44. Fejezet
Carlos
Ahogy Ethan elintézte a katonai kocsit, azonnal megkezdődött az emberek átszállítása a bázisra. Sajnos a támadás következtében, rengeteg emberünk odalett, de páran megúszták kisebb-nagyobb sérüléssel.
Ahogy kezdett újonnan kivirradni, Jose és még két másik fiú is visszatért hozzánk. Az ötből, ketten ugyancsak meghaltak. Ezek a lázadók nem játszadoznak, az már biztos.
Mivel a bázison, már így is rengetegen voltak, sérültek és nem sérültek egyaránt, Ethannal megbeszéltük, hogy ő és én a nővérem házában fogunk megszállni. Módomban állt, hogy Deliat is magammal vigyem, de ő még erről mit sem tudott.
Ugyanis a bázison nem igen akadtak nők, kivéve persze Gönült, aki viszont Masonnel maradt. Nem akartam, hogy Delia is ott nyomorogjon, több ezer férfival egy helységben.
Miután mindenkit sikeresen elszállítottunk, összeültünk a feletteseinkkel és a kollégáinkkal. A tárgyaló teremben ültem és hallgattam, ahogyan Ethan, beszámol arról, hogyan is támadták meg őket az éjjel.
A gondolataim, ezer felé cikáztak és próbáltam megoldást találni a problémára.
— Akkor mit javasol törzsőrmester? Mit kellene tennünk? — kérdezte Linda, a szakaszvezető.— Carlos főtörzsőrmesterrel, arra gondoltunk, hogy a gázbombákat nem kellene lehelyezni. — amint Ethan ezt kimondta, susmorogni kezdett mindenki. — Igen, tudjuk, hogy a kormány adta ki parancsba, hogy vigyük véghez ezt a feladatot, de biztosak vagyunk mi ebbe, hogy jó ötlet lenne megtenni?— folytatta tovább.
— Ezt meg hogy érti törzsőrmester? — tette fel az újabb kérdést, az őrmesterasszony Olivia.
— Úgy értem asszonyom, hogy ha jobban belegondolunk, a gázbomba nem csak a lázadókat fogja elpusztítani, hanem egész Gösduianat! Biztos, hogy a kormány ezt szeretné? — magyarázta Ethan.Nagyon büszke voltam a barátomra, hogy így kitartott az elméletünk mellett.
— Van benne valami. — gondolkozott el az egyik tizedes Garett.
— Akkor mégis mit tegyünk? A lázadók nem fognak eltűnni addig, amíg nem végeztek ki mindenkit! Azt akarja hogy szembemenjünk a kormánnyal? — kérdezte Olivia.— Félreérti! Nem azt akarom, hogy szembemenjünk a kormánnyal, hanem azt, hogy kiderítsük, hogy valóban tőlük kaptuk-e a parancsot. — válaszolta Ethan.
— Elnézést, — álltam fel, szót kérni magamnak. — Szólhatnék pár szót én, jómagam is? — kérdeztem körbe.— Tessék csak főtörzsőrmester! Magáé a szó! — intett felém Olivia.
— Köszönöm. — bólintottam felé és Ethan felé. Megköszörültem a torkomat és úgy kezdtem el beszélni.— Mint azt már, a társam is felvázolta maguknak, nem vagyunk biztosak abban, hogy a kormány adta ki a parancsot, miszerint Gösduiana néhány területére, pusztító gázbombákat helyezzünk el. Ne értsenek félre minket, mi nem a kormány ellen beszélünk! Tisztában vagyunk vele, hogy a kormány szava, szent és sérthetetlen. — néztem végig rajtuk.
Mindannyian csendben figyeltek rám.
— Viszont! Mi katonák vagyunk, ami annyit tesz, hogy amit a felettünk lévőktől parancsba kapunk, kötelességünk teljesíteni. De kérem, ne hazudjanak maguknak! Biztos vagyok benne, hogy az önök fejében is, felmerült a kérdés, hogy a kormány, miért akarja kiirtani a népét. — folytattam tovább. — És itt jön a következő kérdés, ami az, hogy vajon tényleg a kormány rendelte el a parancsot?— Tehát, ha jól értem, maga azt akarja ezzel mondani, hogy lehetséges, hogy a kormányt támadás érte és a lázadók vezetője intézte el ezt az egészet? — kérdezett vissza Linda.
— Pontosan! Hiszen gondoljon csak bele, ha maga lenne a kormány élén és az országát megtámadnák. Maga megkockáztatná, hogy a népe összes embere meghaljon, csak azért, hogy a lázadók eltűnjenek?
— Azt még hozzátenném én is, ha szabad, — állt fel Ethan, mire mindannyian felé fordultunk. — Hogy azt sem tudjuk, hogy a lázadók mit, vagy kit akarnak. Lehetséges, hogy az egész országot uralni akarják, de az is lehet, hogy csak egy alapos pusztítást akarnak véghezvinni. — magyarázta.
— De ez csak mind felvetés! Nem mehetünk oda és kérdezhetjük meg, azoktól a hidegvérű gyilkosoktól, hogy mégis mi a szándékuk ezzel az egésszel! — rázta a fejét Garett.
