Újra a pályán: Döntés

17.

Han edzővel még beszélgetünk, ő kérdez, én pedig válaszolok a legjobb tudásomhoz mérten. Egy telefonhívás kellett ahhoz, hogy elszólítsa őt a kötelesség.

Azonban sokáig nem maradok egyedül, mert Jungkook ül le mellém.
Lábait nagy terpeszbe teszi, bár így is elférek, mert kinyújtott lábakkal ülök, az előttem levő székre támasztva a lábam.
Vastagabb kabát van rajta, mint rajtam és sokkal nagyobbnak hat, így mellettem.
- Szeretnék bocsánatot kérni. - mondja pár perc csend után, ő is a pályát nézi, ahogy a csajt leváltja egy srác.
- Nincs miért. - mondom, majd szusszantok egy nagyot. - Nekem kell bocsánatot kérnem tőled.
- Miért is?
- Igazad volt. - felé fordulok. - Tényleg ellöktelek magamtól. Leginkább azért, mert a múltra emlékeztetsz. Mert akkor boldogabb voltam és gondtalan. Mert akkor nem néztem így ki, tudtam mit érzek és tudtam mit akarok. Most csak lebegek.
- Jimin, a kinézet nem minden. - rázza meg enyhén a fejét és rám néz. - Mindenkinek vannak sebei és hegei, azonban fontos, hogyan viseled őket. Megsebzett vagy egész életedben, de lehetsz erős is általuk.
- Tudom, mostmár tudom. - bólintok egy kicsit. Visszafordulok a pálya felé és figyelem, ahogy épp elesik a srác.
Eltelik pár perc, vagy az is lehet, hogy fél óra csendben. Nem érzékelem az idő múlását.
- Jungkook - szólítom meg gyerekkori barátomat. - Tudnod kell, hogy együtt vagyok Yoongival.
- Sejtettem. - felé fordulok ismét, engem néz. - Ha boldog vagy vele, akkor örülök nektek.
- Köszi. - elmosolyodom halványan, de látom rajta, hogy összetört a szíve. Barátzóna, az egyik legkellemetlenebb szó a világon.
- Tudod hol találsz, ha szükséged van egy öreg barátra. - áll fel mellőlem, mire felnézek rá.
- Tudod ugye, hogy 21 vagy? - kérdezek vissza mosolyogva.
- Nem én vagyok öreg, hanem a barátságunk. - válaszolja, de ő is mosolyog. - De tényleg Jimin. Bármikor, legyen az éjjel, tudod a számom.
- Ez rád is vonatkozik Jungkook. - mondom őszintén.
- Egy ideig nem szeretnék élni veled, még Yoongi azt fogja hinni, hogy el akarlak venni tőle. - mondja nevetve, de tudom, hogy hamis.
- Majd elintézem őt. - legyintek egy kicsit.
- Ne vedd fél vállról Jimin. - tanácsolja Jungkook. - Sok sikert!
- Neked is! - intek utána.

***

Három hét telt el.
Az ünnepeket Yoongival töltöttem, miután visszajött a fellépéseiről egy díjjal a kezében.
Amikor pedig nem ért rám, akkor Arinnal voltam, hogy ne érezze magát magányosan, ám nem számítottam arra, hogy a családja is ott lesz nála, így volt meglepetés bőven, mikor megérkeztem hozzá. De szinte azonnal befogadtak a köreikbe, ahogy Arin is tette.
Mikor kettecskén voltunk idős barátnőmmel, elmeséltem neki a történteket.
- Egyenlőre megoldódott, de azért vigyázz a kijelentéseiddel Jimin. - tanácsolja.
- Tudom. - sóhajtok egy kicsit. - De legalább valamennyire rendeződött a kapcsolat mindkét sráccal.
- És a verseny?
- Még két hét van az elsőig. - válaszolom. - Izgulok nagyon.
- Nem kell, menni fog neked Jimin, én hiszek benned. - az arcomra puszil. - Van benned akarat, csak használnod is kell.

