Ázsia expressz (Pető Brúnó ff.)

1.rész

Reggel arra keltünk, hogy kopognak a szállásunk ajtaján. Brúnó álmos fejjel nyitott ajtót.
–Gyere ide életem. Le kell adni a telefonjainkat.—szólt nekem Brúnó.
Kivánszorogtam a telefonjainkkal a kezembe és odaadtam a nőnek.
–Thank you!(Köszönjük)—a nő ránk mosolygott és a kezembe adott egy piros borítékot. Amit Brúnó kezébe nyomtam, el is kezdte olvasni.
–Kedves versenyzők! A mai nappal elindult az Ázsia expressz. Öltözzetek fel és induljatok el megkeresni a táskáitokhoz vezető első nyomot amit itt fogtok a szálláson megtalálni. Egy kulcsot kell keresnetek. Sok szerencsét! Nóri.—fejezte be Brúnó az olvasást.
–Na akkor let's gooo!—pörögtem fel egyből.
–Nyugi baba. Öltözz inkább fel—röhögött rajtam Brúnó.
El is kezdtünk öltözni. Utána elkezdtük keresni a kulcsot vagy mit. Majdnem az összes pár már rohangált mint a mérgezett egér. Csak Alekosz és Réka nem voltak jelen még.
Kb. egy fél órán át mindent átnéztünk a végén viszont megtaláltuk azt a szobát ahol a kulcsok vannak. És persze Berciéket is ott találtuk.
–Helloka. Ti mióta vagytok itt?—kérdeztem Fannit.
–Kb tíz perce.
Erre odamentem az asztalhoz és lekaptam egy kulcsot róla.
–Életem. Miért pont azt vetted el?—kérdezte Brúnó.
–Azért manó, mert a térképen egy focipálya mellett volt a kulcs és azt könnyen el tudjuk magyarázni és megtudni, hogy merre van.—magyaráztam el neki.
–Wow. Nagyon okos vagy életem.—adott egy gyors szájrapuszit.
Visszamentünk a szobánkba és elhoztuk a cuccainkat. Bruncsinál egy fekete bőrönd volt. Nálam meg sporttáska.
Miután kikeveredtünk a szállodából odamentünk az első emberhez és megkérdeztük, hogy merre van a focipálya. El is indultunk arra. Eközben nagyon értelmes témákról beszélgettünk.
–Kicsim te tudod mennyire hipochonder vagyok nem?—kérdezte.
–Igen tudom Bubus. Miért?—sóhajtottam egyet.
–Mert most ahogy így mászkálnak a kutyák mellettünk rájöttem, hogy nagyon fosok a veszettségtől.—magyarázta.
–Manóóó. Nem leszel veszett. Oké?—állítottam le mert nem akartam, hogy megállás nélkül elkezdjen beszélni.
Erre csak bólíntott, mire én megkönnyebbülten sóhajtottam.
–Várj. Mi az a piros cucc ott?—kérdeztem.
–Ott a logó. Ügyes vagy életem.—mosolygott rám.
Odamentünk és az ott lévő dobozt kinyitottam. Volt benne egy boríték.
–Nem hiszem el hogy lesz még egy feladat.—sóhajtottam.
–Nyugi kicsim. Kemény vagy te. Kibírod.
–Nah jól van. Olvasd!—sürgettem.
–Kedves versenyzők! A következő feladat összegyűjteni a felsorolt dolgokat és megszólaltatni a kagylót. Ha végeztetek stoppolással menjetek el ..... városába.( Sorry guys, nem jegyeztem meg a városokat. szerk.)
És keressétek fel a sámánt. Üdv Nóri.—fejezte be az olvasást.
–Nagyszerű. Tehát kell 2 20cm-es tincs a helyiektől, egy csirke, kaktusz gyümölcs  valami kígyó ízesítésű ital. Fantasztikus.—mérgelődtem egy kicsit.
–Nyugi szívem. Gyorsan meg lesz.—nyugtatott.
Na nekivágtunk a keresésnek. Én időközben megszólaltattam a kagylót.
–Azta kicsi. Ezt hogy?—kérdezte Bruni meglepődve.
–Nem kell hozzá diploma. Mondjuk a suli hangszeres tagozata közrejátszott.—magyaráztam el az értetlen fejének.
–Ahhhha. Na de gyere, induljunk.—fogta meg a kezem.
–Brúnó! Ott egy kaktusz! Van rajta gyümölcs is!—állítottam meg.
–És most mit csináljunk?—nézett rám értetlenül.
–Haszosítsd magad. Szedd le—néztem rá.
Mielőtt valaki azt hinné, hogy nem szeretem, de szeretem. Csak nálunk a kapcsolatunk alapja a csipkelődés.
Bubus odament és két perc alatt leszedte a gyümölcsöt.
–Ügyes vagy kicsim.—pusziltam meg.
Ő csak büszkén mosolygott.
A két haj tincset is gyorsan megszereztük  a spanyol tudásunknak hála. Meg annak is, hogy én egy ici picit pofátlan vagyok.
–Akkor már csak az a tököm tudja milyen lötty meg a csirek kell.—mérlegeltem magamban.
–Nézd baba. Ott vannak a Kucsiék—mutatott egy kocsma felé Brúnó.
–Akkor gyere. Menjünk be mi is.—jelentettem ki.
–Ola amigos!—köszöntem mindenkinek.
–Szevasz törpilla. Hát ti?—köszönt nekem Dávid, akit egyébként nagyon régóta ismerek.
