Mardekáros módszer

I. rész

– Ezt nem hiszem el! – Harry ingerülten vágta le az asztalra a Tekergők Térképét. – Draco (kibaszott szexi) Malfoy már megint nincs rajta ezen a vackon! – Barátai blazírt mosollyal néztek össze. – Most mi van? Oké, tudom, hogy unjátok, de...
– Figyelj, Harry... – Hermione halkan beszélt, teljes mértékben indokolatlanul, mivel a késői órára tekintettel rajtuk kívül senki sem tartózkodott a klubhelyiségben. – Miért nem mész végre oda hozzá, és mondod meg neki egyenesen, hogy tetszik neked?
– Még hogy tetszik! – horkantott. – Hónapok óta azt bizonygatom, mennyire gyanús a viselkedése, de szerinted persze...
– Szerintem is – kotyogott közbe Ron. – Most mondtad, hogy Malfoy kibaszott szexi.

– Én ilyet biztos nem mondtam! – háborgott Harry.
Hiszen nem azért lopózott be a múlt heti meccs előtt a Mardekár kviddicsöltözőjébe, hogy ismét láthassa a testét (és szerezzen magának pár jó estét). Még véletlenül sem. Hanem hogy hátha eldicsekszik a csapattársainak, miben töri az okos kis buksiját. Legalábbis ez volt a barátai felé közvetített narratíva. Erre Malfoy váratlanul beteget jelentett, persze vacsoránál már úgy kacarászott Blaise Zambini oldalán, mint akinek kutya baja. Aztán másnap reggel egy ordibálós veszekedéssel szakítottak. És ma... ma este megint eltűnt valahová valaki mással. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
– Használni fogom a Felix Felicist, hogy kiderítsem, miben mesterkedik! – Harryt megingathatatlan elszántság kerítette hatalmába.
– Nem kéne Malfoyra pazarolnod, amikor van egyszerűbb módja is...

– Én érdemeltem ki azt a bájitalt, Hermione – húzta ki magát. – Megdolgoztam érte. Arra pazarlom, akire akarom. Most pedig megyek lefeküdni. – Felkapta a térképet az asztalról. – Jó éjszakát! – indult el a hálókörlet felé.
– Várj, Harry! Mikor akarod meginni? – A lány hangja beletörődően csengett. Harry diadalmasan elvigyorodott.
– Szombaton, az edzés után.

Odafönt gyorsan lezuhanyzott, belebújt a pizsamájába, de mire a takarót a fejére húzva – hogy a többieket fel ne ébressze – pálcája fényénél a térképre pillantott, Malfoy már a szobájában volt. Sajnos a sajátjában, és nem az övében. Mondjuk az ágytámlához kötözve. (Hogy kivallathassa. Ugyan mi másért?) Harry felnyögött, és még jobban magára húzta a takarót.

Az egész őrület az előző tanév végén, a hazautazásuk reggelén kezdődött. A reggeli után Malfoy megvárta az előcsarnokban, bocsánatot kért az egész éves szemétkedéséért, majd megköszönte, hogy a közbenjárásának hála az apját nem az Azkabanba zárták, csupán házi őrizetbe helyezték. Harry mindösszesen arra volt képes, hogy bárgyún vigyorogva bólogasson.

Csak miután a barátaival felszálltak a vonatra, és beültek egy üres fülkébe, döbbent rá, hogy senkinél nem járt közben az idősebb Malfoy érdekében – miért is tette volna? –, aki alighanem annak köszönhette majdnem-szabadságát, hogy korábban bőkezűen támogatta a Minisztériumot. Meg hogy a kis akciója során szerencsére nem halt meg senki. Meg hogy szerencsére az összes halálfalót elkapták, Bellatrix Lestrange kivételével, aki Voldemorttal együtt szőrén-szálán eltűnt. Meg nem erősített források szerint akkor épp Balin látták őket.

Harry hosszú percekig viaskodott magában, hogy elárulja-e Malfoynak az igazat – mármint nem a balisat, az amúgy is csak pletyka volt –, végül nyert a griffendéles becsület. Jóleső érzéssel töltötte el, amikor felidézte magában Draco Malfoy mosolyát, ámde mit sem ért az egész, ha a mögöttes indok hamis. Hiába akarta azonban tisztázni a helyzetet, a mardekárosok egybehangzó állítása szerint a fiú fel sem szállt a Roxfort Expresszre. Egy ismeretlen férfi jött érte az állomásra, majd Roxmortsba indultak, valószínűleg azért, hogy onnan hoppanáljanak.