Szabad? (Bosszúállók f.f)

Part 15

Miután Bucky elaludt mellé feküdtem és úgy néztem ahogy alszik és apa szavai jártak a fejembe.
Tényleg szerelmes lennék vagy csak segíteni akarok? Eléggé furcsa, hogy itt fekszek mellette és nem tudok nagyon másra gondolni csak a nyugodt arcára. Nem bírtam ki és végig simítottam a kezemmel az arcán. Szusszant egy nagyot és felém fordult. Így még jobb rálátásom nyílt arca vonalaira.
A fáradtság viszont egyre jobban utat tört bennem is, ezért még mindig kezét szorongatva hagytam, hogy elnyeljen az álmok világa.

***

Reggel mikor felkeltem Bucky még aludt. Jó volt nézni, ahogy nyugodtan egyenletesen szuszog. Mivel megígértem, hogy mellette maradok így nem is mozdultam semerre csak néztem ahogy alszik. Honnan tudhatnám biztosra, hogy apának tényleg igaza lenne? Lehet, hogy egy kicsit magamba kellene lennem. Itt mindig van valaki aki mellettem van. Néha kellene egy kis szabadság. És ha én szabadságra gondolok akkor az a motor. Úgy tudom, hogy vannak lent motorok Tony gyűjteményébe. Lehet rá tudom venni, hogy jöjjön el velem. Jó lenne kitisztítani a fejem mielőtt bármit is teszek.

Gondolat menetemet a mellettem fekvő férfi szakította félbe azzal, hogy mocorogni kezdett. Azt a kezemet amit azóta is fogott megszorította majd kicsit közelebb kúszva hozzám nyitogatni kezdte a szemeit.

-Jó reggelt! -köszöntöttem halkan. Pislogott még párat majd szemei megállapodtak az én szemeimbe.

-Jó reggelt! -morogta kissé kómás hangon. Olyan aranyosan néz, hogy nem bírtam visszafogni a mosolyom. -Hány óra? -kérdezte visszahúzva a valóságba. Hátamra fordulva megfogtam a telefonom ami miután felvillant 8.24-et mutatott.

-Mindjárt fél 9. -mondtam és először nem is esett le csak pár perccel utána. -Basszus! Elkéstem! -ejtettem vissza a fejem a párnára.

-Akkor nem kellene sietned? -kérdezte Bucky értetlenül bár lehet, hogy még olyan kómás, hogy azért nem fogja fel.

-7-kor találkoztunk volna Steve-vel, hogy edzzünk! -nevettem kínomba. Hogy nem keltem fel? Mindig is rosszalvó voltam és mindig a nappal együtt keltem fel. Körbe nézek a szobába ahol még félhomály uralkodik. 

-Akkor szerintem észrevette! -mosolyodott el a szerencsétlenségemen. Miért van itt olyan sötét? Lassan felültem és úgy is körbenéztem majd rájöttem. Hangosan elkezdtem nevetni. Hogy nem vettem észre eddig? -Mi az? -kérdezte Bucky is felülve. 

-Semmi csak meglepődtem, hogyan tudok aludni úgy, hogy a napfénnyel mindig felkelek akármilyen kicsi! -mutattam a takaróval lefedett ablak felé mire fejét rázva nevetett fel. Percek múltán is jót mulattam még saját magamon amikor is észre vettem, hogy Bucky mosolyogva figyel.

-Itt maradtál! -mondta mikor tekintetünk megint találkozott. Bólintottam és ekkor vettem észre a még mindig összekulcsolt kezünk.

-Mondtam nem? -néztem vissza a szemébe én is mosolyogva. -Meg hát nem eresztettél! -emeltem fel a kezünket bizonyításképp. Elöntötte a pír és elhúzta a kezét.

-Sajnálom! Remélem jól érzed magad és nem érezted feszéjezve magad! -hajtotta le a fejét én csak magamhoz öleltem jó szorosan.

-Kicsit sem! Sőt ritkán alszok ilyen jót! -suttogtam a fülébe bíztatásképp. Óvatosan ölelt vissza, sőt a fém kezével nem is mert és őszintén az érintésétől én is féltem de belefúrtam a fejem a nyakhajlatába és oda motyogtam összeszedve az összes bátorságom. -A bal kezeddel is átkarolhatsz! -bizonytalanul simította a hátamra bal kezét mire egy jóleső bizsergés futott végig a gerincemen az eddig bent tartott levegőmet kifújtam és belesimultam karjaiba. 

