All I Want [Iwaizumi Hajime x Reader]

Miért?

 A nap további része unalmasan telt. Tesi helyett balettra mentem ahol átvettük a gyakori mozdulatokat és kiválasztottuk a zenét a következő versenyre. Nem volt kérdés, hogy a kedvenc számom lett a befutó, Taylor Swift Love Story. Ezt a számot még Hajime mutatta. Oikawa szerint ezt egy jelnek kéne vennem, de nem értem, hogy miért. Mi ketten csak barátok vagyunk, de Tooru nem hiszi el.
A csarnokba érve az öltözőbe veszem az irányt. Elvileg a két fiúnak ma nincs edzése, így ők már bent a pályánál várnak. Halkan felsóhajtok és bele bújok az edzős ruhámba, ami egy egyszerű fekete vastag harisnya, fekete garbós body és egy rövid szoknya. A korcsolyákat a vállamra akasztva lassú léptekkel megyek be a hideg sportcsarnokba. Hajime és Tooru már a lelátón beszélgetnek, észre sem véve, hogy beléptem. A hoki csapatnak még edzése van, így tudok nyújtani egy kicsit.
- Hana-chan! Ügyesen! - integet vigyorogva a lányok kedvence. A többi lány megvető pillantásokkal nézett rám, s szinte éreztem, hogy képzeletben eltörik a lábaim. Mosolyogva intek nekik, majd neki állok bemelegíteni.
A lapos fekete kis korong hangos csattanásokkal éri el a pálya szélét. Akoi idegesen méreget, s oda csúszik hozzám.
-Ha végeztél, azonnal átjössz. Régen csináltuk... Hiányzik a tökéletes barátnőm gyönyörű teste. - teszi a kezét a műanyag falnak. Aprót bólintok és szorosan össze fogom a hajam. Vissza csúszik a többiekhez, majd még utoljára elüti a korongot, egyenesen az irányomba. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy a a plexi előttem van. - Bocsi cica! - vigyorodik el szélesen, majd elhagyják a pályát.
-Teljesen megvesztél!? - kiált fel hangosan Izumi. Oikawa alig tudja lecsitítani. Dühös léptekkel indul meg lefelé Akoi felé. Hajime elé állok és csak megrázom a fejem.
-Hagyd... Ennyit nem ér. - motyogom és párom felé fordulok. - Akkor nálad találkozunk. - megyek el mellette.
-Még is sérülhettél volna! - morogja, s smaragdzöld szemei mérgesen csillannak fel. A lábamra veszem korit, s a pályára lépek. Mélyen beszívom a hideg levegőt, majd elkezdek siklani. A korcsolya mindig meg tud nyugtatni. Szeretem ezt csinálni. Anya is korcsolyázott a középiskolában, aztán az egyetemen más felé vezette az útja. Tanár lett, most jelenleg Amerikában tanít Japán nyelvet, így apukámmal maradt kettesben. Ő egy irodaházban vezető pozícióban van, így keveset látom.
-Tripla Axel, Lutz! - hallom meg az edző hangját. A Lutz könnyen ment, ám az utolsó Axelnél az érkezéskor megbicsaklik a lábam és jégen kötök ki. - Újra! - tapsol kettőt az idősebb nő. Felkelek, megtörlöm a kezeim és újra neki állok, de ismét a jégen kötök ki az utolsó mozdulatnál. - Sato! Szedd össze magad. Ez eddig simán ment! Gyere ide. - int magához Kanto asszony. Lassan oda siklok és pálya szélénél megállok.
-Sajnálom, asszonyom. Nem tudom mi lehet velem. - hajtom le a fejem. Ez annyira szégyen. Eddig mindig mentek a mozdulatok, de most, olyan, mintha kezdő lennék. Felém nyújt egy zsepit. Elveszem tőle és megtörlöm az orrom.
-Akkor mára legyen ennyi elég. Menj haza és pihend ki magad. A hétvégén selejtező, ne felejtsd el! - teszi a vállamra a kezét. Óvatosan lelépek a jégről. Oikawa és Iwaizumi a padnál várnak. Tooru felém nyújtja a kulacsom és lassan bele iszok.
-Nyugi, menni fog! Ügyes vagy! - bíztat a széles mosollyal ajkain mogyoróbarna hajú barátom.
-Menjünk át hozzád, nézzünk meg pár régi felvételt. Mi is azt szoktuk csinálni a meccsek előtt. - guggol le elém Iwaizumi és kiköti a korcsolyám.
-Nem lehet... Át kell mennem Akoihoz, haza felé beugrom. - mosolyodok el és átveszem a korim a sportcipőmre. Bólintanak és elindulunk az öltözők felé. Bemegyek a táskámért, hanyagul bele dobálom az egyenruhám, a vissza megyek a két fiúhoz. Lassan haza felé vesszük az irányt. Félúton levállok tőlük. Egészen a párom házáig meg sem állok. Ajkaim harapdálva nyomom meg a csengőt, s nem sokkal később az anyukája nyit ajtót.
-Hana! Szia, még nem ért haza. Ha gondolod gyere be! - invitál be mosolyogva. Nemlegesen rázom meg a fejem.
-Nem szeretnék zavarni, ha nincs itt. Megmondaná neki, hogy itt voltam? - igazítom meg a táskám. Aprót bólint, elköszönök tőle, s Iwaizumi háza felé indulok.
A házunkra pillanatok, mindenhol sötét van, ezek szerint apa még dolgozik. Halkan  kopogok az ajtón, majd Matsukawa enged be. A nappaliban megpillantom a többieket is.
-Az a mocsok! Kinyírom, ha Hananak baja esik! - hallom meg Izumi morgó hangját a konyhából.
-Miért? Iwaizumi már régen be kellett volna neki vallanod, hogy szereted, de te csak csendesen tűröd. Hana szenved és ezt nálad jobban senki nem tudja! Igaz, mindig mellette vagy, de lépned kell! Mi lesz akkor, ha már késő lesz? Mosolyogva fogsz neki gratulálni ha, majd hozzá megy? - egy pillanatra lefagyok, Oikawa szavait hallva. Miért szenvednek? Boldog vagyok a veszekedések ellenére is.
- Annyira könnyen beszélsz... Sokszor mondta már, hogy csak barátok vagyunk. - suttogja Izumi. Mi a fene van velük?
-Sziasztok! - lépek be a konyhába, mintha nem hallottam volna semmit. A két fiú teljesen lesápadva kapja felém a tekintetét. - Csak én vagyok, nem pedig egy szellem! - nevetek halkan és kiengedem a hajam. - Nem volt, otthon, így ide jöttem, ahogy megbeszéltük! - állok melléjük, megtámaszkodva a pultnál.
-Akkor én most kettesben hagylak titeket. - megy ki a nappaliba Oikawa, s ezzel ketten maradunk.
-Hana, beszéljünk.. - néz a szemeibe a kreol bőrű fiú. Érdeklődve figyelem arcát, s hangos kopogás zavar meg minket.
-Hol van Hana!? - üvölt Akoi, ahogy valaki beengedi. Basszus...

Folt.köv.