Valami

2. Fejezet

   Az eget vastagon fedték a borús szürke felhők. A levegő egyre hűvösebbé vált. Már rég vastagabb ruhákra váltottak az emberek, és a tanítványok is egyre kevesebb időt töltöttek a szabadban gyakorlova.

Négy év telt el azóta, hogy a kolostor egy újabb taggal bővült. Yin Yu szokásához híven szent tekercseket olvasva feküdt ágyán. Unalmában játékosan lóbálta lábát. Úgy érezte túl sok energiája volt. A szabadba vágyott, de még be kellett volna fejeznie leckéjét.

   Tovább tűrte hát türelmesen a bezártságot, mígnem szeme elsiklott az írás utolsó karaktere felett is. Izgatottan dobta maga mellé a tekercset, mikor halk kopogtatást hallott csukott ablakán. Egy vékonyka kezet pillantott meg az üvegen túlról.

   Odaszaladt, és kinyitotta az ablakot a kéz tulajdonosa előtt. Egy 14 éves forma gyerek ugrott be a szobába, sáros csizmájával bekoszolva a nemrég felmosott parkettát. A fiú pufók arca is korom fekete foltokkal volt tarkítva, bár ezúttal már sebeket nem lehetett találni rajta. Ruhái gyűröttek voltak ugyan és ezeket is föld maradványok borították, de szakadásokat már nem talált rajta a szem. Haja kócos volt a széllel való dulakodástól ugyan de selymességéből következően biztos, hogy többé nem hanyagolták már a gondozását.

   A gyerek régi bája még most is megvolt bár többé már nem bújt meg szegényes ruhái, és mocskos kinézete mögött. Most úgy állt ott magabiztosan kihúzott háttal mint egy koronaherceg. Szabadon engedett dús, göndör haja ide-oda csapkodott a szélben de a fiút ezt nem zavarta.

   -Mit szeretnél Yizhen?-kérdezte az idősebbik.-Tudod ha meg akarsz látogatni nyugodtan használhatod ám az ajtómat.

   A kisfiúcska csak némán állt előtte, elszánt tekintettel bámulta őt. Tudta Yin Yu mit jelent ez. A fiú küzdeni szeretne, de senki sem kíván kiállni ellene. Az ifjú gyorsan átgondolta a lehetőségeket, majd csizmát húzott ő is, és visszavette asztalára dobott köpenyét.
Már lépett volna ki az ajtón mikor eszébe jutott mennyire sáros a fiú lábbelijének talpa. Inkább intett neki, hogy ott távozzon ahol bejutott, majd ő is utána ugrott.

   Kint erősen fújt a szél. Még Yin Yu gondosan összefogott egyenes szálú haja is eszeveszett módon száldosott össze-vissza. Elkezdtek egyre magasabbra és magasabbra mászni a domboldalon. Quan Yizhen szeretett minél inkább elbújni, ha nem éppen csoportos gyakorlatokon vett részt, és ezzel Yin Yu is hasonlóképpen érzett.

   Magas fák között vezette őket útjuk. Már egy ideje elhagyták az iskola falait, errefelé már nem gondozta senki sem az ajnövényzetet. De mégis lassan kiértek egy kisebb pusztásra mely tökéletesen ápoltnak tűnt. Az idősebbik még sosem járt itt ezelőtt, így ő döbbenten megállt a tisztás közepén, hogy csodálhassa annak szépségét.

   -Ez a te műved?-kérdezte a fiúhoz fordulva aki most valami után kutatott a bokrok között.

   -Mmmh.-jött az igenlő válasz.

   -Nem kevés munkába kerülhetett ezt rendben tartani.-gondolkodott hangosan az ifjú.

   A fiú éppen ekkor került elő a susnyásból pár gyakorló karddal a kezében. Látszott rajta, hogy ő már teljesen átszellemült. Yin Yu nem sokakat látott ilyen komolynak gyakorlás közben, még itt a kolostorban sem. Még egyszer ledöbbent a gyerek elhivatottságán.

   Lassan ő is félretette nem ideillő gondolatait, ahogy nézte a másikat felvenni a mindkettejük álltal jól betanult támadóállást. Egymásra meredtek, és várták a másik lépését.

Egyszer csak Quan Yizhen megindult, hihetetlen gyorsasággal tört rá társára, aki egy kecses mozdulattal kitért támadása elől. Yin Yu nem támadott, állt egy helyben várva a göndör hajúra. Nem is kellett sokat várnia az szinte egyből támadott.