Ez a novella Liziton666 versenyére készült. Jó olvasást!
A sárkány belül ásított egyet, ami Nascha szájából egy tompa sóhajként tört elő. Gyomra felfordult egyszerre megkönnyebbülésében és félelmében, hogy ma vége lesz. Remélhetőleg a sárkánnyal békében válnak el egymástól, bár Nascha nem egyszer hallotta már, hogy az az egyik fél vesztét okozza. Általában az emberét.
Egyedül volt. Már amennyire eltekinthetünk a benne szuszogó sárkánytól. A város tornyait rég maga mögött hagyta, hatalmas árnyékuk viszont még mindig vállára nehezedett, ahogy a Nap trónjára lassan a Hold emelkedett. Nascha egy pillanatra megtorpant, hogy még hátralessen a város távolodó fényeire. Megborzongott, ahogy a sárkány ismét mozgásra késztette.
– Jól van, jól van – mormogta a lány és elindult. Nem értette, miért ilyen türelmetlen. Nem Nascha várt több, mint tíz évet, hogy végre eltakarodjon a testéből? Ráadásul még időben volt. Három órával éjfél előtt elindult, ahogy azt kellett. Nem is tanácstalanul bóklászott, lelki szemei előtt kirajzolódott a követendő ösvény. Egy tompa, pulzáló hang hívogatta, amitől ha el is akart térni, a sárkány végül irányba fordította. Naschának ilyenkor esze ágában sem volt ellenszegülni, nem akarta feldühíteni. Hiába ő volt a hordozó, könnyedén elvesztette az irányítást saját teste felett. Nem emlékezett, mit tett olyankor, viszont amikor magához tért, minden porcikája hasogatott, a kezét vér festette, csak épp azt nem tudta, a sajátja, vagy valami másé. A heg, ami akkor keletkezett a homlokán, amikor feltételezései szerint valami nagyvaddal verekedhetett össze, még mindig megvolt. Ha akkor az út szélén nem találja meg néhány kereskedő, talán többé fel sem ébred. Kirázta a hideg az emléktől, egyedül az bátorította, hogy ma végre vége lesz. Közel volt, érezte. A sárkány egyre nyugtalanabbul unszolta előre, a lány jól tudta, hogy már ő is szabadulni akart.
A város völgyéből lassan kiért, az útja pedig meredekebb irányt vett. Nem nagyon volt hozzászokva a hegymászáshoz, viszont tudta, nem állhatott meg. Lihegve nézett maga elé a homályba. Sötét foltokon kívül nem sokat látott, néha ki tudta venni a növények kontúrját, mikor a Hold éppen oda világított. Meg is lepődött, amikor az a kevés fény is eloszlott. Nem látott semmit, egyedül léptei visszhangja segítette tájékozódni. Rendre hátrakapta a fejét, de némi derengésen kívül nem volt ott semmi, a sárkány pedig olyankor visszatekerte nyakát. Lépésről lépésre az eleinte tompa hang erősebbé vált. Nascha legszívesebben fülére tapasztva a kezét sarkon fordult volna, hogy visszarohanjon a városba. Lába viszont vitte előre, bármennyire is nem akart tovább menni. A legfurcsább az volt, hogy nem is a sárkány irányította, de nem is Nascha. Inkább csak a teste vezette előre, mintha az hajszálpontosan tisztában lett volna az útvonallal.
Egy barlangban van – jött rá, amikor nekiütközött egyik falának. Ez logikus volt, hol máshol is lehetne? Vakon tapogatódzva kereste meg a hang forrását, ami a végére fülsüketítőre erősödött. Ott volt a lába előtt, sápadt fénnyel néha fel-felvillant egy szívverés ütemében.
Nascha letérdelt mellé, habozva végigsimított átfagyott ujjaival a sima felületen. Ez lenne az. Megtalálta, és már csak várnia kell éjfélig, hogy vége legyen.
Itt szunnyadt hát a tojás, melynek lelkét annyi éven át ő hordozta. Melegség járta át, Nascha a sárkány megkönnyebbülését érezte. A lélek lenyugodott, békésen meredt hordozója szemén keresztül szürke tojására. A pulzálás elcsendesedett, egy pillanatig némaság járta át a barlangot. A helyét nem sokkal később éles harangszó vette át. Nascha összeugrott, majd rájött, csak a városban harangoznak. A harsány csengések egymás után zendültek fel, a Hold korongja lassan a barlang kapujába emelkedett. Ahogy fény kúszott a sziklák közé, kékes derengést ébresztett fel. Finom, jól kidolgozott vonalak húzódtak végig a barlang alapzatán, falán és boltozatán. Mind egy helyre futott, a tojásba mely ezüstkéken ragyogott fel.
Elkezdődött. A sárkány lelkét mintha rángatták volna. Hasító fájdalom kíséretében próbált kiszakadni Nascha testéből. Innen már a lányon múlt, túléli-e. Gyerek volt még, mikor a sárkány megszállta, és azóta tudta, hogy ez a pillanat fog dönteni a sorsa felett. Erőt vett magán. Sosem mondták el, mit kell tennie ahhoz, hogy túlélje, de most érezte. A sárkányt nem tarthatta vissza, de megakadályozhatta, hogy őt közben elpusztítsa. Fájdalmát figyelmen kívül hagyva kinyúlt a tojásért, tenyere rásimult. Majdhogynem levetette magáról, de ő kitartott. Aztán fényesen felvillant, mire a lány teste megrándult, majd elterült a földön. De nem volt semmi baja. Hosszú évek óta üresség volt odabent, nem zaklatta semmilyen idegen lélek, az hazatért. Nascha szabad volt.