Boys of La Masia | Xavi Simons

1. Don't hang out with them

2010, Szeptember. Barcelona

Zoey határozottan kínosan érezte magát azon a szeptember elejei napon, amikor első osztályos lett. Az évnyitó ünnepség, a megannyi új arc megrémítették, ezenkívül kényelmetlenül érezte magát az iskola egyenruhájához tartozó blúzban, ami feszült a hasán. Az anyukája aznap reggel meg is jegyezte, hogy biztosan hízott a nyári szünet folyamán, Zoey pedig azt kívánta, hogy bárcsak ne kellene iskolába mennie. Soha.

Idiótának tartotta a fehér, csatokkal és pánttal ellátott kis cipőt, amit szintén fehér, csipkével díszített zoknival kellett viselnie. Irigykedve nézett végig a többi kislányon, akik a jövendőbeli osztálytársai voltak. Ő volt az egyetlen, aki nem volt csinos és vékony. Ő volt az egyetlen, aki szőke volt és annak ellenére, hogy a hollandok köztudottan magasak, Zoey az egyik legalacsonyabb volt közülük.

- Most mennem kell. - jelentette ki az anyukája, amint az ünnepség véget ért. - Légy ügyes, délután jövök érted. - hajolt Zoey-hoz a nő, ő pedig csak szavak nélkül bólogatott, mert hirtelen nem tudta mit mondhatna.

Tudta, hogy az anyukája elfoglalt, mindig edzésterveket gyárt és felírja 11 fiú nevét egy papírra, aztán húz egy vonalat és alá még párat. Így választja ki, hogy kik focizhatnak, majd a meccsen.

A diákok csoportokra bontva, saját tanárukat követve vonultak az épületbe. Zoey kényelmetlenül forgolódott egy darabig. Remélte, hogy valaki hátha megszólítja és megkérdezi, hogy akar-e a padtársa lenni. Nagyon szeretett volna egy padtársat, de nem volt bátorsága szerezni egyet.

Ajkait idegesen összepréselve nézte a melletük elvonuló, csupa vele egykorú fiúból álló csoportot. Végül a saját osztálya felé fordulva fedezte fel, hogy a lány, akinek a hosszú és sötét haját már ezelőtt is csodálta, éppen egyedül áll, alig két méterre tőle. Carolina Sanchez volt a neve, Zoey találkozott vele, amikor be kellett iratkozni; Carolina már akkor is nagyon sokat beszélt hozzá, mert tudni akarta, hogy honnan jött és hogy egy osztályba fognak-e járni.

- Szia, te vagy van Noort edző lánya? - Zoey összerezzenve fordult a hang irányába, hiszen egy fiútól jött és nem mellesleg hollandul hangzott el.

Zoey élesen szívta be a levegőt, de szavak nem hagyták el az ajkát. Tekintete végigsiklott a fiún, aki kiköpött spanyolnak nézett ki, emiatt pedig össze is zavarodott egy pillanatra. Hatalmas, gyűrű göndör hajkoronája és sötét bőre volt, ugyanakkor kedves mosollyal méregette Zoey-t, továbbra is a válaszára várva.

- Igen. - nyögte ki végül, de mielőtt bármi mást is mondhatott volna, valaki hirtelen mozdulattal karolt belé.

- Zoey, arra gondoltam, hogy lehetnénk padtársak. - csicseregte Carolina sebesen spanyolul neki.

Zoey hirtelen mozdulattal fordult a tőle picivel magasabb lány felé, ajkai önkéntelenül széles mosolyra húzódtak. Hirtelen elfelejtette, hogy 2 másodperccel ezelőtt az a gondolat született meg a fejében, hogy az ismeretlen fiúnak nagyon szép szemei vannak.

- Az nagyon jó lenne. - jelentette ki rögtön, megkönnyebbült sóhaját próbálta palástolni.

- Mit akart tőled az a fiú? - Carolina pattogós hangon folytatta, majd fejével az időközben távolodó fiú csoportra bökött.

- Semmit. - felelte Zoey túl gyorsan, holott fogalma sem volt, miért szólt hozzá az a fiú.

Csupán abban volt biztos, hogy ismerte az anyukáját, ez pedig igazából csak egy dolgot jelenthetett.