— De valamilyen úton-módon ki kell derítenünk! — vágott vissza Ethan.— Tegyük fel, ha ez úgy is van, ahogy maguk ezt az egészet felvázolták...Honnan kellene megtudnunk mi igaz és mi nem? Mit akarnak, hogy lázadjunk fel mi is a kormány ellen? — kérdezte Garett.
— Szó sincs ilyesmiről! Mi csak annyit kérünk önöktől, hogy vegyék fel a kapcsolatot a kormánnyal. Mondják meg nekik, hogy amíg nem személyesen kapjuk meg a parancsot, addig nem teljesítjük. — mondtam nekik.— Igaza lehet a főtörzsőrmesternek. — szólalt meg Olivia.
— Köszönöm. — biccentettem felé.
— Mindannyian támogatják az ötletet? — fordult körbe Linda.
— Támogatom!
— Én is támogatom! — hangoztatták a társaim.— Akkor szerintem ez el is dőlt. Felvesszük a kapcsolatot a kormánnyal és mielőbbi megerősítést kérünk tőlük. Az idő véges, azok a gyilkosok pedig nem várnak semmire. — csapta össze a tenyerét Olivia.
— De...ez ellent mond...mindennek! — háborgott tovább Garett.— Tizedes! Kérem fejezze be a lázongást, éppen elég lázadó ólálkodik odakinn, nincs szükségünk többre! — szólt rá a főtörzsőrmester asszony. — A többség támogatja az ötletet, így ők döntenek. Kérem szedje össze magát ön is és ébredjen fel! A társalgásnak vége! — állt fel a helyéről.
Mindannyian tisztelgetünk és elkezdünk kiszállingózni a teremből.
— Szép volt haver! — veregette meg a vállamat Ethan.
— Kösz. Te is nagyon jól beszéltél. — dicsértem meg én is. Ethan elfordította fejét és biccentett egyet.
— Ott a barátnőd! — kacsintott rám.A szemem forgattam és megakartam ütni, de nevetve kitért az ütésem alól, majd elsomfordált.
— Hogy ment? — sietett hozzám Delia. Annyira gyönyörű volt! Mézbarna szemei csak úgy csillogtak és várakozóan figyelték az arcomat. Rózsa illat áradt, az egész lényéből és kissé nedves hajából, észrevettem, hogy nemrég zuhanyozott.— Meghallgattak minket és a többség támogatta az ötletünket, miszerint nem akarjuk véghezvinni a parancsot. — sóhajtottam. Delia arca, azonnal felderült és gondolkodás nélkül a nyakamba ugrott.
— Annyira köszönöm Carlos! — nyomott cuppanós csókot az arcomra.Kissé hátrébb hajtotta a fejét, hogy egymás szemébe tudjunk nézni.
— Ne köszönd, amúgy is megtettem volna, tudod nagyon jól. — válaszoltam neki és átfogtam a derekát. Nem igazán érdekelt, hogy nem a legjobb közöttünk a kapcsolat, a bizalomról pedig nem is beszélve. Érezni akartam a bőrét és úgy alapjában véve mindenét.— És most mi lesz? Maradunk a bázison? — kérdezte halkan.
— Tudom, hogy nem vagyunk most olyan nagyon jóban...— kezdtem, ő pedig érdeklődve figyelt.
— Igen? — sürgetett meg. Összepréselt mellkasunk miatt, eléggé jól éreztem, hogy mennyire hevesen ver a szíve. Nagyon izgult azon, hogy vajon mit is akarok vele közölni.— Mivel itt nincs olyan sok nő, sőt szinte semennyi, akivel külön szobába lennél, így arra gondoltam, hogy jöhetnél velem és Ethannal a nővéremékhez. — vázoltam fel. Delia kissé megdöbbent.
— De hát...és mi van Gönüllel? — kérdezte kíváncsian.
— Masonnal kaptak ketten egy szobát, mivel valakinek ápolnia kell, a sérülése miatt. Gondolhatod, hogy Gönül nem engedte, hogy holmi ápolónő legyen, egész éjjel Masonnal...— magyaráztam neki.Delia halkan elnevette magát, majd bólintott.
— Rendben van. Ha szeretnéd veled megyek. — válaszolta csillogó szemekkel. Annyira megakartam csókolni, de türtőztettem magam. Rengeteg mindent megkellett beszélnünk és tisztáznunk.
— Akkor pakold össze azt, amid még van és indulhatunk is. — engedtem el.Delia bólintott, mégegyszer csókot nyomott az arcomra és elsietett. Addig néztem utána, amíg teljesen el nem tűnt a szemem elől. Hangosan kifújtam a levegőt és lehunytam a szemeimet. Fenekestül felforgatta a világomat ez a lány.
YOU ARE READING
Mézbarna
RomanceVajon mi történik akkor, ha egy gazdag lányt, a szülei erőszakkal hozzá akarnak adni, egy idegenhez? A válasz egyszerű: bevonul katonának. Bizony, Delia Walsh nem ismer határokat ha az életéről és jövőjéről van szó. Az erős és bátor lány nem ijed me...