12. Rész

38 7 9
                                    

*Ari szemszöge*
*12. 09.*
A HYBE-nak az az ötlete támadt, hogy ideje egy új albumot kiadnunk! Ez remek hír, ugyanis már lassan 2 hónapja volt a debütálásunk...
A cég szerint minimum 4-5 dalnak kéne kijönnie most, mégpedig slágereknek, mint a 2 zene, amelyek az 1. albumon voltak. Legalább 2-nek kell koreográfia is, ám azt valahogy megcsináljuk...

Jia-val az elmúlt pár napban csak szövegeket írtunk, Nabi próbált valami kis zenei aláfestést csinálni, Mana pedig különböző táncmozdulatokat vett fel a telefonjára, amik szerinte jól néznek ki, ez utóbbiban kicsit segítettem is.

Így az entertaiment-hez ma fogunk menni, hogy bemutassuk az elmúlt napok munkáját.

9:26
Készen állunk! A sofőrünket már a leader hívta, így nem kell még pluszban várnunk is rá.
Gyors bepattanunk, majd pedig a hűvös téli időjárásban indulunk ki az idol-kerület-ből, a belvárosba.

*time skip*
Nagy nehezen, viszont megérkezünk. Az autóból gyorsan kiszállunk, elköszönünk a sofőrünktől, majd pedig ridegve lépünk be a HYBE épületébe.
Szokásosan jó idő van...kicsit melegünk is van az előhelyiségben. Itt meglátok jó néhány kivetítőt, melyeken a szórakoztató ügynökség különböző bandáit vélem felfedezni, mint például a TXT, vagy a Seventeen.
A lányokkal együtt indulunk fel a liften. Annyira furcsa, hogy nem mehetek a szokásos lifthez, amit anno a gyakornoki időmben rengeteget használtam...ugyanis nekünk, idoloknak külön van egy, amely sokkal jobb minőségű!

Felérünk a megfelelő emeletre. Jelenleg nem az elnökhöz, hanem a mi, saját dolgozóinkhoz megyünk. Mivel mindegyik bandának van: marketing csoportja, szépészeti csoportja, albumtervező/művészeti csoportja, illetve zenei csoportja, akik kellenek nekünk most!
A terem melyben dolgoznak egész hátul van, ám nem igazán. Alapvetően nem nagy hely...a BTS dolgozóinak száma egészen nagy. A terme a munkásoknak legalább 3-szor nagyobb, mint a mi foglalkoztatottainké. 

Belépünk a helyiségbe, ahol mindenki rögtön feláll, és meghajol. Min kisasszony, mint menedzserünk pedig, azonnal odajön hozzánk. 
- Lányok, sziasztok! Jó régen voltatok már itt...hiányoltunk benneteket! Az e-mail-eket olvastátok, amiket küldtem?
- Melyikeket is, hölgyem? - kérdezi nyugodtan Mana.
- Sunny, azokat, melyek a márkákat tartalmazza, amik szeretnének kollaborációt veletek!
- Oh, igen! Azt én megnéztem. Csomó szuper márka! - bólint Nabi.
- Remek! A marketing csapatnak köszönhetitek...leginkább Kang vezetőnek!
- Nagyon köszönjük, Uram! - hajlok meg előtte, a bandatársaim is hasonlóan tesznek.
- Ez a munkám, kisasszony! Nekem kéne megköszönnöm, hogy maguknál dolgozhatok, illetve magánál, a HYBE-nál! - biccent nekünk a bácsi.
- Az utóbbiért ne nekünk hálálkodjon...sőt! Az előbbi sem a mi művünk! - nevetgél magában Jia.
- Azt hiszem, itt az ideje mennetek a zenei csoporthoz! - figyelmeztet minket Min menedzser.
- Igaza lehet! - bólint Mana.

