A Csillagokért Harcolunk - Tükör Világok

A világformálás csupán a kezdet

Minden egy kívánsággal kezdődik.

A szavak ereje, mint ősz hajszál, mely bölcsességével nyugodt vízre hullik, megérinti a lelkek tengerét. EZ az egyik legerősebb fegyvere az embernek. Egy híres politikus is kimérten fogalmaz szavaival. Vigyáz Ő, feszülten, és egyre csak feszültebben. Szüksége van arra az egy hajszálra, arra a kis csillogó fonálra, hogy a követők milliói láthassák a benne ülő bölcsességet és reményfoszlányt.

Mígnem... a valóság tavának keserédes vize végleg el nem nyeli mind kettejüket.

Így az óhajok, ritkán válnak igazán erőssé. Sokuk elfoszlik, amint körbe ölelik az ellene szóló érvek és tények. „A reménynek próbákat kell adni" mondta egykoron Azra, vitéz lovagja a légierőnek. Ő tudta jól, és Én is csak tőle figyelhettem meg igazán, a próbák sokszínűek lehetnek, és néha, a próbák ereje eltöri a remények után, valami többet is.

A próbád lehet a türelemé, az éberségé, a kreativitásé, a kitartásé. Lefogadom, gyűlölöd a tömegközlekedést, a zsivajt, a ricsajt, a bűzt, a késéseket, és emiatt kívánságod, hogy végre jó fizetésed legyen, fussa egy saját autóra.

Vagy épp, a munkád az életed. Reméled, hogy több szabadidőd lesz. Kívánhatsz megértést olyanoktól, kik sohasem figyelnek rád.

Kívánhatsz reményt is.

A te kívánságod, épp készül formát ölteni. Ám minden próbatételnek vízválasztója A Döntés.

Mersz-e süllyedni és apadni reményfonaladdal, vég nélkül, a cél felé, míg a tó mélyére érkezel?

Rengetegen keresik a választ. Ha jól sejtem, csak is azért nem zártál be ormótlan csattintással, gyűrött lapokkal, mert Te is jól sejted már, minden egyes, redős, nyomda vagy porszagú porcikámmal képes vagyok keresni és találni.

Én Olvasóm! Sokáig vártam a pillanatra, hogy érezhessem kíváncsiságod.

A sok remény – a tiéd, az enyém, barátodé, a gyereké, akit utáltál oviban, a fura bácsié, aki csak bizonyos estéken tűnik fel az utcán... sok, sok, rengeteg elmének kívánságai - hálót alkotnak, rendszert, testet: szinte tapintható. Ő az, kit Mindenek anyjának, Gaiának, Univerzumnak vagy... a mi nyelvünkön csak Unicussiä-nak nevezünk. Hiszed vagy sem, ez az a furcsa erő, mely megalkotta csillagjaink anyját.

Ez volt a mi születésünk döntő pillanata.

Nem hiába mesélnek e csodáról, ezen akaratról, ezen tökéletességről úgy, mint egy igaz személyről. Úgy ismerik Unicussiät – nem, nem is ismerik, hanem Ő az, ki „A remények egyetlen igaz ismerője", de tudom, ez egy nagyon hosszú név lenne olyan valaki számára, akinek léte is, mindössze, egy pillanat alatt született.

Minden, egy kívánsággal kezdődött.

Mivel nincs torkom, nem igazán tudom megkapargatni azt, de tudom, az emberek hasonló viselkedést folytatnak, ha szavak nélkül szeretné figyelmeztetni hallgatóját, hogy igen is figyeljen. De... te azt teszel, amit szeretnél. Mesélek, míg nyitva tartasz.

Nos tehát, Unicussiä születése egy gyönyörű dologként, egy újjászületésként teremtette meg világunkat. Saját, vágyakozó és reménykedő lelkének darabjaiból teremtette meg a sötétséget. Ez a furcsa, számotokra még nem ismert új vált a titokká, a változóvá ezen a világon. Ám, teremtett lánya nem ülhetett mindig titokban, hiszen, testvérének megszületése után jó maga sem létezhetett a titkok teljes árnyán. Unicussiä szeme világát ajándékozta oda a sötétség új testvérének, a fénynek. Ő lett az állandó fátyol, mely rávilágít a titkokra. Ám az, hogy a két egyéniség az egymással alkotott szürkeségben igazságot vagy inkább hazugságot találnak-e egymásban... csak akkor fogják megérteni, ha kézen fogva válnak eggyé.

„Adjatok reményt egy új világnak, hogy az is kívánhasson értetek."

Elég mindössze egy, a szemernyi gondolatnak egy próbatétel, csak is egy, hogy egy igaz óhaj a valóságunk akaratává erősödjön.

Így most már kapizsgálni fogod, mit értettem a remények fonalaiként. Ugye tisztul? Ha nem, az sem gond. A fekete betűk szerint én bennem sincs még itt az ideje annak, hogy egészében megértsük ezt a megérinthetetlen történést. A vágyak erejét csak is a kellő időben, idővel foghatjuk fel.

Oh. Igen, még nincs... Időnk.

A két testvér, mivel különbek voltak egymásnál, sohasem válhattak az egyensúly részévé, mint maga Unicussiä volt. Ha megtették volna, Unicussiä a régi formájában élne. Ám folytonos civakodásuk jogosan képezte az emberi elmékben azt az illúziót, hogy a fény és a sötétség gyermekei ellentétes erők egymással szemben. Több időt éltek ebben a... hazugságban, mint amióta élnek.

Minden egy kívánsággal kezdődik. És minden akaratnak megvan a maga ára.

Unicussiä levetette bőréről a csillagokat, a remények sűrű esszenciáját, megteremtve vele az ikrek egyikét: Teret. Majdan teste igaz határait, a reményfonalakat feláldozva, Unicussiä kinyílt, vált az örökkévalósággá, a végtelenné, s így utolsó gyermeke nem lehetett más, mint maga Az Idő.

„Hol marad anyánk? Az új világnak szüksége van Őrá!"
„Mi mindig is négyen voltunk. Kit hiányolsz így, Idő?"

Ez az emlékek sorsa. Mindörökké csak emlékké maradnak.

A négy testvér könnyei fémesen csengő gyerekkacajokként hulltak alá.

Ők a mai elemeink. Az alapköveink eme hatalmas, végeláthatatlan körforgásnak. A Mindörökké és a Változás örök harcot kezdett vívni egymással, minek tüze soha nem aludhat ki teljesen. Színtere a mai napig is, a Világunk és annak két alaptörvénye.

A tökéletes egyensúly véget vetne ennek a gyönyörű diszharmóniának. Ez szülte a számunkra ismert fogalmat, az „életet" és mutatta meg az ismeretlent, a „halált". Minden, mit benne találunk, egy új történet, egy új kezdet. Kifejezőeszköze azoknak A Hatalmasoknak, kik várják a világot, mindent és mindenkit, ki benne él, hogy felnőjön hozzájuk.

Egy-egy reményszálat pedig, ők fonnak nekünk, hogy sose feledjünk emlékezni.

Az emlékek... olyan rejtélyesek és mégis tiszták. Jobban mondva, olyanok, mint az égbolt. Ám hogy elkaphass egy apró csodát, egy új reményt, egy új történetet, A Csillagok Ismerőjévé kell válnod.

Te, kiválasztott Olvasóm: készen állsz fölemelni tekinteted?