Kérdezitek ti, mivé lettem én.
Bemutatnám munkátokat.
Munkátokká lettem én.
A megannyi fáradtság megérett.
Aratni már nem lehet.
Ti tettétek ezt velem.
Így most kénytelenek vagytok gyönyörködni bennem.
Pofátokkal formáltatok,
Kezetekkel alakítottatok.
Minden szó, minden tett hozzájárult a remekhez.
Szemetek metsző tekintete vésett,
Szátok undora beleket forgatott.
Mostmár a remek áll előttetek.
Remélem kedveteket élvezitek munkátokban.
Mostmár az én szemem metsz titeket
Mostmár az én szám étele a tiétek.
Rengeteg mindent köszönhetek az alkotóknak.
A templomaim oszlopait
A gerincemet tartó vastag fémet,
Mely a ti velőitekből öntődött.
Köszönök minden döfést, és minden hullajtott vércseppet, melyből most páncélom áll.
Minden okozott könnyt, miből most a falam áll.
Mindent nektek köszönhetek,
Nektek, kinek szájából az undor csöpög minden alkalommal, mikor nyitva van.
Nektek, kiknek szava a manipuláció,
Nektek, kik sosem gondolják át, mit okoz ha beszélnek.
A pofátok, mi már feketedik az undortól.
A szemetek, miből az áhítatos vakság foly.
Azt hittétek, hogy eltiporhattok, megsemmisíthettek, összetörhettek.
Pedig felemeltetek a fényes égboltba,
Ahonnan most én csurgatom rátok az igazság furcsa kis hazugságait.
Azokat a hazugságokat, mellyekkel igyeztetek etetni, mellyel reméltétek, hogy jól tudtok lakatni.
Köszönöm nektek, hogy molyból férget akartatok teremteni.
Milyen szerencsés hogy csótánnyá még nem váltam.
Ellentétben veletek.
Minden vágyam belenézni az alázkodásra szánt szemeitekbe, mi remélte, hogy majd egyszer engem alázhat meg.
Reméltétek, hogy minden vigasztaló érintés meggyógyít, ugyan a testemet gyújtotta meg.
Eleget égtem. Eleget formáltak.
Az alkotás megszilárdult, az alkotók nem tudják tovább alakítani.
Tessék élvezni a látványt, mely az undorból,
Megvetésből s aláztatásból született.
Elég volt.
Felvérteztem magam.
Maszkom készen áll a bálra.
Várlak bennetek, kiknek magamat köszönhetem.
Kikből én lettem újjá.
