Várom a buszt, mikor két osztálytársam odajön hozzám, hogy ismerem-e ezt a fiút (hívjuk most ezt a srácot szöszinek). Fogalmam sem volt, hogy hogy jött most nekik ez a kérdés, de mondtam, hogy igen, mivel egy táborban voltunk a nyáron, és a testvéreink is haverok.
Mint kiderült, azért kérdezték, mert az egyik évfolyamtársunk (akivel amúgy egy óvodába jártam, 6 évig egy osztályba, és kb 4 évig egymás szomszédjai voltunk, most meg együtt táncolunk), olyanokat kezdett el terjeszteni rólam, hogy:
Én megcibáltam őt a parkban, azzal a szöveggel, hogy Szöszi az enyém.
Én miniszoknyában mászkáltam Szöszinek a háza előtt.
Meg hogy én teljesen, és mániákusan bele vagyok zúgva.
Stb.
Mikor ezeket meghallottam, egy ideig csak néztem, hogy ez komoly?, majd elröhögtem magam.
Most komolyan. Aki ilyeneket kitalál, az tényleg unatkozhat, mivel
1., én senkit nem cibáltam meg, és egy ideje a parkban se jártam
2., nincs miniszoknyám
3., nem is tudom hol lakik
4., nyárig a nevét se tudtam Szöszinek
5., sose tetszett
És ezeket még folytathatnám.
Lehet elkéne vinni egy orvoshoz a csodálatos és teljesen valósághű (remélem érződik a szarkazmus) pletykákat kitaláló csajt, mivel szerintem képzelődik.
