Novellák

A rózsák pirosak

A rózsák pirosak,mint vérző szív a hűvös éjszakákon. Vérzik. Elállni nem mer. Könnyedén zokogva sír fel.

Piros,mint a női szájon a rúzs,ki épp kislányként kudarcot vallva temeti el nyomát trágár szavainak hatását,bohócnak festve magát. Tovább áll,hisz maradása nincsen.

Vörös,mint a vér,mit gyilkos nevetve folyat szét,traumákból kelve,sírva felkacag látva;legalább ebben sikerét lelte.

De vörös,akár az édes cseresznye,mit apró gyermek önfeledten fal fel. Ki még tiszta,mint a friss forrás. Egyszer úgy is bekoszolódik,hisz a tisztának tűnő tenger is,közelről romos. Köhögve nyomja el bánatát,kérni nem mer. Távolról tiszta.

Mélykék,akár az esti ég,min egy-két csillag,elenyészve,épphogy felragyog. Tündököl. Csak egy helyben pihen,mégis oly elképesztően csodálatos.

Kék. Mint a csillogóan gyönyörű szem,mi oly ártalmatlan,mégis ártalmas. Más szemeket akaratlanul is károsít. Az önbizalmukat veszi. A barna bántó lehet. Káprázatosan ragyog,mikor boldog,mi téveszt,hisz sarkában ül a vágy,hogy kék lehessen. Irigy,mert ő a leggyakoribb. Ugyan a legnépszerűbb is,de saját előnyeit figyelmen kívül,maga mögött hagyja,akár az ember. A zöld is haldoklik. Fáradtság csendes zaja pihen apró fényében. Nem veszi észre,mennyire csodás,elnyomja a zaj. Pihenhetne,hisz Isten is elfáradt 6 nap kemény munka után. Ki feltételezné,hogy a színek fáradhatatlanok?

Fakón párolog szét a hűvös levegőben a szürke füst csendesen,melyet a kémény ereszt. Ő is fárad. Megpihennie nem lehet. Füst. A cigaretta orcája karikás,hisz figyelmét szegni nem lehet függőjének. Ő veszélyes,figyelmért esekszik,amiből hiányos. Ha lenne mivel beszélnie,szólna,hogy fárad. De nincs szája,így méreganyagot önt használója szervezetébe,bosszúszomjas füst ömlik ki belőle,utolsó csöpp erejével még büdösen gőzölög. És vége. A tüdő fulldokolva rázkódik káros anyagától,de embertársaink millióját nem érdekli,hisz "követni kell a trendeket",de milyen áron? A fulldokló szervek haldokolva szuszognak,életben maradásért,és a kitartásért küzdenek. A függőt csak saját gyerekes figyelemhiánya érdekli,megdacolta magát egykor;már maga sem tudja miért. Fél,ha nem követi a "többit",elcsapják,mint falon a haldokló legyet,ki védetlen. Csak épp rosszkor volt rossz helyen;éhen veszni nem akart. Lehet családjának vitte volna az apró kenyérmorzsát,mit a vacsorázó már úgysem eszik,hisz végzett. De le lett csapva. Mint sok-sok ember. Elnyomva haldoklik. De a végén már nem számít,hisz a rózsák ígyis-úgyis pirosak.