Liar |Lee Minho|

02

-Én vállalom a tanítását és így nem kell elköltöznie - szólalt meg hirtelen mellettem Minho. -Ötös voltam fizikából.

  Zavaromban nem mertem a fiúra nézni. Ha anya ebbe beleegyezik több időt kell vele töltenem. Kettesben! A pulzusom százszorosára nőtt, annyira izgultam a válasz miatt. Kétségbeesetten a lábamat kezdtem el rázni. Akármennyire tagadtam Liának, Minho tényleg egész jól néz ki.
   Hülye vagyok, nem kellene ezen rágódnom a legjobb barátnőm barátjáról van szó!

-Elnézést most ki beszél? -szólalt meg pár másodperc után anya.

   Végülis... ha tényleg tud segíteni, akkor a nyáron nem kell iskolába járnom, plusz nem kell elköltöznöm. Próbáltam nyugtatni magam.
   Igen! Ez az! Ne legyek már zavarban, többször voltam már kettesben egy fiúval! Ő sem kivétel! Legalábbis remélem. Nagyon remélem!

-Mina barátja vagyok. -válaszolta nyugodt hangnemben, ezzel valamiféle ismeretlen érzéseket váltott ki belőlem.

-Ááá! -tartott szünetet-Minho!

-Igen. -helyeselte kuncogva.
-Bizonyításképpen,szívesen megmutatom a régi bizonyítványomat.

-Jajj, ne butáskodj már. Elhiszem! -nyugodt meg anya. -Ha tényleg nem lesz a terhedre az én buta lányom, az egyetem mellett... -nem tudta befejezni.

-Ne aggódjon... szívesen elvállalom- pillantott felém. Gondolom észrevehette a reszkető testrészem, mivel a következő pillanatban annyit vettem észre, hogy ráfog a combomra. -Nyugi.- Ezzel megakadályozva, hogy tovább folytassam az ingerlő mozdulataimat.

Nagyon meglepett oly annyira, hogy lefagytam, és minden porcikám égni kezdett. Ehhez nem voltam hozzászokva, engem még sosem érintett meg egy ellenkező nemű.
   Éppen ezért kínomban nevetni kezdtem és az egyik kezemmel hessegettem el. Észre sem vettem, de anya már réges régen letette a telefont.

-Ne aggódj jó kezekben leszel... -szólalt meg végül Minho.

-Nem -kezdtem bele végül - nem muszáj vállalnod. Nem szeretnék a terhedre lenni.

-Jajj ugyan már! Te sosem leszel a terhemre.-
ez nagyon meglepett.- Elvégre a barátnőm legjobb barátja vagy. Kis hugica vagy számomra.

Görcsbe rándult a hasam, hát persze, hogy csak így gondol rám. Sosem voltam nőhöz méltó! Egyik fiú sem gondolt rám igazi nőként, ezért nem volt még udvarlóm ,sem pedig barátom.
Az út hazáig csendben telt el. Nagyon kínos volt. Szó nélkül kiszálltam a kocsiból és a barátságos tömbház felé vettem az irányt. Ah! Nagyon szeretek itt lakni.

-Szia Minho! -köszöntem el.

-Várj Nabi! -szólt utánam. -Én is veled megyek.

    Felmentünk a harmadik emeletre és egy meglepetés fogadott. Nem volt bezárva a bejárati ajtó. Csöppet félve, de kinyitottam azt.
Megkönnyebbültem amikor észrevettem Minat a nappaliban.

-Sziasztok! -köszönt nekünk. -Nabi, minden rendben? Sápadtnak tűnsz.

-Persze, csak egy kicsit megijedtem, mert az ajtó nem volt bezárva.-tartottam szünetet-Azt hittem hogy kiraboltak. -mondtam el végül az igazságot.

    Mind a ketten hangos nevetésbe törtek ki. Vártam kínosan amíg le nem nyugodnak,szerencsére ez nem tartott olyan sokáig. Időközben Mina közelebb ment Minhohoz is adott neki egy csókot.
     Egy kicsit kínosan éreztem magam.

-Elszeretnénk neked mondani valamit. -fordult felém a legjobb barátnőm. -Minho ide fog költözni.