Az enyém leszel

6. fejezet

Hangos dorombolást hallottam, miközben valami puha az arcomhoz dörzsölte magát. Szemeim résnyire kinyíltak, hogy megnézzem mégis mi történik velem. Megdöbbentem, amikor nagy, sárga szemekkel és fekete bundával találtam magam szemben. Egy apró fekete cica bújt a fejemhez, miközben én aludtam.

– Hát szia – suttogtam lágy hangon, ajkaimon apró mosoly jelent meg. Egyik kezem felemeltem, majd a fejére helyeztem, ujjaim lassan vezettem végig a sűrű, sötét szőrén. Visszajelzésképpen erőteljesebb dorombolást kaptam, és a fejét a tenyeremhez dörzsölte. Úgy tűnt, tetszett neki az, hogy elkezdtem simogatni. Mindig is szerettem a cicákat, viszont sosem tarthattam egyet sem. Anyám... gyűlölte az összes létező állatot, ahogy apám is. A hideg kirázott, miközben rájuk gondoltam. Az elmémben létrehozott fal enyhén megrepedt, ezzel pár kellemetlen emlékkép vetült elém. A kezem megállt a levegőben, reszketni kezdtem, miközben bámultam magam elé üveges tekintettel.

– Jó reggelt! – hallottam meg hirtelen egy mély hangot, ami visszahúzott a valóságba. A rekedtes hang miatt enyhén megugrottam. A macska is megijedt, fújtatott egyet, s el is illant. Figyeltem, ahogy felugrik egy székre, és próbált elbújni. Aranyos volt.

Tekintetem lassan körbevezettem a fényes helyiségen, ami a nappali volt, vagyis én így gondoltam. Kellett egy kis idő, mire rájöttem arra, hogy tegnap este Lucas lakásán és a kanapéján aludtam, miután én teljesen kikeltem önmagamból, s letámadtam őt, majd magamba roskadtam végül. Arra a bizonyos csókra is emlékeztem. Lassú és gyengéd volt, tele megnyugvással, békével.

Lucas az ajtóban állt egy piros bögrével a kezében, amiből gőz szállt fel a plafon felé. Néztem, ahogy lazán az ajtókeretnek dőlt. A hétköznapi elegáns öltözéke helyett csupán egy bő fehér pólót viselt, amihez egy szürke, laza melegítőnadrágot társított. Kellemetlenül éreztem magam, amiért még mindig a főnököm kanapéján feküdtem, ezért lassan feltornáztam magam ülőhelyzetbe.

– Jó reggelt – motyogtam, miközben idegesen az alsó ajkamba haraptam. Zavarban voltam miatta, a csók, a kialakult helyzet miatt.

– Hogy érzed magad? – tette fel a kérdést. Tudtam jól, hogy ezzel mire célzott. Igazából nem tudtam, mit feleljek erre. Fájt. Még mindig rohadtul kínzott az a tudat, hogy Ellie már nem volt az élők között. Ráadásul olyan szörnyű dolog történt vele, amit senkinek se kívánnék. El se tudtam képzelni, hogy milyen dolgokon mehetett keresztül. Biztosan a poklot élte át újra és újra, azt remélve, hogy vége lesz.

– Nem jól... – suttogtam, a hangom megremegett, miközben próbáltam lenyelni a feltörekvő könnyeim. Ujjaim összekulcsoltam, a kezeim a takaró felett pihentek, a szövet finoman ölelte körbe a derekam.

Lucas bólintott. Megértette azt, hogy nem akarom feszegetni a témát. Talán lehet nem is egy seggfej...

– A mai napra kiírtalak szabadságra – mondta. Ellökte magát az ajtótól, majd hosszú léptekkel előttem termet. Kezével imitálta azt, hogy csússzak beljebb, szóval így tettem. Ő leült a kanapé szélére oldalasan.

– Köszönöm – suttogtam. Egyenesen azokba a sötét szemekbe meredtem, amik fogva tartottak, érzéseket keltettek bennem. Olyanokat, amiket azelőtt még nem éreztem. Nem tetszett, mert elgyengített, sebezhetőnek éreztem magam. Nem akartam ezeket érezni.

Lucas letette a kisasztalra a bögrét, majd megtámaszkodott, egyik keze pont közel került a combomhoz, mire feljebb húztam a lábaimat. Tekintete lassan ajkaimra vándoroltak.

– Mondd Lara, mit gondolsz rólam? – kérdezte, hangja újra lágy lett, tele melegséggel, ami a szívem simogatta gyengéden.

– Azt, hogy néha egy seggfej vagy.