betkertam2001

391 3 3
                                    

betkertam2001

Szintén olyan íróról van szó, akinek a publikált írásait az első pillanattól olvasom. Mondhatjuk, hogy jókor voltam jó helyen. :) Imádom a leírásokat a műveiben, ha ilyeneket lehetett volna anno az iskolában olvasni, nem csak kötelességtudat vezérelt volna a kötelezők egy részének elolvasására. Gyönyör a léleknek, ahogy ez az író ír, teljes szívemből drukkolok neki, hogy minél több olvasója legyen, mert rendkívül tehetséggel nyúl igazán érdekes témákhoz, műfajokhoz, és nem csak az ötletek jók önmagukban, hanem a megírásuk is. A később publikált történeténél (Louder than bombs) már lelkesebb kommentelő voltam (még ott sem eléggé, de már fejlődésnek indultam), de az nem azt jelenti, hogy a „Blood Sweat & Tears" bármiben is rosszabb lenne, a hiba bennem volt. Azt hittem, hogy elég, ha csak nekem okoz örömet az olvasás, és nem tulajdonítottam elég jelentőséget annak, hogy a visszajelzés mennyire fontos lehet. Ezt a hiányosságomat biztos, hogy pótolni fogom. :)


- Blood Sweat & Tears

Egy VMinKook főszereplésével készült fantasy: két angyalról és egy démonról szól. Már a leírása is felkeltette az érdeklődésemet, de a kidolgozottsága, mind a karaktereknek, mind a történetnek, teljesen lenyűgözött. A két angyal (Taehyung és Jimin) közti köteléktől az ember szíve megremeg, igazán nagy élmény olvasni róla, és külön izgalmat okoz, hogy egy ilyen műfajba van mindez helyezve, mint a fantasy. Nem tudok jobb szót használni, mint azt, hogy magával ragadó az egész stílus és a cselekmény is, minden sora kincset ér. :)


- Louder than bombs

Nagyon kemény, nehéz, egy szóval igencsak reális kérdéseket boncolgat. Az írót idézve: „mentális gondok, depresszió, nemi erőszak, testi/lelki bántalmazás, öngyilkosság" is kerül a terítékre. Ezek valóban nem egyszerű, könnyen emészthető témák, de annál inkább érdemes olvasni ebben a témakörben, főleg akkor, ha egy író ilyen gondosággal, precizitással, és rendkívüli emberismerettel nyúl hozzá. Sajnos ezek a jelenségek nap, mint nap körül vesznek bennünket, sokszor a közvetlen környezetünkben is előfordulnak, legrosszabb esetben velünk történnek meg. A karakterek megformálása nagyon részletes, már-már ijesztően pontosan mutatja be a tipikus embertípusokat. A mások kihasználása, a másik lelkének teljesen figyelmen kívül hagyása, a bántalmazás akár testi, akár lelki értelemben sajnálatos módon mindig is az emberiség által okozott fertő része volt, de ennek ellenére, vagy inkább éppen ezért érdemes elolvasni ezt az írást. Minden szava, leírása, cselekménye hűen tükrözi a romlott társadalom viselkedését, ahol mégiscsak megjelenik a REMÉNY. Az, ami mindig is életben fogja tartani azokat, akik képesek, ha csak gyengén is, de megkapaszkodni benne.


Amikor ezt írom, még mind a két történet folyamatban lévő írás, de ez szerintem senkit ne tántorítson el attól, hogy elkezdje olvasni. Megéri. Minden szava megéri.


Drága betkertam2001!

Az eddigi két témaválasztás nem a legkönnyedebb (de örülök, hogy ilyenekbe vágtad a fejszéd), talán ez az oka annak, hogy kevesebb emberhez jut el, mint amennyit szerintem Te jogosan megérdemelnél. Én teljes lelkemből támogatlak, lenyűgözőnek találom a tehetségedet. Csak így tovább, nagyon nagy szeretettel várom a folytatásokat! :)

Kedvenc íróim és történeteik, avagy jó szívvel ajánlott írások (BTS)Onde histórias criam vida. Descubra agora