Kertén kívül rengeteg virág nő, ugyan egyik sem volt még képes a babonázásra.
A Virág maga szerint nem kellendő, elveszik a szépségét mások, vagy épp maga hiszi azt a hajtásairól, hogy csúnyácskát. Ámbár e Virág nem ismeri fel a virágot szedő hölgy tekintetét, hol folyton- folyvást nem tudja levenni róla a szemét. De egyáltalán nem képes rá, hogy letép. Úgy hiszi, hogyha haza is vinné, a többi virággal együtt, nem tudná kiélvezni a Kis kéknek a látványát hosszútávon.
A kosárkában már több virág is lapul, de egyik sem ér fel ahhoz képest, amiről nem tudja elvonni tekintetét. Még sosem látott ilyet – gondolja magában.
A hölgy addig is képes lenne benne gyönyörködni, amíg az évszakok váltakozásával el nem tűnne a jelenleg napsütötte mező színpompás felszínéről. Ha kellene a tél következtével, a tavasz beköszöntéig vigyázna a kis kék virág helyére, hogy a következő évben is olyan csodálatosan nyíljon, mint amilyen most. De vajon a kis kék virág emlékszik erre, hogy valaki egy életen át mellette van, még akkor is, ha ez talán mulandó? Vajon a kis kék virág évelő, vagy csak idényi?
A kérdések csak foglalkoztatják a hölgyet, miközben a többi virág közt keresgél. A szél csak fúj a virágokkal teli dombtetőn.
Minden alkalommal, mikor felsétál a szeles dombtetőre, és körbe néz, észreveszi a Virágot. Ugyan egy másik alkalommal, mintha más lenne. Ékesebb, kékesebb, mint korábban bármikor. Leül a Virág mellé a fűbe, és végig nézi vele a naplementét. Megvárja, míg a Hold tündökölni nem kezd az égen, a csillagok társaságában. Nincsenek egyedül. Talán sosem voltak. A Hold teljes fényével megvilágítja a Kis kék virágot, és a mellette ülő, sárga ruhás hölgyet.
Együtt nézik a Hold világát, és a Hold is visszatekint rájuk. A hölgy az összes mezőn töltött nap közül ezt szereti a legjobban. Ugyan bizonytalan benne, ugyanis lehet, hogy a következő még ennél is csodálatosabb lesz. Az érzést szereti. Amit mos érez. Egy vágyat, ami az örökkévalóságba hívja őt, a Hold fénye alatt. Szeretne igent mondani, hisz akkor örökre nézhetné a mellette lévő kis kék virágot. Szeretne ott lenni, mikor a meleg hótakaró elfedi mindkettejüket, és együtt várják majd a tavasz szeles napsugarait.
A hölgy fél a döntéstől, hiszen lehet, hogy a kis kék virág nem szeretne együtt időzni a végtelenségig egy sárga színű virág mellett. Nem tud dönteni. Hiszen ez mindent megváltoztathat. Lehet, hogyha ő nem marad, majd más ül az ő helyén a kis kék virág mellett. De ha a kis kék virág más szeretne lenni? Egy olyan valami, ami szeretne saját maga lenni, saját döntésekkel, érzésekkel. Együtt nem érthetik ugyan azt a virágot, hiszen értékeik nem egyeznek. És sosem fognak. A hölgy mindezzel tisztában van. De ő mégis szeretne maradni. A hűvös szellő talán új nappal mást is hozhat.
A hölgy az egész éjszakát a kis kék virág mellett töltötte, és később sem ment el a közeléből.
A hölgy leszedett virágai ma is ott száradnak az üres vázában, ha más azóta nem tett bele újakat. Az ő választása volt minden. Lehetett volna pillangó is, tarka színnel.
