I Mean Daddy? - Nanami Kento ff. -

Chapter 1

*klikk klikk klikk* visszhangzott az üres kórházi szobában az éppen kifogyó öngyújtóm kattanása. Nagyot sóhajtva hajtottam le a fejem - Itt állok egy fehér otthonkában az egyik ablaknál, cigivel a számban és még a becsempészett gyújtóm is elromlik. Most komolyan, lehetne ennél szánalmasabb a helyzet? - kérdeztem magamtól, szomorúan engedtem le a kezem.

- Nem beszéltük ezt már meg párszor, Himari? - hallottam mögülem a jól ismert unott hangot

- Áh Nanami már hiányoztál! - mondtam hamisan - Van egy gyújtód? Az enyém beszart

- Örülhetnél, hogy egyáltalán levegőt tudsz venni. - forgatta meg a szemét és mellém lépve egy rózsaszín öngyújtót adott át nekem - Tartsd meg, neked vettem.

- Milyen édes vagy - tettem rá kezem a vállára

- Ne tegezz - mondta mereven - és neked Dr. Kento vagyok, mondjuk tudom felesleges még egyszer elmondanom

- Bocsánat, a bezártságtól szemtelen leszek - vigyorogtam miközben beleszívtam égő cigarettámba - Ha néha kimehetnék az udvarra akkor nem bent kéne rágyújtanom - rántottam meg a vállamat

- Himari. Tudod nagyon jól, hogy nem engedhetem, hiszen -

- Miért jöttél? - vágtam a szavába. A párkányon támaszkodtam, alig bírtam megállni a lábamon. az éles fajdalom a tüdőmben minden levegővételnél szörnyű volt. Nem azt kéne csodálnom hogy fáj, hanem hogy még élek. Egy motorbalesetben eltört a bordám, ami beleállt a tüdőmbe. Nanami operált meg engem, nagyon hálás vagyok neki ezért is és mert minden nap bejön hozzám beszélgetni.

- Hogyléted miatt aggódtam - támaszkodott meg mellettem. Gondterheltnek tűnt. Rossz volt ilyennek látni, de ha meg is kérdeztem volna mi bántja vagy letagadja vagy elhesseget annyival, hogy semmi közöm hozzá

- Fájok - nevettem fájdalmasan. Tényleg fájt. Kijelentésemre elővett egy ampullát a fiókból és tartalmát az állványon lógó kis tasakba fecskendezte ami mellettem pihent. gondolom fájdalomcsillapító lehetett - Mikor mehetek haza?

- Még egy jó ideig nem ajánlanám. Nagyjából két hét mire a tüdőd rendbejön. Utána jön a fizioterápia, mint jól tudod - mondta ugyanazon az életunott, undok hangján, ami igazából mindig is nagyon megnyugtatott. Lenéztem a begipszelt combomra, majd jobbnak láttam elnyomni a még égő cigit a párkányon és visszafeküdni az ágyamba. Nanami segített eljutni odáig, nagyon jól esett ez a gesztus de inkább nem említettem meg neki - Van valami kérésed? - megszokott kérdés volt, de minden alkalommal megmelengette a szívem, hiszen az egyik ápoló elmondta, csak tőlem kérdezte ezt meg eddig, ami őket is meglepte

- Egy kis metamfetamin jól esne - mosolyogtam lágyan. Kicsit elnyomott a gyógyszer, de már nem fájt annyira.

- Tudod, hogy drogok nem játszanak - kuncogott. Ritkán hallom ezt tőle, nagyon jól áll neki, nem tudom miért nem nevet többet

- Itt tudnál maradni addig ameddig elalszok? - meglepettséget véltem felfedezni az arcán, hisz ilyet még nem kértem tőle - Melletted biztonságban érzem magam - motyogtam miközben elhelyezkedtem ágyamban és nyakig betakaróztam

- Persze hogy maradok - épphogy halottam válaszát, mielőtt elaludtam.