Minden az én hibám (Marics Peti ff.)

6.

-M..mi?
-Szakítok. Fel kell dolgoznom a történteket, kell egy kis idő.
-Ne ne ne légyszi, ne hagyj magamra, könyörgöm, bármit megteszek.-már sírt Peti.
-Bármit?
-Bármit életem, amit csak kívánsz.-nézett rám reménnyel és bánattal teli szemmel.
-......akkor hagyj elmenni.-ellöktem magamtól, majd kifutottam.
-Kicsi? Hova rohansz?-kérdezte Milo.
-IZA neee légyszi ne hagyj el-sírt Peti miközben futott le a lépcsőn.
-Mennem kell. Hiányozni fogtok.-majd kimentem az ajtón és mentem haza, mivel 1 utcára vagyok az otthonomtól.

2 hónappal késöbb:
2 hónapja, hogy szakítottam Petivel. Nagyon rosszul érzem magam, elzárkóztam mindenkitől, nagyon bánt amit velem tett, de iszonyatosan hiányzik az a cuki feje. De nem lehetek olyan hülye, hogy 2 hónap után visszafutok a karjaiba, már biztosan talált magának egy rendes barátnőt vagy egy kurvát. Az első hónapban minden nap felhívott minimum 8x, de sosem vettem fel neki, mostanra már egyáltalán nem keres, a közösségi oldalakról teljesen eltűntem, nem tudom mi történik körülöttem. Mindenki hiányzik, Milán, Léna, Spacc, Brúnó, Manu, Dani, de leginkább Peti. Nem otthon vagyok hanem egy kisebb lakásban jó messze Budapesttől, hogy még véletlenül se találjon meg senki. De nem bírom így tovább, alszom egyet és ha elég erős leszek akkor visszamegyek a Budapesti lakásomba, senkinek nem fogok szólni, had tudják úgy, hogy nem otthon vagyok, bár lehet jobb lenne nekem is ha szólnék nekik, oké, ahhj szólok nekik, kivéve Petit, ha bármelyikőjük szól Petinek, akkor végleg itthagyom Budapestet.
Másnap:
Hát reggel van. Ideje telefonálni, először Lénát hívtam akinek nem kellett 5 másodperc már fel is vette.
📞Léna📞
-Úr isten, Iza, hol a francba vagy??? Nagyon hiányzol. Hogy mertél elmenni?? 2 hónapja nem tudunk rólad semmit, hogy tudtál itt hagyni????
-Nyugi Léna, menj a Budapesti lakásomba 1 óra múlva. Rendben?
-Miért? Peti nagyon ideges lenne.
-Miért?
-Peti 2 hónapja ott lakik, azt mondta addig senki ne keresse amíg nem tudunk rólad valamit, nagyon hiányzol neki. Ő sem ad semmi életjelet magáról, amiután elmentél minden egyes alkoholt kidobott itthonról és sírt. Sosem láttam még így, nagyon izgulunk, nem veszi fel a telefont és félünk, nehogy kárt csináljon magában.
-Én azt hittem, hogy talált már magának egy barátnőt.
-Nem, Iza, te vagy a mindene, még mindig, imád téged, koncertezni sem járnak 2 hónapja, Milán is meg van viselve 2 hónapja, miattad és Peti miatt.
-Akkor majd akkor gyere ha hívlak.
-Oké, de miért kell odamenni?
-Hazamegyek.
-Végre.
-Na majd találkozunk.
-Oksi, már nagyon várom.
-Én is. Szia Léna.
-Szia Iza.

