Majd holnap

A meleg későtavaszi nap cirógatta sápadt bőrömet ahogy a langyos földön elterülve élveztem a friss fű, föld és vadvirágok illatát. Éreztem, ahogy felmelegszik a testem s lelkem egyaránt. Mély, fáradt levegőt vettem, majd ásítva s nyújtózkodva ültem fel, hisz nem lustálkodhattam egész nap. Ezzel egyidejűleg neszt is hallottam a zöldellő erdőből. Fejemet a hang irányába kaptam, de a léptek mellé már a nevemen is elhangzott.

- Emy - Szólított, s erre önkéntelenül is mosolyra húzódott az ajkam. Ő az. Kezdett hevesebben dobogni a szívem. - Emy! - Szólt újra.Gyorsan felpattantam, sietve leporoltam, s megigazgattam a nadrágomat és a pólómat.

- Itt vagyok! - Kiabáltam vissza, de ekkorra kilépett a rétet körülölelő fák közül Brian. Magas, közepesen izmos testalkatát fehér póló és farmer kombináció emelte ki. Szőkésbarna félhosszú haja most is lágyan ölelte körbe karakteres arcát. Szemeiből szeretet sugárzott felém.

Egész fiatal korunk óta alkotunk egy párt a jégkorcsolya edzéseken. Ahogy lassan összeszoktunk a pályán, úgy szerettem meg őt. Hogyisne szeretném hisz annyira kedves, törődő velem. Figyelmes és jóképű. Fülig beleestem titokban.

- Már mindenhol kerestelek - mondta mikor már elég közel ért hozzám, majd folytatta - mindjárt kezdődik az edzésünk.

Igen tudom, csak napoztam egy kicsit - feleltem mosolyogva.

- Kellemes hely, legközelebb szólj nekem is ha jössz - felelte majd mélyet szippantotta friss levegőböl, szemét körbe futtatta a sík füves, vadvirágos területen. - Na gyere - nyújtotta a kezét, melyet elfogadtam. Tenyere csiklandozta a bőrömet, bizsergett minden pont, ahol összeért. Alig tudtam koncentrálni arra, hogy mit mond, annyira kellemes volt az érintése. Az edzések alatt olyan közel vagyunk egymáshoz, de ez most mégis más. Nem volt kötelező mégis megtörtént. Mégis fogja a kezem.

- Föld hívja Emiliet! - Torpant meg.

- Bocsánat, elgondolkoztam - Jöttem zavarba egy kicsit. Mit mondtál?

- Azt kérdeztem, hogy van-e kedved edzés után eljönni velem és a többiekkel egyet kávézni.

- Oh, kedvem lenne, de haza kell mennem. Még tanulnom kell, el vagyok maradva és hamarosan vizsgáim lesznek az egyetemen.

- Kár, majd akkor legközelebb - felelte. Szemeiben furcsa fény csillant. Szomorúság és vágyakozás egyvelege. Hosszasan nézett rám, majd szó nélkül folytattuk utunkat kéz a kézben a jégpálya felé.

A hatalmas épületet mintha csak oda ejtették volna. Nem illet a csendes kietlen táj közé. Úgy tűnhetett bele rongáltak a környezetbe azzal, hogy ide építették. Az igazság viszont az, hogy a dombtetőn túlról az éledező város morajlása már megtörte az idilli környezetet.

A robosztus hátsó ajtón át a sötétségbe lépve már otthonosan mozogtam.

- Mindjárt jövök - vetettem oda majd választ nem várba besiettem az öltözőbe.

Gyermekkorom óta szinte a jégpálya a második otthonom. Pár lépés után meg is talàltam a kilincset amely a neonnal világított öltözőbe vezetett. Felkaptam a korcsolyám, vékony pólómat két réteg pulóverre cseréltem majd ki igyekeztem a jégre.A sötét köz folyosó után erős reflektorfény tompította el a látásom s mire kitisztult megláttam újra őt. Szőkés barna tincseit vastag sapka alá rejtette, hozzám hasonlóan már ő is pulóvert viselt. Ö is megpillantott és azzal a lendülettel már felém is csúszott. Én is követtem a példáját így végül boldogan, egymás karjaiban kötöttünk ki.

