Ébredők hamvai - novella

Ébredők hamvai

*****

Sziasztok Kedveseim!

Ahogyan említettem, novellának indult ez a kis sztorit, de útközben elég sok dolog jutott eszembe,hogy akár regénnyé is ki lehetne bővíteni. Mit szólnátok hozzá? Milyen ötleteket/összeesküvéseket/lehetőségeket keltett bennetek a történet? Imádom, hogy általatok is fejlődik a szál, szóval nyugodtan zúdítsátok rám :D Őszintén szólva nekem eddig ez az eddigi legizgalmasabb indításom :D

Ölellek benneteket! <3

Sylvi

*****

- Javíthatatlanok vagytok! - töröltem a fekete farmerembe a véres tőrömet, miközben a Tingou holttestéhez beszéltem.

Ez a róka méretű, kopasz, fekete dög felelt a gyerekek tragikus haláláért, mert mi sem jelentett számára jobb táplálékot, mint egy friss, tiszta lélek. A héten ez volt a negyedik ilyen támadás, amit elhárítottunk, pedig még csak szerdánál jártunk.

- Ezeknek már semmi sem szent? - kérdeztem hitetlenkedve. - Újabban úgy lépkednek bele az árnyékhurok csapdájába, mintha muszáj volna.

- Meg vannak ezek zavarodva, mint vasorrú bába a mágneses viharban – morogta Raiden és megragadta az állat ernyedt testét a grabancánál.

Sokatmondó pillantásomat arra az ezüsthajú, colos mókagyárra emeltem.

- Ugye tudod, hogy anyáim ezért olyan átkot szórtak volna rád, hogy örülnél, ha egyedül el tudnál menni a mosdóig katasztrófák nélkül? Megtegyem helyettük? - incselkedtem és ahogy elhaladtam mellette, megsuhintottam az öklömet a gyomra irányába.

Könnyedén hárította a mozdulatot, majd szabad karjával átölelte a derekamat és szálkás testéhez rántott. Puha ajkát az enyémre nyomta és megajándékozott éhes csókjával, amitől három év múltán is mindig elgyengült a térdem.

- Jobban szeretsz te annál, Brenna – duruzsolta a számra. - És azzal együtt elveszítenéd a legjobb... - elsimította arcomból a szőke tincseket, - leghűségesebb csicskádat, édes boszorkányom.

Elvigyorodtam és ráböktem kemény mellkasára.

- Társ - hangsúlyoztam. - Egyenlő társak vagyunk.

Felröhögött, mély nevetésének hangja bennem is elültette a jókedv magocskáit a lezúzott világunk nyomasztó hangulata ellenére. Rá mindig számíthattam, hogy megmutatja az élet naposabb oldalát.

- Egyenlőek mi? - emelte fel a kezében lévő Tingou testét. - Az összeset nekem kell elásni, amíg te csak nézed és a végén mondasz néhány szót.

- Gondoskodom róla, hogy a testét a lehető leggyorsabban fogadja be Földanya. - javítottam ki. - Temetési rítusnak hívják és...

- Nekem aztán mindegy, csak takarodjatok már el a gyermekem közeléből! - förmedt ránk a ház vézna ura, míg szorosan mögötte a felesége ölelgette magához a csecsemőt kisírt szemekkel. - Vigyétek minél messzebb azt a dögöt! - lebegtetett egy zsákocskát maga előtt, amiben némi étel lapult fizetségül.

Raiden derűs kedve egycsapásra odalett. Bosszúsan szipogott egyet és határozott léptekkel odasétált a férfi elé, hogy fölé magasodva válaszoljon neki.

- Nagyon szívesen, uram! - mondta cinikusan, majd kirántotta a férfi kezéből a zsákot. - Miénk volt a megtiszteltetés.

- Gyere! - ragadtam őt karon, de nagyon meg kellett emberelnem magam, nehogy szemmel verjem azt a pökhendi fickót. - Nem ér annyit.