-Miért mondtad, hogy átkarolhatlak ha féltél? -kérdezte halkan egy kis csend után.

-Kíváncsiság! -susogtam vissza és azt éreztem bármikor elalszok újra a karjaiba. -Bucky, ha nem megyünk le félek vissza alszok! -mondtam de egy tapottat sem mozdultam. 

-Akkor menjünk! -mondta majd egy óvatos puszit nyomott fejem búbjára és elengedett. Nyűgösen kikeltem az ágyból majd egy nyújtózás után levettem a pokrócot az ablakról. Ahogy végre a nap fénye bejárta a szobát kicsit felébredtem. -Wanda-nál vannak a ruháid? -kérdezte ezzel kizökkentve az élvezetből ahogy a nap cirógatta a bőröm.

-Aha. -mondtam mire fejével jelzett, hogy akkor elkísér.

-Köszönöm! -mondta mielőtt kinyitottam volna az ajtaját. visszafordúltam.

-Nem kell megköszönnöd! -mosolyogtam rá majd kinyitottam az ajtót és Wanda ajtaja előtt a biztonság kedvéért kettőt kopogtam majd benyitottam, de nem volt sehol senki. Meg is torpantam.

-Baj van? -kérdezte Bucky mögém lépve.

-Nem, csak nincs itt Wanda! -mondtam ki a nyílvánvaló tényt.

-Akkor maradok amíg elkészülsz! -mondta határozottan amivel nem is volt bajom hiszen a fürdőbe Wanda sem követ.

-Lehetne az eredeti szobámba ott kicsit több ruhám van! -néztem rá mire bólintva utat engedett maga előtt.

***

Miután végre felöltöztem egy normálisba, Bucky-t is megvártam, hogy közösen menjünk le. Valami reggeliért imádkozva lépdeltem le a lépcsőn, de rögtön szemet szúrt a nappaliba nyugodtan Tv-t néző csapat.

-Jó reggelt! -köszöntem oda nekik majd apához mentem és egy puszit nyomtam arcára.

-Is neked ez már a nap része szokott lenni! Beteg vagy? -kérdezte és a homlokomhoz kapott. Csak megforgattam a szemem hiszen ő is pontosan tudja hol voltam az este. Egy szó nélkül mentem át a konyhába és összedobtam kettőnknek valami reggeli félét.

***

Már mosogattam mikor Steve szólt hozzám, akit észre sem vettem mikor ért a hátam mögé.

-Kihagytad a reggeli edzést! -szólt szigorúan. Mint mikor a szülő pontosan tudja mit csinált a gyereke de azért is lecseszi.

-Tudom és bocsi de elaludtam! -fordultam felé és próbáltam a legbocsánatkérőbb pillantásomat bevetni.

-Nem baj bepótolod! Ha elmosogattál akkor szólj és megyünk edzeni! -mondta és azzal a lendülettel el is ment.

Folytattam a mosogatást majd felsunnyogva átöltöztem egy kényelmes ruhába és a konyhából is vettem el egy vizet majd teljesen készenlétbe álltam Steve elé. 

-Kész vagyok uram! -szalutáltam miközben minden erőmmel azon voltam, hogy ne röhögjem el magam, de mikor meghallottam a többiek visszafolytott nevetését egyre nehezebb lett.

-Pihenj és sipirc le melegíteni! -állt fel Steve is a helyéről mire elindultam a terem felé kacarászva. Pár perc múlva a folyosón sétálva Steve lassított kicsit. -Hogy sikerült rávenned? -kérdezte csendesen miközben végig maga elé nézett.

-Mondhatni nem hagytam más választást. Eltereltem a figyelmét amíg Bruce beadta neki a szert! Ennyi! -rántottam meg a vállam.

-Hihetetlen, hogy én mennyiszer próbálkoztam és soha nem sikerült! -mondta kicsit szomorkásan Steve mire gyorsan elé álltam így őt is megállásra kényszerítettem.

-Nem a te hibád! És nem is Bucky-é! A HIDRA a bűnös, ha ők nem lennének nem lenne benne az a félelem, amit tőlük kapott! Pont ezért értem el, hogy rám figyeljen és ne másra, így hátha idővel én se kellek majd! -mondtam neki az őszinte véleményem, hátha meggyőzöm és tekintve, hogy elmosolyodott szt hiszem sikerült.

-Bízom benne, hogy olyan akarattal fogsz edzeni ahogyan őt véded! -mondta és megkerülve engem a terem felé indult.