Szabad? (Bucky Barnes f.f)

Part 29

*Másnap reggel*

Egy kiadós alvás után amit végre megint Bucky karjaiba tölthettem, kipihenten mentem le az oldalamon vele. Éreztem, hogy ő is ugyan ezt érzi. Egy valamiben tényleg jó volt az a három hét. Felfedeztem az erőm.

-Jó reggelt! –öleltem meg apát aki már az asztalnál ült a többiekkel. Beleértve Lucas-t is.

-Jó reggel tücsök! –nyomott egy puszit az arcomra. Leültem apa és Bucky közé. Végre itthon.

***

Lucas-sal lementünk edzeni ketten így tudtunk négyszemközt is beszélni.

-Most már megértem miért mondta azt Charlotte, hogy szöktesselek meg minél előbb! –mondta miközben felvettünk egy alapállást.

-Mármint? –kérdeztem miközben kivédtem az egyik ütését.

-Boldog vagy! –harcoltunk majd mikor nekivágott a ring falának megállt. –Nyugi kiscsillag, segítek, hogy mindig így érezd magad! –szeretetteljesen nézett rám és hatalmas szeretetet is érzet amitől nekem is egy meleg érzés futott végig a testemen.

-Tudom Luke! –mondtam és fel sem fogtam, hogy becéztem csak akkor mikor szomorkás mosoly jelent meg az arcán.

-Anyád hívott csak Luke-nak! –mondta halkan mire hozzáléptem és megöleltem. Nem is volt olyan idegen érzés mint ahogy gondoltam.

-Itt van velünk! Minden mozdulatnál itt van és segít! –suttogtam a karjaiba. Pár percig még így álltunk majd eltolt magától és kicsit gonoszkásan rám mosolygott.

-Most rátérhetünk a képességed fejlesztésére! –olyan hangon kezdtem el szenvedni, mint valami öt éves de muszáj volt. Vissza kell egyszer mennem és megölni Cole-t!

***

Késő délután mikor már teljesen kivoltam a gyakorlástól lejött a csapat mire Luke-nak felcsillant a szeme.

-Tökéletes időzítés! –mondta vidáman mire tudtam mit akar. Édes Istenem gyere le segíteni nekem!

-Forduljatok vissza gyorsan mielőtt teljesen kicsinál! –mondtam majd leültem törökülésbe.

-Na na kiscsillag, felállni! Nem végeztünk! Ha azt akarod, hogy minél hamarabb kicsináljuk Cole-t akkor rengeteget kell edzened és nem csak fizikálisan! –mondta majd kinyújtotta a kezét felém. Jól tudtam mi a cél, de ez embertelen volt! Komolyan még egy öt perces pihenőt sem hagyott!

-Mi történik éppen? És ki a franc az a Cole? –kérdezte Tony leülve a padra.

-Cole a Kirintosu király és nem egy dolog van a számláján! –mondtam és visszaemlékeztem arra a mondatára ami a legnagyobb haragot csikarta bennem. „A másik akadály a barátnőd volt akit hamar kiiktattunk! Nem véletlen volt az akkori találkozásotok a tél katonájával és az oroszokkal!" Olyan tüzet tudott ez szítani bennem mint még semmi más! –Mit találtál ki? –kérdeztem Luke-t

-Rajtuk próbálod ki! –biccentett a csapat felé mire rögtön nemet intettem a fejemmel.

-Biztos, hogy nem! Rajtuk nem kísérletezek! –szóltam ingerülten.

-Valaki minket is belevonna? –kérdezte Steve.

-Luke azt akarja, hogy rajtatok próbáljam ki milyen ha az érzelmeket irányítom. –sóhajtottam majd visszafordultam a drága rokonom felé –Amit persze nem fogok! –néztem mélyen a szemébe. Elkezdett bizseregni a halántékom és éreztem, hogy az érzelmei ködösödnek. Használja az erejét. Olyan fájdalmat akarok vele éreztetni ami miatt összeesik és ezért nagyon kell koncentrálnom. Tudom mire megy ki a játék és benne vagyok. Bármekkora bűntudatom lesz utána. Elködösít az az érzés amit akkor kezdek el érezni mikor valaki használja rajtam az erejét. Koncentráltam arra az érzelemre amit ki akartam vetíteni az agyában és csak küzdöttem. Percek teltek el és én kitartottam, majd a végén Luke összeesett és a fejéhez kapott nyöszörögve. Én hátra léptem és a levegőt kapkodtam. Rengeteget vesz ki egy ilyen.

-Ezért! Gyorsabbnak kell lennie! –mondta elhaló hangon Luke. Én nem bírtam reagálni mert még mindig ugyanis túl sok erőt vett ki már az is ha állok.

-Ez valami fantasztikus volt! –mondta apa és odabicegett mellém. Már sínben volt a lába és két hét múlva teljesen le is kerül róla. Ránéztem és láttam, hogy büszkeség csillog a szemében mire halványan elmosolyodtam. Pár perc múlva végre teljesen csillapodott a légzésem és nem éreztem magam olyan gyengének sem.

-Valaki nem akar önként jelentkező lenni? –kérdezte Luke elhelyezkedve a földön.

-Én szívesen! –lépett oda hozzám nagy mosollyal Wanda. De rögtön elkezdtem tiltakozni.

-Nem! Biztos nem! Nem bírnám ki ó, hogy titeket bántsalak! –mondtam és hátrább léptem a ringhez aminek az oldalára leültem. Ekkor viszont szinte láttam a mondatokat Luke szemében amiket mondani fog.

-Ne feledd, hogy Cole ereje hasonlít az enyémhez! Ha olyan emlékeket vagy gondolatokat tesz a fejükbe amik bántó jellegű rád nézve ez a legegyszerűbb, hogy úgy állítsd meg őket, hogy hozzájuk sem érsz! –mondta oktatóan Luke amivel én is tisztában vagyok de akkor sincs a kedvemre.

-Ne aggódj Isa, önként vállalkozta! –mondta Wanda de nekem akkor is összeszorult a szívem.

-Gyerünk csillag, tied a terep! Ja és Wanda ne kíméld te se mentálisan! –szólt rá mikor szembe álltam Wanda-val. Ajjaj mi lesz itt?

Percegik próbáltunk egymás ellen férkőzni. Wanda-nak teljesen más ereje volt így még nehezebben rázódtam bele mint amúgy. Percek múltán megint elkezdtem azt a bizsergető érzést érezni mint amikor Luke is az erejét próbálgatja rajtam. Összeszedtem minden erőmet és egyszerre zúdítottam felé mindent. Minden egyes érzelmemet amit akkor éreztem fájdalommá préseltem össze, majd egyszerre küldtem felé.

Egy pillanatra elfehéredett minden előttem és csak azt éreztem, hogy valaki elkezd rázogatni és a nevemet mondogatja, majd mintha hipnózis alól ébredtem volna. Nem tudtam mi történt pontosan abban az időben és nem tudtam miért néznek rám olyan ijedten és nem tudtam, hogy Wanda miért fekszik ájultan a padlón ahol éppen Vízió próbálja ébredgetni. Értetlenül fordultam közben és csak annyit bírtam kinyögni elhalt hangon.

-Mi történt?