A Csillagokért Harcolunk - Tükör Világok

1. Minden valóban egy kívánsággal kezdődik?

Négy Luna járás. Ez volt az utóbbi időszak, amiben nagy gondot fordítottunk a környezet-vizsgálgatásra Tineusszal. Nagy igyekezettel pásztáztuk át az örökzöld vidéket a száraz évszak beköszönte előtt, hogy még elkaphassuk az utolsó példány aresciti gombákat. Ennyi keresgélés után, ajánlom is, hogy megleljünk egyet!

Csak is ennyit kíván a barátom.

Az ég több alkalommal hagyja magára a felhőket. Igyanak a párából, majdan zúduljon az élet éltetője. Mégis, makacsul csak durmolnak odafenn, pöffeszkednek magukban, de esőt? Egy cseppet sem ejtenek ránk.

Mielőtt minden nedvességet mohón elisznak a köröttük ásítozó, palánkos dzsungelfák, megragadtuk barátommal az utolsó lehetőséget, hogy aresciti gombát találjunk. Habár, a mai napig nem értem, mi az pontosan. Miért olyan érdekes az? Egy csalafinta, bozontos rókaképűt, mint az én barátom - logikusan - jobban érdekelné olyasmi erdő-teremtménye, mely illatos, húsos, nyammogós, nem? A legtöbb ragadozó életmódot folytató seminium minden bizonnyal felhúzná szemöldökét, hogy ez egyáltalán kérdésként merül fel bennem. De mint már megtanultam, a sivatagi róka-vérűek klántagjainak más, inkább gyűjtögető életmódhoz kellett folyamodniuk a túlélés érdekében.

A túlélésnek sok furcsa formája van.
Példaként, barátomnak sokkal világosabb szőrzete van, mint az itteni, ideemigrált róka családoknak. Ők főképp sötét szőrzettel lettek megáldva, míg Tineusznak szalmaszín egész teste. Nem valami előnyös egy esőerdőben...
a családja mégis, az állandó veszélyt is szívesebben választotta, mint ami a sivatagban várt volna rájuk.

A beolvadás... aligha lehet Tineusz erőssége. Pocsolyákban rohangálunk és sarat dobálgatunk egymásra. Itt van a származása, a kissé furcsa beszéde és ez a még rettegettebb gombaimádata. Ennél jobban nem is tudnánk magunkra terelni a torzonborz, mogorva, vagy épp szitkozódó szempárak tömkelegét ebben az összetett társadalomban.

Mindenki védi a magáét.

Az ide vándorlókat egyszerre szúrja a vándorlásuk veszteségének gyásza, és a helyiek féltékeny, ragadozó, mérgező tekintete. Az otthonukba születettek jogosan félnek az érezhető tendenciáról, mely szerint több seminium egy helyen kevesebb életteret jelent egynek.

Mindenki félti a sajátját.
A családját, a rangját; a tiszteletet, amit kiérdemelt társainak szemeiben.
A családi posztod, a rangi kötelességeid mind a mi életünk része. A Te léted ugyanúgy befolyásolja az enyémet, és fordítva. Az egész egy körforgás. Egy szokásrendszer, amibe mindenkinek bele kell nőni.

És vannak, akik sohasem nőnek fel eléggé.

Mikor nappali túrákra vállalkoztam, mindig érzetem, ahogy a hátamon fel és le futkosnak a rosszalló tekintetek ereje. Tap-tap-tap, a mancsoknak és karmoknak, valódi, húst metsző ereje van. Ha feljebb ívelnek, összefognak torkod körött, már tudod, hogy elbuktad a szemek próbáját. Engeded, hogy befolyásolják a légzésed, a figyelmed, a gondolataid folyását. Elveszíted a nyomukat, és azonképp tévesztenek meg, ahogy ők kívánják.

Rólad fog suttogni az erdő. Azt mondják majd, agresszív vagy, mikor súlytó pillantásokkal sorozod őket. Azt hiszik majd, veszélyes vagy. Idegen. Így fej lehajtva, céltudatosan járod utad a ténfergő szavak ellenére, a robbanásra érett tekinteteknek pedig csak egy szikra kell, hogy egy életre ösztönnélkülivé bélyegezzenek.

Ismerem jól a legtöbbek nyaka körül futkorászó hideg lépteket. A borzongást. A kételyt. Csak is emiatt tudtam megismerni Tineuszt.
A bevándorlóknak mind bizonyítaniuk kell. Fejet hajtani a törvények előtt, tiszteletben tartani a kultúrát, és aképp étkezni, aképp ünnepelni, ahogy azt a helyiek teszik. Csak is akkor válhat a külső népek tekintete megpillantásra érdemessé.