The Flight of the Swallow - Tokyo Revengers fanfiction

III. FEJEZET

A hétvégén Yui igyekezte lefoglalni magát tanulással, esetleg olvasással, ám újra és újra azon kapta magát, hogy gondolatai visszakanyarodnak a testvérpárhoz. A tőlük kapott küldetést komolyan kellett vennie, semmiképpen sem szúrhatta el. Noha bűntudat tört rá, akárhányszor eszébe jutott, hogy talán miatta a jövőben a Ran és Rindou érdeklődési köréhez tartozó motorosbanda tagjai megsérülhetnek, azzal győzködte magát, hogy ők bizonyára rossz emberek, akiknek nevén rengeteg illegális cselekedet szárad.

Mire észbe kapott, máris elérkezett a hétfő. Elhatározta, hogy minél hamarabb megpróbálja kiszedni Nagatából a szükséges információkat, amint pedig azokat tovább adja a Haitani testvéreknek, megszabadulhat ettől a kellemetlen helyzettől, amibe keverte magát.

Ebéd szünetben kivételesen osztálytermében maradt (szerette volna még átnézni a következő órára készített prezentációja szövegét), amikor társasága akadt. Csodálkozva tekintett fel a padja előtt toporgó Nagatára, aki kínosan vakargatta tarkóját.

- Szia – suttogta elhaló hangon.

- Helló! – erőltetett arcára egy mosolyt Yui, ami a múlt hét péntek eseményeit figyelembe véve igencsak nehézkes gesztus volt részéről.

- Leülhetek? – kérdezte tétován a harmadéves.

- Persze – válaszolta kissé furcsán a lány. Már hogyan is tilthatná meg ezt?

A fiú helyet foglalt a Yui előtti széken, és hátrafordult a másodéveshez, aki érdeklődve várta a folytatást. Türelmes várakozása egyelőre hiábavalónak bizonyult, mivel Nagata még nem szedte össze bátorságát az előttük álló beszélgetéshez. Lábával idegesen dobolt, végül pedig kényelmetlenül helyezkedni kezdett az ülőalkalmatosságon. A lány pislogás nélkül figyelte a műsort, majd egy sóhajtás kíséretében visszatemetkezett a kezében szorongatott papírlapba.

A fiú megköszörülte torkát, mire újból feltekintett. Nagata ajka apró „O" alakra nyílt, mint aki már majdnem megszólalt, ám nem sikerült kinyögnie egy épkézláb szót sem, csak tátogott, akár egy hal.

- Mit szeretnél? – tudakolta végül Yui, aki képtelen volt tovább elviselni a kellemetlen csendet.

- Annyira sajnálom Miura-chan – fakadt ki hirtelen a harmadéves. Bocsánatkérését kifejezve megpróbált meghajolni, így véletlenül belefejelt a lány padjába, a tulajdonos nem kicsi ijedtségére. – Nem kellett volna megfutamodnom azután, amit értem tettél, de komolyan azt hittem, hogy ott hagyom a fogamat! Megfordult a fejemben, hogy visszafordulok és segítek neked, de akkor vettem észre, hogy Ran utánam rohan. Nincs mit szépíteni a történteken, rettenetesen bepánikoltam, és félelmemben inkább gyorsítottam a tempón. Sajnálom, ne haragudj! Ha ezek után nem tudsz nekem megbocsátani, teljesen megértem.

- Semmi baj Nagata-kun – szakította félbe Yui egy megnyugtatónak szánt mosolyra húzva ajkát.

- Mi? – Nagata mindössze ennyit tudott kinyögni a döbbenettől. Azt hitte, sokáig kell esedeznie a másodéves bocsánatáért, akár még maradék büszkeségéről is lemondva. Mindig is tudta, hogy Yui kedves ember volt, de azt nem, hogy ennyire. Lehunyta szemét, és hosszan kifújta a levegőt. És ő ezt a földre szállt angyalt hagyta ott a bestiák karmai között? Jobban belegondolva, most csak még cudarabbul érezte magát, mint korábban.

- Elismerem, a hétvégén haragudtam rád egy kissé – vallotta be Yui az igazságot. – De azóta beláttam, hogy csak a rettegés tartott vissza, amit tökéletesen megértek. Ráadásul, mint láthatod, nem esett bajom.

Nagata összehúzta szemét, és gyorsan végigfuttatta tekintetét a lányon, aki úgy tűnt, valóban igazat beszél. De ez mégis hogy lehetséges? A Haitani testvérek megkegyelmeztek volna neki, csak mert lány? A harmadéves fiú képtelen volt megfejteni a két fiú gondolkodásmódját, ám végül arra a következtetésre jutott, hogy nem kéne firtatnia az esetet. Minden bizonnyal Yui sem szívesen mesélne róla, ami pedig őt illeti, ki sem akarta ejteni száján Roppongi egykori vezetőinek nevét.