Az enyém leszel

13. fejezet

Erősen szorítottam Lucas kezét, aki nyugtatóan simogatta ujjaival a kézfejem. Szívszaggató volt figyelni Sarah-t és Emily-t, akiket megfenyegettek, így kénytelenek voltak egymásra támadni. Mind a ketten gyengék voltak, szinte alig álltak a lábukon. Sajnálkozva néztek a másikra, amikor a penge éle egymás bőrét hasította fel minden csapás után. Kezüket és szakadt, piszkos ruháikat élénk vörös vér borította be. Láttam a könnytől csillogó tekintetüket is. Nem akarták bántani egymást, sem megölni, hiszen az itt létük alatt szoros kötelék alakult ki kettejük között. Átéreztem azt, amit ők. Talán ez volt a legrosszabb.

A mellettem ülő férfi pszichopata módon ujjongott a tömeggel együtt. Felcsigázta őket az, amit láttak. A gyomrom felfordult az emberek beteges viselkedése miatt.

Nem bírtam.

Fel akartam állni.

Ki kelni magamból.

Sikítani.

Sírni.

Őrjöngeni, hogy legyen már vége ennek az egésznek.

Bár álom lenne, egy rettenetes rémálom, amiből tudom, hogy felkelek és egy idő után elfelejtem.

Lucas szorítása erősödött. Összekulcsolt ujjainkra néztem. Még mindig nagy kérdőjel volt az, hogy ő miért van itt, honnan tud erről a helyről. Azt mondta, később elmondja, most ez mind nem számít. Viszont, szerintem igen is számít. Hiszen hogy bízzak így meg benne, ha nem árul el nekem dolgokat, amikről tudnom kellene?

Hangos puffanás visszhangzott az arénába. Sarah a földön feküdt, apró termete a porban vergődött. Próbált felállni, de nem tudott, ezért nekiállt kúszni. Emily ziháltan állt felette.

– Öld már meg, baszki! – üvöltötte a mellettem ülő.

Szemeim összeszűkültek, ahogy meghallottam a hangját újra. Nem szóltam semmit. Tűrtem. Régebben megtanultam azt, hogy mikor kell befognom a szám. Ez alkalommal jól jött.

Sarah hirtelen megállt, majd a hátára gördült. A szája elkezdett mozogni, valamit mondott Emily-nek, mire a lány arca eltorzult pár pillanatra, majd a kése megcsillant a fényben, ahogy a magasba emelte. A következő pillanatban felvágta vele a másik lány torkát, akinek ideje sem volt felfogni a dolgokat, még a sikoly is belefagyott. Sarah meghalt. Élettelen tekintettel nézett a semmibe, vékony, csontos teste mozdulatlanul hevert a porban.

A mellkasom összeszorult, ahogy figyeltem a jelenetet. Elnyeltem a könnyeim, hogy ne sírjak fel hangosan.

Az ártatlanok szenvednek, a bűnösök jót derülnek, majd ujjongva ünneplik meg egy lány újabb halálát. Vajon a kegyetlenségnek hol van a láthatatlan határa?

A félhomályban mindenki némán meredt előre. Már tudtuk azt, hogy mi sem menekülhetünk el. Nem változtathatjuk meg a sorsunkat, azt a lapot, amit a sors húzott helyettünk. Emily a fallal szemben ült, gömb pozícióban húzta össze magát. Éreztem, ahogy a bűntudat mardossa a lelkét a barátnője halála miatt, amit ő okozott a saját két kezével, de ha nem teszi meg... akkor a húga sorsa lett volna ez. Sarah-t is hasonló dologgal fenyegették meg, hogy cselekedetre ösztönözzék. Rémes.

Trix hátát a falnak vetette, kinyújtotta a lábait, kezeivel a padlóra rajzolt különböző szimbólumokat.

– Holnap te leszel a következő és az a fekete hajú lány, akinek az arcát félig takarja a haja. – Lucas ezt mondta, mielőtt elválasztottak minket egymástól.

A holnap az én napom volt. Próbáltam beletörődni abba, hogy én meghalok. Trix vad stílusa ellen semmi esélyem sem volt, főleg nem ilyen állapotban. Ennivalót kaptunk ugyan egy órával ezelőtt, de az még sem volt elég ahhoz, hogy erőt gyűjtsek.