Újra itt...szomorúan, magányosan mintha a világ lényegtelen lenne már.
Besétálsz, rám nézel majd én elhitetve nézek mást mintha nem érdekelne, de hidd el minden erőmet felhasználom ehhez, hogy azt hidd cseppet sem érdekel a jelenléted.
Munkaidőm vége, te már írsz hogy "mi a terved estére?" Megörülök, szemeim felcsillannak majd hamar könnybe lábadnak, tudom hogyha találkoznánk egyszerre csalnánk meg párjainkat, és azért mert mi borzalmas emberek vagyunk, ők ezt nem érdemlik, nem is érthetik mi még is adjuk a jót, a tökéletest de közben egyikőnk sem szerelmes....vagy igen? Csak nem a megfelelő időben.
Azt mondod mégsem alkalmas, nem bánom őszintén legalábbis harcolok érzéseim ellen, de győznek ezért magamat bűntetve megindulok autót vezetve, és a mutató nem áll meg felfele.
Nem érzek semmit a szomorúságon kívül, ordítok,sírok,harcolok hogy ne csússzon ki a kerék a főúton, lehet mégis ez lenne a jobb? Ugyan dehogy sokszor csalódtam már ezért pirosra sírt szemekkel belépek ahol a dohányboltos vár.
Bort veszek hiszem a szerelem okozta fájdalmakat kb...15 perc alatt felejtem, de csak átmenetileg.....haverokkal összefutok egy füves cigit elpippantok.
Annyira jó érzés ahogy a cigi hatására leszarok mindent, minden egyre fényesebb lesz, egyetlen dolog jár a fejemben, az étel.
Haza indulok hol finom étkek közepette borral öblítem mit az agy igen de a szív nem felejthet csak átmenetileg, szó szerint mindent, mindent ami hozzád köt, és az a szomorú hogy ez rohadt jó érzés, a testem ura már rég nem vagyok, de legalább az agyamé se már, viszont a szívem visszavár.
Bealszok, kettőkor magamhoz térve nézek az ágyból az égre.
Látom írtál hogy "most te haragszol?" azt írtam "nem" de az érzéseim annyira vegyesek, szóban nem tudnám elmondani azt amit érzek. Erre te nem írsz üzenetet, mint egy öt éves, komolyan ez lenne mit képviselsz?