- Annyira hiányoztál amúgy, ezt az előbb nem is mondtam - búgta férfiasan erős hangján a fülembe.

- Te is nekem. Nagyon hosszú volt ez a három hét míg a nagyszüleimnél voltam - gondoltam.

- Alig vártam, hogy visszaérj - lehet puszit a homlokomra majd folytatta az ölelést. Nem is tudja nekem mennyire hiányzott. Csendült fel egy hang a fejemben.

Gyerekkorunk óta szeretem őt. Úgy érzem a kapocs ami köztünk van örök. Kiegészítjük egymást a pályán és szinkronban vagyunk az életben is mint... legjobb barátok.

Sosem mertem elmondani, hogy szeretem őt. Féltem, ha nem viszonozza akkor elveszítem őt, a jégkorcsolyát, elveszítem az életem. Így beértem a lopott ölelésekkel és puszikkal amiket tőle kaptam.

Kemény edzést nyomtunk le mint mindíg, de ez most mégis más volt. Brian olyan furcsa volt, feszült. Tenyere szinte égette a bőröm még a több réteg ruha alatt is. Nagyon furcsa kisugárzása volt, melyet nem tudtam hova tenni. Közben számtalanszor estem el, de valahogy Brian mindig ott volt, hogy tompítsa az esésemet.

Sajgó tagokkal indultam a öltöző felé az edzés végeztével és nagyon meglepődtem, amikor Brian nem a saját hanem az én ajtómon lépett be majd átfordította az ajtó zárját. Én leültem a padra és elkezdtem lefejteni lábamról a nehéz korcsolyát. Mikor végeztem és ő addig egy szót sem szólt, rá emeltem a tekintetem.

Habozott, láttam hisz ismertem már mint a tenyerem. Állt ott, örlődőtt valamin.

- Jaj mondd már! Látom, hogy valamit szeretnél - Szóltam rá, miközben elkezdtem levenni a sok réteg pulcsim első darabját.

- Igen, de nem mondani - felelte majd csak lépteket hallottam, ahogy a nehez korcsolyája dobbant a gumipadlón s mire a pulóverből kiszabadìtottam a fejem, számon édes csókja csattant. A megrökönyödésből észhez térve visszacsókoltam. Ott álltunk, gyomrom öklömnyi nagyságúra zsugorodott miközben azok a fránya pillangók is rajzani kezdtek odabent.

Csókunk idővel hevesebbé vált. Keze nem állt meg a derekamon, maradék pulóverem alatt kutatott majd később megfosztotta fáradt testemet minden egyes ruhadarabtól. Én is követtem, mindent levettem róla miközben a zuhany felé közeledtünk. A türelmetlen vágy már szinte tapintható volt közöttünk. Kezei olyan helyeken jártak ahol addig még sosem. Végigsimított a gerincem volnalàn mígnem erős kezeivel a fenekembe markolt. Felszisszentem az édes fájdalomra.

- Bocsánat - sugta. Talán kicsit meg is hátrált mint aki épp rádöbben mit is tett épp.

- Ne sajnáld - válaszoltam és így is éreztem. Végre akartam őt. Ha mindent ad elfogadom ha csak annyit kapok amit adni tud, nekem az is elég csak érezhessem őt olyan közel amilyen közel egy férfi egy nőhöz közel tud lenni.

- Várt egy pillanatig, mélyen a szemembe nézett ez idő alatt, mint aki hezitál. Végül döntött, láttam az elszántságot megcsillanni égkék szemében, majd végül megnyomta a mellettünk lévő zuhany gombját. A forró víz hirtelen végigfolyt a testünkön egyidejűleg pedig felkapott majd a hátamat a hideg csempének döntve hatolt végre belém. Sikolyaimat elnyelte a víz csobogó hangja, minden gondolatom pedig a talpa alatt folyt le a lefolyón. Nem érdekelt már semmi csak az a pillanat amit akkor megélhettem vele.

Nem érdekelt a karrier, a jövő. A tetteink következménye pedig végképp nem. Csak akartam őt ott rögtön gondolkodás nélkül. Azonban egy biztos. Ez most vagy mindennek a vége, vagy egy csodálatos jövő kezdete...