Your imaginations

Vasúti nyúl (FxM)

...és márcsak ketten maradtunk.

Ahogy a csöndes teremben ültünk szótlanul az egyszerűen megfojtott. Kínos csendnek nem volt nevezhető. Nem tudom miért és hogyan, de kellemes volt. Talán csak a puszta jelenléte miatt, vagy azért mert senki más nem volt körülöttünk.

Tisztán hallani lehetett az erős zápor csobogását, ahogy néha egy-egy vízcsepp menekül ázott fürtjeimből és erősen a padlónak vetik magukat, és ahogyan gyorsan elhaladnak a kinti vonatok.Tetszett ez a pillanat.

Fél fülemből lógott ki a fülhallgató amin osztoztunk és éppen valami olyan szám ment amire tökéletesen lehetne lassúzni. De jó is lenne. Fáradtságomban lágyan rádöntöttem a fejemet a vállára és abban a pillanatban enyhe pír ült az arcomra. Végül ő is megadta magát és viszonozta a cselekedetemet.

Még egy pár percig csak egymásnak dőlve ültünk és zenét hallgatunk. A kijelzőn a járatok sorra váltották egymást míg nem megjelent az, amelyikkel nekem kell elhagynom őt.

Óvatosan megemeltem a fejem, így jelezve hogy indulni készülök, amire ő is elkapta fejét. Felálltam a padról, magamra húztam a kapucnim és fordultam hátra a táskámért, de vele találtam szembe magam. Felém nyújtotta a szóban forgó táskát és egy aranyos mosollyal kísérte. Francba, megelőzött! Ahogy elvettem a hátizsákom, karjai rögtön ölelésre nyíltak, ezért beférköztem magam két keze közé és egy hosszú ölelést adtam neki.

Könnyes búcsú, igaz? Ezt szokták mondani, de mostmár értem miért.

Ahogy eleresztett szorításából a killincs felé léptem, egyszer még visszafordultam és jól megjegyeztem ezt a pillanatot. Ahogy az esőcseppek erősen verik az ablakot és a lágy fény tökéletes világítást adnak a teremben, ez a nyugodt és lágy hangulat kellő képen álmosító lenne egy kevésbé szomorú szituációban. ő csak ott állt a terem közepén és kedvesen mosolygott rám miközben nyirkos haját egy jól betanult mozdulattal eltörte a szeméből, látszott a rutin a mozdulatban. 

Ki tudja mikor láttom újra. 

 -Hát akkor, -csuklott el a hangom- máskor is összefuthatnánk. - jelentettem ki, reménykedve hogy egyetért.  

-Mindenképp -erősítette meg egy lágy bólintás kíséretében.

Hát ez van...utamra engedett, nincs más hátra csak elmenni innen.

Egy kisebb lendülettel hagytam el a termet és léptem ki a viharba. Az Akkorra már éppen hogy megszáradt hajam azonnal csurom víz lett, mintha most csobbantam volna a medencében. Könnybe borult a szemem és elhomályosodott a látásom

A vonatig még körülbelül 5 percem lehet. -gondolkodtam magamban miközben beléptem az aluljáróba. Ahogy végig haladtam a hosszú folyóson a gondolatok csak úgy cikkáztak a fejemben. Ahogy kiértem a vágányhoz, realizáltam hogy teljesen egyedül vagyok. Senki nem volt az állomáson kívül. Minden kihalt és letört volt, ahogy az eső tovább ostromolta a terepet. Egy kisebb vízhangot hallottam az aluljáró felöl, de nem kerítettem neki nagyobb figyelmet.

Miközben tovább sétáltam a vágányok között még egy pillantást vetettem a távoli váróteremre és tudomásra vettem hogy a lámpa le van oltva,ami csak azt jelenthette hogy ő is elindult haza. 

Bár a szemébe mondtam volna hogy mennyire szerettem, de én ehhez túl nyuszi vagyok.

-Várj! -Hallottam meg az ismerős hangot. Ahogy hátra fordultam megláttam futni felém.

-Itt hagytál valamit! -ordította a távolból a létező összes erővel és aggódással a hangjában.

-Nem értelek! -kuncogtam el magam, a távolságra utalva, miközben rohamosan közeledett felém.

-Ezt...-lihegett fáradtságában és vett pár gyors levegőt hogy folytatni tudja- Ezt itt hagytad!-ragadta meg egyik kezével a csurom vízes arcom és egy határozott mozdulattal megcsókolt. Szemét erőteljesen lehunyta és ajkait enyémhez szorította. Amikor realizáltam az eseményeket és is becsuktam lassan a szemem és lágyan visszacsókoltam. Az összes gondom és aggódalom elszállt körülöttem és márcsak a pillangók cikáztak a hasamban. A szabad kezét csípőmre helyezte és közelebb húzott magához, amire én is a két szabad kezemmet  átkulcsoltam a nyaka körül. Mikor lassan eltávolodott tőlem akaratlanul is letörölhetetlen mosoly ült az arcomra és hagytam hogy elveszek a szemeiben egy pár másodpercig.

-Azt hiszem beléd estem.-nevette el magát és túrt bele ázott hajába.

-Én is beléd, Lökött, Én is beléd. -ismételtem, visszonozva lágy nevetését.

Menthetetlenül szerelmes voltam.                                                                                        

-----------------------------------------------------

"She fell first, He fell harder."

624 word

FxM