válláról.
-Igen édesem? Néz rám.
-Ma találkoztam Claraval..
-Hogy tessék? Clara? Mit akart?!
-Azt mondta,tönkre akarja tenni az esküvőnket. És meg fog ölni.
-A rohadt életbe! Azt a ribancot! Majd beszélek a biztonsági őrőkkel, hogy őt ne engedjék be. Képet is adok majd nekik. Nem tehetik tönkre a mi csodálatos napunkat. Húz az ölébe.
-Kicsit aggódom..
-Ne aggódj édesem, minden jó lesz. Nem szabad izgulnod, tökéletes leszel,és Clara sem lesz útban. Ígérem. Mindent megteszek,hogy a mi nagy napunk csodás legyen. Rendben? Csókólja meg az arcom.
-Rendben. Hajtom a fejemet a nyakába.
-Szuper.

A nap már kezdett ki sütni egy kicsit,de lassan már ment is le. Kicsit még mindig dörgött az ég,de a levegő ami be áradozott a nyitott ablakon, nagyon kellemes volt.
Kicsit le hunytam a szemeim majd jött a rémálom.

Clara volt benne,és arról szólt, hogy meg akar ölni. Az álmomban terhes voltam Tomtól és a gyerekünket is meg akarta ölni. A hasamhoz szorított egy kést,majd el kezdtem a kezeimmel össze vissza csapdosni,és végül arra ébredtem, hogy Tom szólít a nevemen.

-Zoe! Kicsim minden rendben? Símogatja az oldalam.
-Csak rosszat álmodtam..ennyi.
-Mit álmodtál? Kérdezi aggodalmasan.
-Azt, hogy terhes voltam tőled,és Clara meg akarta ölni a gyerekünket és engem is.
-Édesem. Nyugodj meg,itt vagyok. Semmi baj. Ölel meg. -Tudom, hogy nehéz,mert most Clara meg fenyegetett,de minden rendben lesz. Nem fog bántani téged ígérem. Tudod, hogy akár tűzbe is tenném érted a kezem!
-Tudom,tudom.. de ez az egész annyira rossz. Már álmomban is meg megjelenik..én annyira félek.
-Ne aggódj, mondtam minden rendben. Itt vagyok, rendben?
-Rendben. Mondom majd nagyot sóhajtok.
-Hamarosan itt az esküvőnk. Szeretném ha nem izgulnál,és minden rendben lenne.
-Tudom.

Végül át öltöztem a pizsamámba,Tom megfürdött,én addig az ágyban feküdtem, takarót magamra húztam, őszintén fáztam.
Meg vártam még Tomot,és szorosan magához karolt engem, mert tudta, hogy félek nagyon.
Nyugtatás képp még apró csókókat nyomott az arcomra és a nyakamra, ami nagyon tetszett,és jól is esett.
És végül el aludtam.

-------------------------------------
Sziasztook
Itt az új rész, ahogyan ígértem nektek^^
Remélem tetszik nektek,és hamarosan a végére érünk ennek a könyvemnek is. Őszintén, imádtam írni ezt a könyvem,de mindennek egyszer el jön a vége.
Kb 1 vagy 2 részt tervezek még,nem tudom pontosan.
Minél hamarabb megpróbálom hozni a következőt!
Puszi nektek 💋
Ig:vivuu.slayy

A szomszéd srác/Tom Kaulitz/ [Befejezett]Onde histórias criam vida. Descubra agora