1. rész

13 2 4
                                    

Szeptember van elég hideg idő, a falvelek hullanak akár csak télen a hó, és hidegen fújtak a szelek, én magamhoz tértem bár semmire sem emlékszem.

Testemet sebek borítják emlékeim pedig szinte nincsenek, csak a nevemet tudom, de azt hogy hogyan kerültem az erdőbe vagy hogy ki a családom azt már nem.

Ahogy lassan sétáltam az erdőbe, a közepe felé egy elhagyatottnak tűnő házikó tárult elém, azt hittem nem lakik benne senki.

Szóval óvatosan benyitottam a házba, ám egy alak állt elém, és nézett rám.

-Elnézést, nem tudtam hogy itt laknak....- Néztem rá

-Nem lakom itt, én a te védő angyalod vagyok!- Lépett közelebb

-A védő angyalom?- Kérdeztem meglepve

-Uhum!- Nézett rám így

-És hogy hívnak?- Néztem rá

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

-És hogy hívnak?- Néztem rá

-Gabriel vagyok!- Állt elém

-Mint az arkangyal?- Pislogtam

Gabriel csak bólintott, majd megérintette a vállam és a sebeim eltűntek, sőt gyengének sem éreztem magam.

Viszont az emlékeim továbbra sem tértek vissza, ahogyan arra sem emlékeztem hogy lett volna őrangyalom, Gabriel elmondta hogy őt apja az isten küldte mellém.

Szóval úgy gondoltam hogy mivel egy erdő közepén vagyunk, és semmi fegyverem nincs, ezért ideje lenne beszerezni párat.

Gabriel csak Bicentett a fejével, majd bementünk a városba, ahogy a bolt felé mentünk neki mentem egy kb tőlem 5-10 cm-el magasabb férfinak.

-Nem látsz a szemedtől?- Kérdezte a férfi  ingerülten

-Elnézést kérek!- Mondtam megilletődve

-Ahhh mindegy hagyj....- Nem tudta befejezni

Egy magasabb férfi lépett mellé, és rá szólt hogy igazán lehetne kedvesebb is másokkal, hiszen nem mások tehetnek a huguk eltűnéséről.

Az alacsonyabb férfi, szinte úgy nézett ki annyi különbséggel hogy nekem inkább zöldes a szemem, de azon kívül nagyon hasonlóak vagyunk.

Arcomat szeplők borítják, szemem zöldes, a férfi csak nézett rám majd felém nyújtotta a kezét.

-Dean vagyok!- Nézett rám

-Lexi vagyok!- Néztem a kezét

-Ilyenkor kezet kell fogni!- Súgta Gabriel

-Oh értem!- Kezet ráztam Deanel

-Ahm nincsenek emlékeid?- Nézett rám Dean

Megráztam a fejem hogy nincsenek, elmondtam hogy annyira emlékszem hogy hogyan hívnak, viszont azt nem árultam el hogy az erdőben lakok.

Sam is bemutatkozott nekem, majd mi tovább álltunk Dean pedig Sammel kezdett el beszélni.

-Ez durva!- Jelentette ki Dean

-Mégis mi?-Nézett rá meglepve Sam

-Lexi! Pont úgy néz ki mint én, egy hónapja keressük a húgunkat aki szintén Lexi!- Akadt ki Dean

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

-Lexi! Pont úgy néz ki mint én, egy hónapja keressük a húgunkat aki szintén Lexi!- Akadt ki Dean

-Dean, A mi Lexinken kívül még annyi más Lexi van!- Fogta meg Dean vállát

-Az is lehet hogy már nem él?- Kérdezte szomorúan Dean

-Azt nem hiszem, lehet hogy valahová elvitték , vagy nem tudom... De biztosan nem hallott!- Biztatta Deant Sam

Dean csak csendben nézte a körülöttük elhaladó embereket, és titkon azt remélte hogy a semmiből oda szaladok hozzá mint kicsinek, és szorosan megölelem.

Dean szemei tele lettek könnyel, és bár Sam megölelte mégse olyan volt mint az én ölelésem, de mégis jól esett neki hogy legalább Sam itt van vele.

Én haladtam Gabriel-el vissza az erdei házba, finoman fogalmazva Gabe cipelte a szatyrot én pedig gyalogoltam.

-Miért vettünk ilyen sok mindent?- Nézett rám Gabe

-Rendbe tesszük a házat, és kicsit modernebbé varázsoljuk!- Vettem el tőle néhány szatyrot

-Hé! Egy férfi dolga cipelni!- Szólt rám

-Nem baj, nem akarom hogy cipelj!- Mosolyogva néztem rá

-Inkább előre nézz kérlek, mert a végén orra esel!- Enyhén vörös lett Gabe

Mosolyogtam, és haladtam tovább közben néztem a tájat, hiába komor az idő mégis gyönyörű ahogy hullanak a levelek.

A házikó előtt egy pici patak folyt, így kavicsokon kellett át sétálni, miután a csúszós kavicsokon végig értünk , a lélek tartotta lépcsőn fel mentünk az ajtóig.

Szóval vízzel sem volt bajunk a pataknak hála, fából sem volt hiány, így hát neki álltunk a házat felújítani.

Közben azért hűvösebb lett az idő, így Gabe rám adta a pulcsiját mivel nem akartam kabátot venni, megköszöntem majd folytattuk a ház újítását.

Szép lassan haladtunk vele, amikor már besötétedett akkor abba hagytuk, ledőltem az ágyra amit szintén a lélek tartott egyben, de ketten bőven el fértünk rajta.

Gabe begyújtotta a kandallót, és akár csak egy gyermek a cukorkákat, Gabriel olyan csodálattal nézte az égő fát, és hallgatta ahogy ropog.

Leültem mellé, végül ketten néztük a kandallót,  Gabe vállára dőltem de én annyira elfáradtam hogy végül elnyomott az álom.

___________________________________________
Ez ilyen rövidke kis rész lett de remélem hogy tetszeni fog nektek
Puszi Lia 🩷

Otthon elfelejtett otthon Where stories live. Discover now