–Hát képzeld el, hogy keressük azt a löttyöt. De ahogy látom nektek van már.—válaszoltam.
Gyorsan elkezdtem felvázolni a helyzetet a csávónak. A maradék cuccot oda is adta. De aztán jött a baj.
–Öhm srácok. Megkérdezte, hogy mikor fogjuk kifizetni.—mondtam aggódva.
–Mondd neki, hogy mindjárt kifizetjük.—mondta gyorsan Kucsi.
Elmondtam neki. Utána gyorsan kimentünk, de utánunk jött. Elkezdett nekünk spanyolul hadoválni, mire eszembe jutott valami.
–Manó. Elhoztad azt a drágának kinéző kínai parfümöt?—néztem Brúnóra.
–Aha. De miért?
–Add neki oda.
Sikerült a tervem. Elhitte, hogy valami méregdrága parfümöt kapott.
–Ügyes voltál törpe. De komolyan. Az ördög sírva menekülne előled.—nevettek a fiúk.
–Á á. Állj. Szafi. Kucsi. Mivel elintéztem a fizetést, ezért adtok egy kicsit a csirkéből?—fordultam hozzájuk.
A fiúk végül Brúnó kezébe nyomták a csirke egyik lábát.
–Köszi srácok. Gyere kicsim, menjünk.—fogta meg a barátom a kezem.
Nah most jön a nehézség. A stoppolás.
–Babám ez a te pályád lesz. Te vagy a pofátlanabb kettőnk közül.—ölelt át hátulról.
Erre én csak szemet forgattam, de elindultam. Pár perc múlva fogtam is egy kocsit.
–BRÚNÓ. GYEREEEEE!—kiabáltam neki.
–Itt vagyok kincsem. Ügyes vagy!—puszilta meg a fejem.
Megköszönte ő is a sofőrnek majd elindultunk. Egy körülbelül fél óra utazás után kiszálltunk és elkezdtük keresni a sámánt. Miután odaadtuk neki a beszerzett dolgainkat, elkezdte rázni a fejét. –Most mi a baja?—néztem rá Brúnóra, de ő is csak a fejét rázta.–Ja értem. Élő csirke kell.
sóhajtottam.                                                     Na miután kellően kidühöngtem magam visszamentünk stoppolni. Szerencsénk volt mert Sipiék pont akkor jöttek meg, ezért visszamentünk azzal a kocsival. Meg is álltunk egy tanya szerűségnél. Gyors el is magyaráztam a tulajnak a feladatunkat. Brúnó egyből be is ment csirkét kergetni. Én mint jó barátnő csak álltam és nevettem rajta.                                                                  –Életem nem akarsz esetleg segíteni, ahelyett, hogy nevetsz rajtam. Bementem a karámba és fél perc alatt megfogtam egy csirkét                                                                –Azta Kicsim. Ezt hogy?—nézett rám csodálkozva.                                                     –Faluról származok. Az ott napi program volt. Minden reggel mentem etetni. Na de zsaaaa!            
El is indultunk stoppolni. Már egy tíz perce sétálgattunk, amikor összetalálkoztunk Kucsiékkal.  
  –Na mizu van fiúk?  Csak nem stoppoltok?—kérdezte gúnyosan Brúnó.                                                    
–De. Csak már fél órája itt állunk  és nem tudunk fogni egy rohadt kocsit sem.—mérgelődtek.        
Nagyban beszélgetünk amikor körbenéztem és megláttam egy benzinkutat.                                          –Életem gyere. Ott egy benzinkút ott álló kocsik vannak és azokat könnyebb megfogni. Igazam is lett. Gyorsan fogtunk egy kocsit és már mentünk is vissza a drága sámánhoz. Miután odaértünk leadtuk a dolgokat neki és valami tisztító szertartáson estünk át, ahol valami borzalmas löttyöt ittunk. Persze Bruninak ízlett. Miután kaptunk valami állatos medált mehettünk stoppolni. Megint. Egész gyorsan találtunk fuvart és már mentünk is a cél felé. Oda értünk és megláttuk Nórit. Gyors be is mutatkoztunk neki.
–Sziasztok srácok! Milyen gyorsan ideértetek. Pedig még vissza is kellett fordulnotok. Szerintetek hányadikak vagytok?—kérdezte Nóri.
–Hát a TOP3 megvan szerintem—válaszoltunk.
–Nem húzom az időt. MÁSODIKAK VAGYTOK!—mondta el az eredményt.
Brúnóval összeölelkeztünk.
–Csak Enikőék értek be előttetek. Mágvárjuk az utolsó befutót is és kezdjük a játékot.—mondta Nóri.
Brúnóval arrébb mentünk és beszélgettünk.
–Ügyesek voltunk életem.—csókolt meg Brúnó. Egy elég érzelmes nyelves csókot váltottunk.
Mostmár csak a játékot kell megvárnunk.
Úgy érzem itt még nincs vége.

Sziasztok srácok!
Tudom, hogy egy pár napja nincsen rész csak suli van, de igyekszem.
A következő rész a játék lesz.
Pussz: F❤️