Hát ez elképesztő, hogy tudom még mindig szeretni??? És kidobott minden alkoholt? Lehet tényleg megváltozott. Adjak neki mégegy esélyt? Ahj majd meglátjuk, most indulok 1 órára vagyok Pesttől. Nagyon izgulok, hogy mit fog szólni Peti.
1 óra múlva:
Megérkeztem Budapestre. Jó végre itthon lenni, most állok a lakásom elött. Mély levegő. Elindultam a lift felé. A lift kirakott az ajtóm elé. Megpróbáltam benyitni, de zárva volt. Bekopogtam.
-Bárki is vagy, hagyj békén.
Hallottam meg bentről Peti hangját, hogy mindjárt sír, majd a lépteit távolodni. Nagyon rosszul esett így hallani. Betettem a kulcsom a zárba majd elfordítottam, bevittem a cuccaim. Nem látom Petit sehol. Körülnéztem, de sehol se találtam, már csak a szobám volt vissza. Csukva volt az ajtó, nem kulcsal. Bekopogtam.
-Milo ez kibaszottul nem vicces, szarul vagyok hagyj.-már sírt, esküszöm én is mindjárt sírok.
Benyittottam egy mély levegő után. Ott ült a sarokban összekuporodva és sírt.
-Mit nem értesz azon, hogy HAGYJ???
Majd felnézett és meglátott.
-Mi a fasz történik velem???? Halucinálok, ez már nem normális.-mondta majd mégjobban elkezdett sírni. Odatérdeltem mellé majd megfogtam a kezét, elhúztam azt az arcától, mire rámnézett megint.
-Én vagyok, Peti. Én vagyok.-mondtam neki. Megfogta a kezem.
-Tényleg te vagy az? Iza?-kérdezte még mindig sírva. Bólogattam. Ezek után erősen magához szorított.-Soha többé ne tedd ezt velem, hallod? Mindenkinél jobban szeretlek szerelmem. Ne hagyj el soha többé. Sajnálom amit tettem, de megváltoztam egy csepp alkoholt sem iszom.
-Peti?-Most a szemembe nézett.-Szeretlek.-mondtam majd megcsókoltam.
-Én is életem mindennél jobban.-Mondta majd mégegyszer megcsókolt.
-Aludtál te egyáltalán?-kérdeztem, mert elég gyenge volt és karikás volt a szeme.
-Nem sokat, mindig arra vártam hátha egyszer hazajössz. És nem is nagyon ettem.
-Gyere akkor pihizünk, és csinálok neked finom ebédet, rendben?
-Rendben, de csak ha megígéred, hogy amíg alszom addig nem mész el megint.
-Soha többé nem hagylak el.-megcsókoltam.
-Aludhatok a nappaliban? Sokszor vannak rémálmaim. Veled akarok lenni.
-Persze életem. Gyere.
Vittem neki egy párnát és egy takarót majd hagytam hogy lefeküdjön, odaültem mellé és az ölembe hajtotta a fejét, majd elkezdtem simogatni a haját és a fejét cirógatni. Amikor láttam, hogy elaludt akkor felkeltem mellőle óvatosan, majd átmentem a konyhába, szerencsére pont rá látok innen. Majd felhívtam Lénát, hogy jöhetnek. Közben neki álltam főzni Petinek levest és palacsintát. A kedvence, azt mondta, hogy a kiskorára emlékezteti.
📞Léna📞
-Na szia, jöhetsz és légyszi hozd Milánt is, csak halkan mert nemrég aludt el Peti.
- Sietünk.

Eltelt 10 perc majd egy halk kopogást hallottam. Odafutottam kinyitni az ajtót majd beengedtem Lénáékat.
-Úristen Iza.-magához szorított Léna. Amikor elengedett odamentem Milánhoz.
-Hiányoztál kicsi.
-Te is Milán-ő is magához szorított.
Bekísértem őket majd bementünk a konyhába.
-Szóval megbeszéltétek?-kérdezte léna az alvó Petire mutatva.
-Meg.-bólogattam.
-Ahh köszönöm. Úgy hiányoztatok mindketten.- mondta Milán. Csak rámosolyogtam majd csináltam tovább az ebédet. Ránéztem Petire aki nagyon forgolódott, majd hirtelen felült én meg odafutottam hozzá.
-Shh életem, itt vagyok, nincs baj. Mit álmodtál?
-Azt hogy itthagytál.-kezdett könnyezni majd magához szorított.
-Shh semmi baj. Nem hagylak itt soha, a kedvenced csinálom ebédre, gyere, vannak vendégeink is.-rámosolyogtam. Lassan felállt majd kisétáltunk a konyhába. Meglátta Milót és Lénát.
-Peti.-mondta Milán.
-Milo.-elkezdett megint könnyezni. Majd megölelte legjobb barátját. Életem, de érzékeny most, annyira szeretem. Becsatlakoztunk Lénával az ölelésbe, majd én visszamentem csinálni az ebédet. Majd egy kart éreztem a derekamon.
-Jól vagy életem?-kérdeztem Petit.
-Most, hogy itt vagy már sokkal jobban.-magához húzott majd elkezdte szagolgatni a nyakam.-Hiányzott az illatod.
-Nekem is hiányzott a tiéd, és te magad. Ne tudd meg mennyire nehéz volt nem vissza jönni hozzád.
-Akkor miért nem jöttél?
-Úgy éreztem, hogy bolond lennék ha visszajönnék azok után, de nem bírtam nélküled.-hátra fordultam majd megcsókoltam.
Kész lett az ebéd majd megebédeltünk, kicsit jobban nézett most ki Peti, de egy hosszú alvás már rá férne.
-Léna nem lenne baj, ha most elmennénk egyet aludni Petivel?
-Dehogy baj, látszik rajta hogy fáradt, menjetek csak nyugodtan, mi hazamegyünk.
-Rendben, sziasztok.-mondtam majd megöleltem őket és elmentünk Petivel a szobámba.
-Ne életem, most alszunk egy nagyot.
-Hmm te is?-kérdezte reménykedve.
-Igen itt leszek veled végig.
Lefeküdtem ő meg hozzámbújt, betakaróztunk, majd elkezdtem simogatni a fejét, majd mindketten bealudtunk.

Na hát sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen későn jött ki ez a rész, de cserébe hosszú, nem tudom mikor hozom a kövit, de megpróbálok sietni vele. Ha tetszik akkor vote-olj és kommentelj, ha meglesz a 20 komment akkor méginkább sietek vele.
Puszillak titeket.