Az Otthon elfelejtett otthon-ban Lexi az erdő közepén ébred, testét sebek borítják, emlékei pedig töredezettek. Ahogy egyre mélyebbre merészkedik az erdőben, egy évek óta érintetlennek tűnő, elhagyatott házba botlik. Odabent egy Gabriel nevű angyali...
Szóval miután az egész éjszakát végig aludtam Gabe vállára dőlve, szegény Gabe úgy érezte magát mint egy 800 millió éves.
Én békésen nyújtózkodtam, neki pedig az összes csontja recsegett és ropogott, de nem panaszkodott hiszen olyan cuki pillanatnak élte meg az együtt alvást.
Én viszont kíméltem ahogy csak tudtam, nem akartam hogy fájós ízülettel dolgozzon, tehát ami könnyebb volt azt én csináltam meg.
-Te Gabe!- Szóltam hozzá
-Mond Lexi!- Nézett le a létrárol
-Menyi idős vagy?- Néztem fel rá kíváncsian
-13.8 billio éves vagyok!- Mondta büszkén
A döbbenet ki ült az arcomra, azt hittem azt mondja hogy vagy 7-9 billio éves, erre beköpte hogy 13,8 billio éves.
Gabe csak nézett rám, majd lejött a létrárol, és elmosolyodott majd csettintett és egy kis csokoládé volt a kezébe.
-Azta, ez nagyon menő volt!- Néztem rá csillogó szemekkel
-Remélem szereted ezt a fajta csokit!- Adta a kezembe
-Epres! Hát igazából nem emlékszem... De majd kiderül!- Mosolygtam
-Egyébként láttam, hogy meglepett a korom!- Kacagott
-Hát igen.. ez elég meglepő volt!- Kínosan vakartam a nyakam
-Pedig ilyen öreg Tata vagyok!- Kacagott
Én csak mosolyogtam,és mondtam neki hogy nem is olyan öreg, mire ő válaszolta hogy ebben igazam van
Mert van három Bátya van akik nem mások mint Mihály arkangyal, Raphael Arkangyal és Lucifer.
Na itt ismét döbbenet ült ki az arcomra, mivel elég meglepő volt hogy Lucifer,az Bátya mert azt tudtam hogy az ördög is Lucifer.
A nagy beszélgetések közepette az ablakra pillanatottam ahol egy őzike nézett be hatalmas szemeivel, így hát közelebb mentem az ablakhoz majd óvatosan kinyitottam.
-Ne félj pajtás! Nem bántalak!- Nyújtottam felé a kezem
-Vigyázz azért!- Mondta halkan Gabe
-Vigyázok ne aggódj!- Mondtam mosolyogva
-Ha megengedi neki az őz hogy megsimogassa akkor ez a lány tud valamit!- Mondta magába Gabe
Csodák csodájára az őzike oda tette a fejét a kezemhez, és el sem mozdult én pedig simogattam a bukósiját.
Most Gabe arcára ült ki a döbbenet, és ahogy nézett engem egy mókus ült a fejére amitől mégjobban meglepődött.
Úgy tartotta az angyal mondása hogy az állatok megérzik a tiszta és a jó lelkű embereket, és ez Gabe számára most vált nyilvánvalóvá.
-Ugye milyen aranyos Gabriel?- Néztem rá miközben simogattam az őzikét
-Igen nagyon aranyos!- Válaszolta mosolyogva
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
-Szerinted miért engedi hogy simogassam?- Néztem vissza az őzikére
-Talán mert te egy tiszta és jó lelkű ember vagy!- Lépett oda mellém
-Ezt honnan veszed?- Néztem rá
-Onnan hogy van egy mondás az angyalok körében!- Nézte az őzet.
Néztem rá hogy mégis mi az a mondás, mire ő elmondta, én pedig csak pislogtam mint hal a szatyorban, nem hittem volna hogy ez a logikus magyarázata annak hogy már kicsi korom óta szeretnek az állatok.
Amikor már megunta a simogatász az őzike, fogta magát és elment, viszont a mókus nem nagyon tágított Gabe fejéről, én pedig kuncogni kezdtem.
Gabriel először nem értette, hogy min is tudok ilyen édesen kuncogni, így hát levettem a kis fejlakóját, ő is elmosolyodott majd nyújtotta a kezét hátha át megy a mókus.
A mókuska rám majd Gabrielre nézett, majd fogta magát és át ugrott az ablak párkányra és ezzel el is ment.
-Nem bánom hogy erdőben lakok!- Néztem ki az ablakon
-És miért nem bánod?- Állt mellém Gabe
-Mert itt olyan csendes minden, csak az állatok vannak itt, és egy ember sem jár erre!- Mosolygtam és néztem a faleveleket
-Szóval nem vágynál vissza a városba?- Nézett rám kíváncsian
-Nem, sőt ha lehetne csak ide költöznék!- Bicentettem a fejemmel
-Tehát, nem vonz a nagyvárosi élet!?- Nézett rám csillogó szemekkel
Ráztam a fejem, majd ki nyújtottam az egyik kezem, így egy falevél rá esett, a hajamat pedig fújta a szél arcom kicsit piros volt, szemeim pedig csillogtak.
Gabriel szíve hevesen vert, arcára pir szokott, és bár ilyet még nem érzett, tudta hogy szerelmes, zavarba tudott jönni a mosolyomtól, a kuncogásomtól.
De úgy érezte hogy ezt még egyenlőre el kell nyomnia magába, nem tudta hogy apja hogyan reagálna erre, hiszen őt nem azért küldte hogy belém szeressen.
Hanem azért hogy vigyázzon rám, és hogy ne legyen semmi bajom, szóval amilyen gyorsan jött ez az érzés, olyan nehezen tudta elnyomni.
Aztán szép lassan ismét a ház javításának álltunk neki, most én mentem a létrára és én festettem.
A plafont kékre festettem, majd felhőket és a napot festettem oda, Gabriel a falakat is kékre festette a padlót pedig zöldre, mintha fű lenne, így egy kicsit elmentünk sétálni még szárad a nappali.
___________________________________________ Ez ilyen rövidke kis rész lett de remélem hogy tetszeni fog nektek Puszi Lia 🩷
