Not Just a Dream

1.

Egyik éjjel egy mezőn ébredtem. A nap átsütött a környező dombok között. Fel ültem és nem hittem el, milyen gyönyörű, leírhatatlan, festői a látvány. Hirtelen azonban elsötétült a kép.

- Már megint te? - próbáltam nevetve lefejteni kezeit a szemeimről.
Átölelt. Én pedig visszaöleltem őt.
- Szeretlek Lim Ji-Hoon. - jelentette ki. Nem tudtam mit válaszolni, belefúrtam fejem a mellkasába és erősebben öleltem.

De honnan tudtad a nevem? Honnan? És ki vagy te? Miért vagy nekem mindennél fontosabb?

- Figyelj, - magamon éreztem érdeklődő tekintetét - lehet egy kérdésem?
- Igen.
Láttam a szemében valamiféle meglepettséget.
- Miért hordod mindig ezt a furcsa sapkát, még akkor is, amikor ilyen meleg van?
- Hogy miért? - lepődött meg. - A válasz egyszerű.
Most ő érezhette, ahogy tekintetemmel lyukat égetek arcába. - Hogy egyszer odaadhassam neked, ha fázol. - mosolyodott el, majd felállt, és kezem megragadva elkezdett rohanni, én pedig alig fogtam fel, mi történik, de rohantam vele, ahogy csak a lábam bírta.

Veled a végtelenségig is elfutottam volna, ha éppen ott látsz meg egy fát, amelynek a levelei a kedvenc színedet öltötték fel.

Nem akartam, hogy vége legyen a pillanatnak, ő jelentette nekem az egyetlen és igaz barátot.
Azaz, hogy Te, sapkás srác.

Tizenkét éves korom körül elkezdtem reggelente könnyeket érezni szemeimben. És ürességet belül. Sosem hittem volna, hogy ez az űr még tovább nőhet bennem, dehát mit is hittem? Hisz a világegyetem is végtelen.

Az iskola végeztével úgy mentem be a szobámba, mintha egy szellem lennék. Nem is tudom, hogy ez-e a megfelelő kifejezés, leírni az érzelmeim, egyszerűen csak nem érzek semmit és őszintén szólva alig élek. Egy dolog van csak, ami még itt tart; az esti "rutinom".
Hazatértem után mindig egyenesen az emeletre, a szobámba vezet az utam, ahol felrakom a fülest - ami egyébként reggeltől estig rajtam van - , előveszem a noteszem a Vele átélt emlékeimmel, majd egy a szívemhez közel álló zenét hallgatok.
Általánosságban ugyanazt a két zenét szoktam hallgatni, az egyikről Ő és a kapcsolatunk jut eszembe, a másikról Ő és a hiánya.

" Szia Sapkás srác!

Hiányzol, tudod?

Néha belegondolok, milyen jót nevethetsz azon, mennyire nem vittem semmire nélküled és még mindig szokásosan neked írok leveleket.

Remélem szép napod volt!
Nekem egészen okés volt, képzeld, kiállítják a festményem a jövő heti művészetek napján az iskolában.
.. Bárcsak láthatnád.

Jut eszembe, tegnap újra lerajzoltalak! Tetszik? Kezdenek halványulni a részletek a fejemben, úgyhogy kérlek gyere vissza mihamarabb! Ígérem, egy életre megjegyezlek.
Ha még nem nőtted ki, játszhatnánk újra, vagy akár ha te is felnőttél, videójátékozhatunk, de sportolhatunk is, ha ahhoz lenne kedved. Én ugyan nem vagyok egy sportos alkat továbbra sem, de a kedvedért megerőltetem magam! Majd jót nevetünk. ^^

Elbúcsúzok, hagylak aludni!

Vigyázz magadra!
- Ji-Hoon "

A mai levélre sikerült egy pár kósza könnycseppet hullatnom, mostanában kissé reményveszetté váltam, de tudom, csak idő kérdése, míg újra boldogan fogok a jövő felé nézni. Csak most egy kicsit hosszabban kell várnom.

★ ★ ★ ★ ★

Hirtelen ötlettől vezérelve kimentem a hidegbe sétálni. Megmagyarázhatatlan, de szeretem az érzést, ahogy a fagyos levegő csípi az arcom, ahogy lezsibbadnak az izmaim és nem tudok másra koncentrálni, csak az éjszakában tündöklő apró fényekre és a légzésemre.

Hirtelen megtorpantam. A pocsojában téged láttalak és magamat, ahogy átölelsz hátulról. Fiatalok vagyunk és gondtalanok. Te Nem Csak Egy Álom Vagy, ezt érzem.

- Ji-Hoon! Kapj el, ha tudsz! - futott előlem nevetgélve.
- Nem tudlak, túl gyors vagy! Várj! - lihegtem, de hát neki aztán lehetett mondani, ha egyszer felpörgött.
Ahogy féloldalasan hátra fordulva futott előttem az esős napon, megbotlott egy kőben, majd egy sáros pocsolyában találta magát.
Nem tudtam visszatartani a nevetésem. - Megvagy. - tettem kezem a vállára. Épphogy felocsúdtam győzelmi örömömből, megragadta a karom és belerántott a pocsojába maga mellé. Először meglepettségemben csak néztem, majd zsivány vigyorát látva lefröcsköltem a pocsolya vizével, ezzel persze azonnal letörölve arcáról azt a mosolyt. A címzetthez azonban a gesztusom hadüzenetként jutott el és szemében az a jellegzetes tűz ébredt, melyből azonnal tudtam, számomra nincs menekvés, maximum a futás.
Igazi vízcsatába kezdtünk a pocsolyák között.

Igazán éltem.

2023.11.26.