Tisztán szól

MÁSODIK FEJEZET

– Na és ez így milyen?  – fordul felém félig Noelle a koliszoba közepén, miközben a szekrényre akasztott tükör előtt még mindig magát mustrálja.

– Gyere abban, amiben jól érzed magad – mosolyodok el halványan, a laptopom mögül nézve rá. Végig vezetem tekintetemet az öltözetén és azt kell mondanom, hogy Noelle iszonyúan csinos lány. Mindenhol formás egy kicsit, vékony és magas, az arca pedig sugárzóan gyönyörű. Egy fekete alapon méhecske mintás egyberuhát visel, aminek a szoknyája enyhe hullámokban fekszik fehér lábaira. Nagyjából a combja közepéig ér az anyag, ami számomra rémisztően rövid, de Noellenek szépen kiemeli a lábait. – Csinos vagy – teszem hozzá megerősítésként, hogy ne húzza fel az ötvenedik verziót is a ruhatárából. Bár belegondolva az előző negyvenkilenc ruhára is azt mondtam, hogy szép. Nem értem hogy lehet ennyi energiát belefektetni már délután ötkor, amikor a buli talán csak tízkor kezdődik.

– Köszönöm – néz felém mosolyogva, majd visszafordul a tükör felé. Elmélyülve nézi a szettet, amíg kezeivel végigsimít a szellős anyagon. – De talán mégis a zöldet kellene? – bizonytalanodik el hirtelen, ahogy az előző opcióknál is ez volt a legnagyobb probléma.

– Ahogy szeretnéd – sóhajtom. Visszafordítom a tekintetemet az anatómia prezentációra és tovább olvasnám a szöveget, amikor Noelle kifakad.

– Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?! Ott lesz mindenki is! Lányok, fiúk, nagyon jó képű fiúk és még ki tudja! Ez egy véres harc a népszerű társaságokba való bekerülésért! Mint amikor a rómaiak egymás ellen küzdenek a veremben, hogy a király kedvére tegyenek! – majdnem az arcába röhögök az újdonsült szobatársamnak, miután felveti ezt a hasonlatot, de inkább csendben maradok, ugyanis láthatóan nagyon komolyan veszi ezt az estét. Belegondolva, hogy háromszor szerettem volna lemondani a mai programot, lehet inkább befogom a szám. Azonban mindig eszembe jut, hogy Noelle és Javier mekkora lelkesedéssel fogadták a hírt. Nem értem, hogy miért kerítenek ekkora feneket egy bulinak. Egyszerűen nem fogom fel a logikáját, hogy mi az érdekes abban, hogy részeg, izzadt emberek dörgölőznek hozzád, minden második srác meg akar ujjazni, ha netalán ránézel és a tipikus lányok, akik lenéznek valakit azért, mert nem teszik ki mindenüket, amiatt, mert ez az "év legeslegjobb bulija". De talán túl pesszimista vagyok, nem is tudom... Mindenesetre nagyon különböző szemszögből látjuk a helyzetet.

Nem is tudom mit felelhetnék erre.

– Hát... gőzöm sincs – nyögöm ki végül, mire Noelle egy "ezzel a válasszal sem vagyok előrébb" sóhajt hallat és tovább nézegeti magát a tükörben. – De szerintem maradjon a méhecskés – próbálom menteni a szituációt és nem túl érdektelennek maradni. Azt hiszem, megfogadja a tanácsom.

– Lehet, hogy igazad van – mondja végül és ismét átöltözik, ezúttal a pizsamájába. 

A szobánk hatalmas káosz, mert amikor Noelle megtudta, hogy egy viszonylag izgalmas estének néz elébe, minél előbb haza akart jutni, hogy szetteket próbáljon. Ruhák tömege, amíg a szem ellát, minden bútoron van valami, szinte ki sem látszik az eredeti formájuk. De legalább elővette a ruháit, ameddig én annyit csináltam, hogy a sárga pikachus kötött pulcsimat magamra húztam – amiben általában otthon is szoktam lenni – és befeküdtem az ágyamba a többi csomagom pedig ugyan ott hever, ahol tegnap is. A sarokban.

– Akkor megvan a végleges? – sandítok rá óvatosan a takaró alól, mire Noelle megvonja a vállát.

– Még eldöntöm – feleli gondterhelten. Megdörzsöli az arcát. – Lehet rendet kellene tennem, hogy éjszaka ne ilyen szobába kelljen visszajönnöm – gondolkozik hangosan, én pedig egy "nem lehet, hanem biztos" arckifejezéssel visszafordítom a tekintetemet a képernyőre. Egy ideje próbálgatom tanulgatni az előttem lévő anyagot, hogy ne kerüljek hamar lemaradásba, noha kissé aggaszt ez a mai este. – Tényleg! – szólal meg ismét. – Szeretném megkérdezni, hogy te mennyire vagy... öhm... rendszerető? – keresi a szavakat, amire akartalanul is szórakozottan felhorkantok. – Csakmert nem szeretnék az agyadra menni rögtön a legelején.