Filmcsillag

Bevezető

Vajon miről álmodnak a mai fiatalok? Erre a kérdésre sosem tudnánk megtalálni minden válasz lehetőséget, ugyanis ahány ember annyi elképzelés van.

Van aki a szerelemről, esetleg egy jó állásról álmodik. Mások az ismeretségre, más szóval hírnévre vágynak. És ott vannak ők, akik a tipikus elismert színész, vagy énekes elképzeléssel jönnek. Nálam sincs ez másképp, ugyanis én színésznő szeretnék lenni. Mondjuk nem teljesen pontos ez a megfogalmazás, mert már az vagyok.

Lingel Edinának hívnak, huszonnégy éves vagyok és színésznőként dolgozom. Ez így mind szép és jó, csakhogy hiába dolgozom Budapest legismertebb színházában, ahol napi két-három teltházas darabot előadók, mégsem ismerik a nevem.

Általában csak úgy szoktak emlegetni, (és hozzátenném, hogy nem csak engem) hogy "Nézd, ő volt tegnap abban a darabban az egyik szereplő!".

Sokszor érzem úgy, hogy nem vagyok megbecsülve. És nem csak én, hanem a munkatársaim sem.
Állandóan az elégedetlenség megy a színházigazgatónál. A minket való szidás, miszerint mi nem értjük a színészet lényegét és pocsék előadók vagyunk.
Ilyenkor felmerül bennem a kérdés: Ha mi a magas szintű képzetségünkel nem vagyunk jó színészek, akkor milyen véleménnyel lehet egy kisvárosi színház dolgozoiról?

Az elmúlt két évben (ennyi ideje dolgozom a színházban) többször is megfordult a fejemben hogy felmondok, és egy másik intézményben keresek állást. De valamiért mindig azt ismételgettem magamban, hogy "majd egyszer".

Utólag visszagondolva viszont bánom, hogy nem foglalkoztam az ötlettel. Azzal kellett volna, és nem pedig a másik lehetőséggel, ugyanis a színháznak már több éve küldenek szórólapokat, amellyekkel a következő nagy sikernek ígérkező filmek meghallgatásait hirdetik.

Rengeteg ilyen meghallgatásra elmentem az elmúlt két évben, de mindegyiken elutasítottak, ezért fel is adtam. Sok idő eltelt azóta, és ez alatt beletörődtem a csalódásokba. Elengedtem az álmaimat.

Maradtam hát az az átlagos lány aki a éli az átlagos életét a szürke hétköznapjaival.