Szavak nélkül .../(Charles Leclerc ff.)

Huszonötödik fejezet

Madelin Cooper

3 nappal később

- Biztos megvan mindened?-kérdi Anyu

- Igen,ne aggódj!-nyugtatom

Charles-al most indulunk vissza Monacoba és
Anya elég ideges.Mindig idegeskedik.Főleg amikor utazom, de nem hibáztatom érte.

- Indulhatunk?-fordul felém Charels én pedig elégedetten bólintok

Elköszönök Emily-től aki még gyorsan eljelelt egy köszönömöt.Nagyon élvezte a hétvégét bár őt inkább a hírességek és filmsztárok érdekelték,és nem a futam.

Anyutól is elköszöntem és elindultunk kifelé a bérelt autóhoz.

***

A lábamnál hevert a táskám amiben megpillantottam a könyvet.Apa könyvét.Kezembe vettem és csak hosszú percekig meredtem rá.

- Az micsoda-kérdezte Charles miközben az utat figyelte

- Egy könyv,de üres.-Charles értetlenül nézett rám így gyorsan hozzá is teszek még a mondandómhoz

- Apától kaptam még nagyon régen ,hogy írjam bele a saját történetem ,de sosem mertem elkezdeni.

- És miért nem?-kérdezi érdeklődve

- Nem is tudom,nem akarok elrontani egy ilyen gyönyörű könyvet.

- Akkor írd le először laptopodra és utána a végleges könyvet beleírod.

- Szerinted megtudnék írni egy kerek egész történetet?

- Ha nem próbálod meg sosem fogod megtudni.
Eldöntötted már miről szeretnél írni?

- Nem,vagyis ami azt illeti lenne pár ötletem ,de nem is tudom.

- Akkor mire vársz Madie?

Igaza van,én sem tudom mire várok.Van ötletem,laptopom és most időm is.Talán még ma el is kezdem.Vagy mégsem.Nem tudom.

***

Amikor Monaco-ban landoltunk már nagyon fáradt voltam.Közel 10 órát utaztunk és bármennyire is kényelmesek a fehér bőrülések ,már nagyon fájt a hátam és képtelen voltam aludni.

- Minden rendben?-fordult felém Charles

-Persze-mondtam miközben véletlen ásítottam egyet.Tényleg fáradt voltam,már alig álltam a lábamon ,de ezt eszembe sem volt kimutatni.

Charles szája mosolyra húzódott és egy pillanaton belül felkapott a karjaiba olyan könnyedséggel mintha a gravitáció megszűnt volna létezni és súlytalanság lépett volna a helyébe.

- Mit csinálsz?Nehéz vagyok.Tegyél le!

Semmit nem szólt,csak a szája sarkában lehetett észre venni egy halvány kis mosolyt.
Elindult az autó felé karjaiban velem.Én pedig túl fáradt voltam ahhoz ,hogy ellenkezzek.

És talán valójában nem is akartam ellenkezni.

4 hónappal később

Madelin Cooper

Annyira tökéletes volt ez a pár hónap,mintha egy álomban ragadtam volna.Rengeteg új várost és annál is több új embert ismertem meg.Charles-al köztünk minden a leges legtökéletesebb és Anyával is javult a kapcsolatunk.A könyvemet pedig végre sikerült elkezdenem.

Ami azt illeti nemsokára be is fejezem.Sok szabadidőm volt mostanában így minden szabad percet az írásnak szenteltem.

Az igazság az ,hogy rengeteg munkát fektettem bele,de nem szeretném senkinek megmutatni,sőt még csak a tartalmáról sem beszéltem senkinek.

Normális vagy Madelin?Írtál egy könyvet magadnak?

Igazából nem csak magamnak,ez a könyv apáé is,csak ő már sajnos  nem olvashatja ,de akkor is az övé.És van még valaki...

Gondolkodtam a kiadáson is ,de elég személyesnek érzem ahhoz így elvetettem az ötletet.

- Mad!Tudsz jönni egy pillanatra?Kéne egy kis segítség.-szólt Charles miközben kézében egy halom dobozzal egyensúlyozott.Gyorsan abba hagytam az írást, lecsuktam a laptopom és odasiettem Charles-hoz,hogy leemeljek néhány kissebb tobozt a kezéből ,hogy le ne essenek

-Ezek az utolsók?-kérdeztem

-Ezennel hivatalosan is elköltöztünk-jelentette ki büszkén én pedig odaugrottam hozzá ,hogy megöleljem

Charles legénylakása kicsinek bizonyult így ,hogy már én is ott laktam vele,ezért eldöntöttük ,hogy veszünk egy közös lakást ami meglehetősen nagyobb a réginél és nem utolsó sorban gyönyörű kilátás nyílik Monaco utcáira és a tengerre az óriási konyha ablakából.