A napok gyorsan elteltek, ahogy egyre elfoglaltabb lettem az első verseny közeledtével.
Az első rövidprogram is összeállt egy klasszikus dallal együtt, amit az edző választott. A sajátjaimat meghagyjuk a nagy eseményekre.
És mint az lenni szokott ilyenkor, csak akkor eszméltem fel, amikor a verseny helyszínén a külön öltözőben teljesen felöltözve vártam a bemelegítést a jégen.
Han edző már az előző héten átadta az egyendzsekit, amit minden nála korcsolyázó visel. Büszkén viseltem, miközben a fülesben szóltak a számok és elkezdtem bemelegíteni. Han edző végignézte, ahogy minden bemelegítő mozdulatot csinálok és pár pördülést is a biztonság esetére.
Amikor eljött az idő megkocogtatta csuklóját, ahol az órája volt. Vele együtt sétáltam a pályához, több régi vetélytársammal is találkoztam, akik kihagytak egy-két évet a katonaság miatt és nekik is előlről kell kezdeni az egész versenyszezont. Csakhogy ők is, mint én biztos háttérrel rendelkeznek és hamarabb visszatérhetnek a kisebb versenyekhez.

Elrakom a zsebembe a fülest és felhúzom a versenykorcsolyámat, megigazítom a nadrágom trapéz szárát.
- Ne vedd le. - állítja meg a mozdulatot Han edző. - Majd a programod kezdete előtt.
- Rendben. - bólintok és a pálya bejáratához megyek. Leveszem a korcsolyámon az élvédőket, amiket átadok az edzőnek és a jégre lépek.
Tudom, hogy sokan néznek, közöttük Yoongi is. Ragaszkodott, hogy láthassa azt, ahogy a baleset óta először a pályára álljak.
Hamar véget ér a bemelegítés, pár kört tettem és elég gyenge ugrásokat, hogy elbizonytalanítsam a többi versenyzőt.
- Ügyes taktika! - dícsér meg Han edző és visszaveszem az élvédőket.
- Többen láttam a csodálkozást, hogy csak ennyit tudok. - mosolyodom el. - De mindent máskorra tartogatok.
- Így van. - helyesel Han edző. - Készülj fel, elsőként lépsz a pályára.
- Fel vagyok készülve. - bólintok egy kicsikét.

Amint felcsendül a műsorvezető hangja nagyot sóhajtok. Öt percem van a kezdésig. Felsorolják a résztvevők neveit, majd felszólítanak engem, lépjek a pályára.
Itt az idő.
A többi versenyző tekintetét figyelmen kívül hagyom és a pálya bejáratához lépek korcsolyámban. Leveszem az élvédőket, amit átadok az edzőnek és a kabátomat is.
A fekete nadrághoz, visszatérés képpen a felső a tűz színeiben pompázik. Piros, narancs és sárga különböző árnyalatai, amelyek ténylegesen egy élő tűzként testesítenek meg. A blúz magasnyakú, így eltakarja a nyakamon levő seb nagy részét, ám az arcomon a sminkes a sebet lángként ábrázolta, ami iszonyúan tetszett. Illik a klasszikus zene tűzességéhez.
A pálya közepére siklok, nagyokat szusszantok, majd beállok a kezdőállásba. Hátrahajlítom gerinemet és kinyújtom karjaimat a magasba. Lehunyom szemeimet.
3...
2...
1...
Amint a zene felcsendül én elkezdem az első lépéseket. A lábujjaimból indul a meleg érzés, ami fokozatosan kúszik fel a fejem bumjáig és elér a lelkemig.
Ez az érzés nem más, mint az otthon érzése.
Nekem ez a melegség jelenti azt, hogy otthon vagyok. Ez hiányzott nekem, hogy újra a pályán lehessek.

Vége az első kötetnek.