Elindulunk a terem másik, elzárt részéhez, amelyben mikrofonok, zongorák, dobok, gitárok, illetve elektronikus zenei eszközöket látunk.
- Hűha! - ámuldozom.
- Üdvözlöm, Önöket! Im úr vagyok, a csoport főnöke! A többi tag mindjárt bemutatkozik! - hajol meg előttünk egy 40-es éveiben járó férfi. Biccentünk neki, mire előbújik a többi ember, akik ebben a csapatban van.
- Ahn kisasszony vagyok, jó napot! Dalszövegíró! - köszön mosolygósan a nagyjából 30 éves nő.
- Bae úr lennék, producer! - int egy fiatal férfi.
- Yang úr vagyok! Én is dalszövegíró vagyok! - mosolyog ránk a nagyjából Ahn kisasszonnyal egykorú férfi.
- Végül pedig én...Han kisasszony a nevem, és én a zenék beat-jét állítom össze, Im úrral! - hajolgat a szimpatikus nő, aki szintén fiatalnak tűnik.
- Köszönjük, hogy fogadtak minket! - hajlunk meg még egyszer a lányokkal.
- Szerintem mindenki menjen arra a részre, amivel foglalkozott...persze Sazaki kisasszony a koreográfiával ügyködött, így szerintem csatlakozzon Park kisasszonyhoz, aki ugye azt hiszem, a beat-tel foglalkozott...jól mondom? - teszi össze a dolgokat Im úr.
- Igen, tökéletesen! - bólint Nabi. - De kérem, tegezzenek minket, mi pedig majd beszélünk formálisan!
- Ahogy szeretnétek! - bólint Bae úr.
- Akkor szerintem kezdjük is el! - mosolygok rájuk.

*time skip~14:27*
Rengeteg ideje dolgozunk már, viszont végre készen van.
5 dalnak szövege lett készen, és a beat-ek is nagyon jól haladnak.
Ezek lennének a dalok:
- Maybe Once
- Love with somebody
- I Will Be
- Secondly
- Another Time

Ebből a title-nek a Secondly-t, meg az I Will Be-t választottuk ki. Ezeknek lesz tánca, meg az Another Time-nak.

A koreográfia Mana, illetve az én feladatom lesz, majd ha egyszer kész lesz a beat. Aztán a tánc betanulása, az MV trailer-ek, meg maga a Music Video, és azt hiszem ennyi!

A fárasztó nap után a lányokkal úgy döntünk, ideje mennünk. Elköszönünk a csoportoktól, majd pedig felhívom a sofőrünket.

*5 perc múlva*
Itt is van a kocsi. Gyorsan beülünk, bekötjük az öveinket, utána pedig elkezdünk kifelé menni a városból. 1 óra nagyjából az út...korgó hassal ugyan, de kibírjuk!

*15:38*
Hahhh...végre. Pörgősen kipattanunk, majd pedig a házba rohanunk.
Mindegyikőnk instant ramen-t kíván, így azt vesszük elő, illetve melegítjük meg.
Jia időközben vesz elő innivalókat, Nabi pedig rittyent egy kis gyümölcssalátát desszertnek.
Mi Mana-val a ramen-ekért vagyunk felelősek, meg az elpakolásért, amelyet könnyen teljesítünk.

*time skip*
Az étel csodásra sikeredett...hála a ramen márkának, az üdítőknek, és nem hagyható ki ausztrál tagunk bámulatos gyümölcssaliját sem!

————————————————————————
Sziasztoook!!!
Nagyon sok idő elteltével, ám itt az új rész! Remélem tetszett, illetve azt is, hogy várjátok a folytit!
Akik esetleg olvassák bármely másik, most futó könyvemet, azoknak üzenem, hogy próbálok ma egy Dino ff. részt is összerakni, plusz egy véleményt is írni egy idol-ról!

Legyen szenzációs napotok/estétek!! <333

Az idolság kezdeti nehézségei - Enhypen ff. - BEFEJEZETTDonde viven las historias. Descúbrelo ahora