AIR - Levegő

VI.

Meglepetésemre Aksel és Gomeric nem várakoztak az ajtónál. Ez lett volna tervem első és egyben legbiztosabb bukási pontja. Halkan kilélegeztem, de nem engedtem meg magamnak az öröm érzését, mert tudtam, hogy nagyot kockáztatok a spontán, kidolgozatlan tervemmel, B terv pedig... nos, az nem létezik.

- Emma Jürgen, a Nagy Mesterségesítési Párt nevében követeljük, hogy álljon meg! - kiáltotta üldözőim egyike.

Átkapcsoltam 100%-os sebességre, de hamarosan rájöttem, hogy a sürgősségi szárnyakkal szemben aligha van esélyem. Egy pillanat múlva már a talpamat súrolta az egyik térbenlátó szemüveg. Hallottam, ahogy valaki a hátam mögül előveszi a bilincsező fegyverét és következőnek egy hologramm-golyó suhant el a lábam mellett, eltalálva a bal karomat. Fájdalom nyilallt belém a töltény helyén, jelezve, hogy működésbe indult a mechanizmus és lassan, de biztosan fel fog szívódni az összes energiám.

Dühömben azonnal meg tudtam volna fojtani valamelyik híres biológust, de inkább gondolkodtam - amiért nagyon hálás vagyok - és elkezdtem pörögni a levegőben, mint egy mentálisan beteg rakéta. Nem túl kreatív megoldás, de a bűnözőknek is működött. Hátránya, hogy forgás közben nem sok mindent lát az ember.

Hallottam, hogy üldözőim szárnyainak susogása egy pillanatra elhalkul, majd tornádóként erősödik fel, jelezve, hogy elcsenték a trükkömet.

Francba.

A mechanikus töltény egyre gyengítette a bal karomat és tudtam, hogy néhány perc múlva teljesen használhatatlanná fogja tenni. Még mindig a talpamon éreztem az üldözőim hajszálait,ráadásul alig láttam valamit. Éreztem, hogy valami kezd közeledni az arcomhoz, de mire rájöttem, mi az, már túl késő volt.

A fejem nagy erővel ütődött neki a szürke, érdes, barátságtalanul hideg falnak a kanyarban, amit nem vettem észre. A falba kisebb mélyedés ékelődött be, a koponyám viszont súlyosan megrepedhetett. Éles fájdalom nyilallt a homlokomba, a füleim rettenetesen sípoltak. Ordítottam, de erős szívdobogásom elnyelte kétségbeesett hangomat.

Gondolkodni is alig tudtam. Egy értelmes mondatot nem tudtam összerakni a fejemben. Csak betűk, hangok, vagy mássalhangzókat nem tartalmazó rövid szavak futottak át az agyam legmélyebb, még józanul maradt részén.

Ezután csak arra emlékszem, hogy két zöld ruhás alak felemel a földről, majd elrepítenek engem valahova...és lehunyom a szemem...és a valóság lassan-lassan, de békésen elhomályosul...

/(::)/

A feltaláló teste mozdulatlanul hevert a laboratóriumi ágyon. Kábelek lógtak szanaszét a fejére erősített műszerből, villogással jelezve az információ sikeres átvitelét. A hologrammkivetítőn egy göndör, szőke hajú, fiatal nő jelent meg valós méretben.

- Ülj le! - parancsolta az előtte álló, immár valós férfi.

- Francot! - válaszolta Hedwig.

- Azt mondtam, foglalj helyet! - mondta a férfi ellentmondást nem tűrően, majd fegyvert szegezett Hedwigre.

- Te komolyan azt hiszed, meg tudsz fenyegetni? - A nő nevetett. - Hologram vagyok!

A férfi is sötéten nevetett és ezúttal a nő valós nyakára irányította fegyverét.

- Szeretnél örökre az is maradni?

Hedwig, talán életében először, legbelül teljesen tanácstalan, sőt, kétségbeesett volt. Nézte, amint hús-vér, halálra éheztetett testéből az értékes információ átáramlik a hologrammkivetítőbe, abba a térbe, ahol most van. A fizikai térben működő agyára kötött műszer viszont csak a látás és hallás érzékeit, meg az arccsontokat tudta teljesen továbbítani a digitális térbe. A nő még mindig érezte, ahogy egy kísérletező ágyhoz vannak kötözve a végtagjai, haragja pedig felforrósítja fizikai bőrét.

Ez alkalommal zsákutcába került. Segítség vagy halál.

Lenyelte a haragját és úgy döntött, ezt a választást inkább a sorsra hagyja. Nyelt egyet, majd rekedt hangon megszólalt:

- Nem tudok leülni.

A fegyveres férfi Hedwig tekintetébe fúrta a sajátját, a hazugság legapróbb jeleit fürkészve.

- Nem, tudok, leülni - szögezte le a nő újra és megpróbálta behajlítani a térdét. Csak az ágyon kinyújtott lába mozdult meg. - Ez az eszköz alig több, mint egy alternatív-korú VR szemüveg. Amit mellesleg 120 éve találtak fel. Azt hittem, ennél fejlettebbek vagyunk!

- Dr. hedwig! - szólalt meg a férfi módfelett hízelegve. - Társadalmunk sokkal de sokkal fejlettebb lenne, ha maga hajlandó lenne segíteni. - Lassan, de lekezelően közelebb ment a nő arcához és mélyen belenézett a szemébe. - Ehelyett ön mit csinál? Tíz évig hagyja, hogy halálra éheztessük és kísérleteket végezzünk magán egy rohadt mikrochip miatt, amit nem akar ideadni nekünk!

- És továbbra sem fogom! - mosolygott a nő.

A férfi rácsapott az üvegasztalra. Arca vöröslött a dühtől, izzadság patakzott homlokáról. Egy pillanatban viszont megállt, felemelte a fejét és sötéten elvigyorodott.

- Azt hiszem, más módszert kell bevetnünk. - Most már diadalittasan nevetett. Elégedetten nekidőlt a falnak, keresztbe fonta karjait és folytatta. - Hogy hívják a gyerekét?

- Még csak az kéne, hogy megmondjam! - förmedt rá a kísérleti alany.

- Gondoltam, hogy ezt fogod válaszolni - szólt a férfi - és nem vagyok annyira naiv se, hogy megbízzak benned. De van egy dolog, ami sosem hazudik...

- Az az igazságdetektor, amit szintén rajtam teszteltetek két évvel ezelőtt? Hát, azt erősen kétlem!

- ...egy DNS-teszt!

- Akkor inkább meghalok! - kiáltott Hedwig. - Ehhez a maguk szánalmas laboratóriumának semmi köze nem le...

Nem fejezhette be a mondatot, mert egy asszisztens injekcióstűvel instant altatóanyagot adott be a karjába.

A férfi közelebb ment az ágyhoz, hogy megbizonyosodjon, Hedwig alszik.

- Kapcsoljátok le a transzfereszközről és vigyétek a műtőterembe! - parancsolta. - Ezuttal nem csaphat be minket!