Hurrikán után

1. fejezet

Hamarosan itt lesz.

Az asztal két falapját kék gyanta tartotta össze középen, mintha egy folyó szelné ketté a hatalmas, nehéz bútort. Aprólékos megmunkálással alakították ki a medret, néhány kavicsot is szórtak bele, amire aztán ráengedték a tiszta, kék színnel ragyogó anyagot.

Ujjaimat végighúztam a sima felületen. A fa sötétbarna árnyalata melegséget sugárzott, de valójában hideg és merev.

A légkondi folyamatosan hűtötte a szobát, meztelen karomon libabőr futott végig, a lábamat fázósan keresztbe raktam. Az iPad lezárva hevert előttem, az előttem lévő fémtartóban tollak várakoztak.

Az órámra néztem: elmúlt tizenegy.

Továbbra sem tudja tartani az időpontokat.

Leroy befejezte a telefonja nyomogatását, koppant a bútoron, ahogy letette. Beletúrt világosszőke hajába, unottnak és közönyösnek látszott. Összefonta vékony karját a mellkasa előtt, eltakarva a pólóján lévő animefigurát.

Az asztalfőn ülő kopasz Jay összevont szemöldökkel bámult ki az ablakon, ujjaival a combján dobolt. A hasa kidomborodott a világoskék ingében, mintha egy fél hordót rejtegetne alatta.

A nagy, barna ajtóra néztem, színe tökéletesen passzolt az asztaléhoz. A gyomrom összeszűkült. Hamarosan megjelenik. Hamarosan újra láthatom élőben. Annyi hónap után.

És találkozhatok a gyűlöletével.

Egy éve a címlapok, a szennyoldalak és a pletykaoldalak tele voltak vele. A folyamatos bulizásaival. Ahogy megláttam, mindig összerándult a gyomrom, ezért inkább letiltottam ezeket a fiókokat.

Megpiszkáltam a nyakamnál a hajam végét. Rövidre vágattam, miután eljöttem Londonból. Hogy örökre elfelejthessem a hosszú tincseimet markoló kezet. Becsuktam a szemem, elszorult a torkom. Ebből az egészből semmi jó nem lehet.

Az elmúlt hónapokban rengetegszer az eszembe jutott. Eszembe jutott, hogy mi lehetett volna, ha... minden másképpen történik. Ha vele tartok a turnéra, vagy ha nem kell elmenekülnöm Londonból.

Az elmúlt napokban pedig rengetegszer elképzeltem a találkozásunkat, ahogy meglát, tekintete belém fúródik. Aztán egyszerűen fogja magát, és szó nélkül távozik. Sok idő telt el, de ahhoz nem elég, hogy elfelejtse a történteket. Egyébként sem az a könnyen felejtő ember.

Beszívtam a levegőt, kinyitottam a szemem. A mögöttem lévő ablakon napfény áramlott be, a testem árnyékát az asztalra vetítette.

Egy újabb perc telt el.

Jeleznem kellett volna neki, hogy én leszek a film producere. Fel kellett volna hívnom. De ahogy arra gondoltam, hogy hallanom kell a hangját, heves rosszullét fogott el.

Még egy perc.

Nemcsak hallani fogom a hangját, hanem őt magát is látni.

Leroy kitolta a székét, ami puhán csusszant a padlón. A kellemetlen csend egyre fojtogatóbbá vált, semmi nesz nem törte meg.

Kitárult az ajtó, Olivia lépett be rajta, sötétzöld kosztümben, mosolyogva, vidáman, ahogy mindig.

– Akkor be is mutatnám...

Őt követte szürkében Anastasia, mögötte... Világosbarna haj, kék szempár. Megsüketített a szívem dobolása, a levegő elakadt bennem. Átlépte a küszöböt, meglátott és megdermedt. A pillantása belém vájt, tiszta szeme felkavarodott, ahogy az óceánt zavarja fel a vihar, hatalmas hullámokat gerjesztve. Erős és izmos, épp, mint hónapokkal ezelőtt: pólójának ujja ráfeszült széles bicepszére, alkarján és kézfején kidudorodtak az erek.