I Mean Daddy? - Nanami Kento ff. -

Chapter 3

A szívem a torkomban dobogott, nem tudtam mit csináljak, teljesen le voltam sokkolva. Még sosem mondott nekem senki sem ilyet, a pánik szélén álltam.
- Barátok vagyunk? - néztem rá, ahogyan éreztem a szemeimben összegyűlő könnyeket. Nem akartam sírni, sosem sírtam még senki előtt és nem is állt szándékomban szokásként bevezetni, de egyszerűen nem tudtam fékezni magam
- Oh, Himari nem akartalak megbántani, sajnálom - tette vállamra a kezét. Szegény nem tudta hirtelen mi lett velem vagy mit kéne ilyenkor csinálni, ahogy én sem
- Nem bántottál meg, épphogy ellenkezőleg - szedtem össze magam a lehető leggyorsabban. Nanami arcára kiült az értetlenség, nem tudta összerakni, hogy ezt hogyan is értem - Bocsánat, elragadtattam magam. Nem tudom mi üthetett belém, biztos a gyógyszerek - hajtottam le szégyenlősen a fejemet.
Még egy ideig kint ültünk, beszélgettünk. Elmesélte nekem hogy neki sincsen családja és ő is magányos volt az élete nagy részében. A szülei elváltak, ezért az apjával megszakadt a kapcsolata. Az anyjától kicsivel 18 éves kora előtt elköltözött, mert sosem jöttek ki túl jól. A szűk háromtagú baráti társaságával tengette mindennapjait régen, de a munkájuk miatt ők is eltávolodtak egymástól. Kicsit komfortosabban éreztem magam tudván, neki is nehéz volt az élete. Régi emlékek is szóba kerültek. Elmeséltem hogy még amikor kicsi voltam volt egy nagyon szép lila plüssdínóm, amit mindenhova magammal ráncigáltam és a fürdőszobáig nem mentem anélkül. Sajnos költözésnél apám házában maradt a dínóm és sehol sem találtam mégegy olyat.
Körülbelül egy óra múlva visszatertünk a szobámba, Nanami lefektetett es betakart, nagyon gyengének és fáradtnak éreztem magam, de eszméletlenül boldog voltam. Betuszkolt egy párnát a lábam alá, hogy kényelmesebb legyen nekem.
- Holnap szabadnapon leszek, van pár elintéznivalóm - szólt rekedtes hangján, mire kissé elszomorodtam - hékám, ne szomorkodj! Azért mert nem fogok holnap dolgozni még nem azt jelenti hogy nem jövök be hozzád
- Rendben - mondtam megnyugodva, fáradtságtól elnyomva. Letettem fejemet a párnámra és éreztem hogy kezd elnyomni az álom - Nanami... - kezdtem el szégyenlősen
- Igen, maradok - mondta mosolyogva, ahogy leült a székre, ami kifejezetten neki van az ágyam mellé téve. Nem tudtam miért tudok konnyebben elaludni, amikor velem van, lehet tudat alatt kialakult előttem egy kép, amiben egyfajta apafigura. Hiszen megmentette az életem, vigyáz rám és gondoskodik rólam. A kora is csak rátesz az egészre. Nem lehetne az apám viszon akkor is 7 évvel idősebb nálam és sokkal érettebb nálam. Nyugtató, hogy van mellettem valaki akivel nem kell rejtegetnem a belső gyermeki énem.
Nem akartam elaludni, nem akartam hogy másnap legyen. Nem azért mert nem lesz munkában, hanem mert másnap volt a szülinapom. Utáltam a szülinapomat, mindig egyedül töltöttem, magamnak vettem tortát és azt kívantam bárcsak ne élném meg a következőt. Ez az évi sem lesz másabb azon kívül, hogy egy kis ideig lesz társaságom, és azzal nyugtatom magam, ha már lett egy barátom, talán megéri élni, habár valószínűleg miután hazamegyek már nem fogjuk tartani a kapcsolatot. Ő visszamerül a munkájsba, orvososkodik, én pegig élem nélküle a kis életem. De legalább az idei szülinapomon lesz egy látogatóm. Természetesen Nanami nem tudja, hogy szülinapom lesz.

Az éjszaka közepén keltem fel, nem aludtam túl jól. Hosszú percekig néztem ki a folyosóra, amitől egy üvegfal választott el, a kissé széthúzott függöny között. Figyeltem, ahogyan az ügyeletes ápolónők hallkan beszélgetnek, egyegy emberhez benéznek, vagy éppen óvatosan falatoznak. Ürességet éreztem. Hozzá voltam szokva, de most valamiért ez más volt. Nem a jól megszokott, tompa, kiábrándító érzés. Fájt.
Úgy gondoltam nincsen túl sok értelme, hogy az érzéseim eredetén gondolkozzak, hiszen sosem tudtam megérteni magamat. Jobbnak láttam kivenni a fiókomban lapuló cigisdobozt és rózsaszín gyújtómat, majd bevonulni a szobámban lévő mosdó helyiségbe. Megnyitottam az ablakot és leültem a lehajtott fedelű wc-re, majd meggyújtottam a szál cigarettámat. Most kifejezetten jól esett, nem fájt.

Az este további részét a telefonom bújásával töltöttem. Majd megevett az unalom egész reggel és délután is.