Novellák

Amikor az enyém lettél (Lando Norris 1. rész)

Az a közhely, mi szerint az idő csigalassúsággal vánszorog, ha nem érzed magad valahol jól, vagy unatkozol, de ha minden rendben van, akkor rohan teljesen helytálló.

A nyaralásunk eleje egyáltalán nem volt jó, de a vége...

Hihetetlenül gyorsan suhant el ez a két hét, mintha csak egy gyors hullám lett volna ami megzavarta a tenger nyugalmas vizét.

Az én életemre is ilyen hatással volt és ezt már akkor is tudtam mikor még bőven nyaraltunk és Tenerife tengerpartján iszogattuk a koktélunkat és arra próbált rávenni, hogy nevezzek be vele a karaoke versenyre, de most, hogy újra itt vagyok a szürkének, kifakultnak és élettelennek tűnő szobámban mindennél jobban hiányzik a nyaralás, a napfény, a szabadság, de legfőképpen ő.

A nagy ablakom előtt állva és akaratlanul is az ő kedves arcát keresem a járókelők, az autósok vagy a sürgő - forgó munkások között akik a közelben dolgoznak.

Nem tudtam magammal mit kezdeni mióta hazajöttünk. Csak jöttem és mentem egyik helyről a másikra, fél óránként kimentem az erkélyre, hogy rágyújtsak, ittam Aperolt, próbáltam zenét hallgatni, de semmi nem kötött le. A cigarettámat túl keserűnek éreztem, az Aperolba túl sok gyümölcslevet tettem így semmi íze nem volt, a zenéket pedig untam.

Normális esetben semmi bajom nem lett volna egyikkel sem, de a nyaraláson nem történt semmi olyan amit én megszoktam és normálisnak lehetne mondani.

A bőröndjeimet kerülgetve próbáltam nem újra zokogni, mert ma reggel mikor hazaértünk egyszerűen az ágyra rogyva zokogni kezdtem és időközönként újra feltör a mellkasomból a mély zokogás.

Ilyenkor méginkább szükségem lenne az anyukámra akivel leülhetnénk egy jegeskávéra és megbeszélnénk milyen gyönyörű a fiú szeme, a göndör haja és az imádnivaló mosolya amivel már akkor levett a lábamról mikor először megláttam. De nincs itt anyukám, mert meghalt, ahogy Lando is messze van tőlem, minden értelemben.

Ahogy a fiú édes arca bekúszott a gondolataimba (amiket már alapból kitöltött amióta csak találkoztunk), szinte éreztem a karjait a derekamon ahogy átölelve felkapott és vigyorogva belelökött a vízbe. Ezt minden nap többször is eljátszotta, én pedig minden nap többször is hagytam neki. De nincs Lando. Csak én fogom át magamat, hogy leállítsam a kezem reszketését amit a hiányéret, a fájdalom, a stressz és az alváshiány okoz.

Az ágyamon matatok, de nincs zsebkendő a közelben, amit nem is csodálom tekintve az elhasznált mennyiséget. Bár egy ilyen gyönyörű emberi lényért mint amilyen Lando, nem kár sírni és zsebkendőt használni, csak ezt a "hiperszuper nagyon érzékeny" mostoha húgom meg ne hallja, mert teljesen felszívja magát.

Felálltam, de az, hogy közel hat óra óta nem ettem semmit, ellenben cigarettáztam és ittam két pohár Aperolt megtette a hatását, legalább fél percig kapaszkodnom kellett, hogy stabilan megálljak a görbe lábaimon.

Nem vagyok még kész arra, hogy kipakoljak, mert akkor véglegesen lezárul ez a gyönyörű időszak, de így egy kicsit még csak igazinak tűnik, még nem nyitottam ki. A tenger illata, a sós és édes nyár illata, a fiú pólója és minden gyönyörű dolog ami életem során velem történt itt van lezárva.

A bőröndöt nézegetem mintha csak képes lenne valami csoda folytán visszarepíteni a tengerpartra, vissza hozzá.

Lando még három napot lesz ott, három nap nélkülem mindenféle napbarnított lányok körében...

A gondolatra keserű ízt éreztem a számban és ahogy kipillantottam az udvarra ez az érzés csak fokozódott, sőt, már a mellkasomat is szorította valami amit leginkább keserűségnek tudok be.