Yaşamayanlar (Halhatatlan vámpírok) fanfiction

Mia érkezése

Mia:
Körülbelül 200 évvel ezelőtt édesanyám és édesapám meghaltak a dögvészben, de én csodával határos módon nem kaptam el. Ez feltűnt embertársaimnak és azt hitték holmi boszorkány vagy más egyéb szörnyeteg vagyok. Ekkor bebörtönöztek, mert oltári módon vadásztak a különös lényekre. Egy börtönben ébredtem fel. Csak kiabáltam, gondoltam talán rájönnek hogy én is ember vagyok. Csak megértő társamra Goranra leltem, ő nyújtott támaszt. Adott nekem egy nyakbavalót, én pedig készítettem neki szalmából egy babát. Nem láthattam, de így látatlanul is beleszerettem. Viszont egyszer meg akartak ölni mindenkit, de a vámpírok is betörtek. Nekem egy ember torkomat vágta majd otthagyott. Akkor láttam először Dmitryt. Lecsuktam a szemem, majd a semmiből keltem fel. Átváltoztatott és én is egy voltam már közülük. Inkább haltam volna meg, mintsem hogy ilyen lény legyek. Igen, visszajöttem Isztambulba, mert újra ember akarok lenni, és ez csak úgy lehetséges, ha megölöm Dmitryt. Tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű menet, hisz ő a vámpírok főnöke. Arra vár, hogy a csillagok eggyéálljanak és a tőr segítségével megöli magát majd feltámad és soha senki nem ölheti meg. Több ezer éve vár már erre. Ezt akartam megakadályozni. Engem is meg akartak ölni viszont, alvadt vért csempésztek a házamba. Dmitry ebből is kihúzott. Nála ébredtem fel. Borzasztó dologra lettem ekkor figyelmes: talán beleszerettem. Olyannyira hogy le is feküdtünk. De a vágy hogy ember legyek még ennél is erősebb volt, elmondtam neki mi is volt a célom végig. Nem jött utánam, nem fogatott el, csak hagyta hogy elmenjek. Ebből bizonyosodtam csak meg: ő totál belém van zúgva.
Viszont ennek az egyszeri együttlétnek olyan következményei vannak, amik évszázadok óta nem történtek meg. Az utolsó az 1300-as évek elején volt. Fogalmam sincs hogy kinek szólhatnék, viszont így nem ölhetem meg Dmitryt...