Zacky és Jacky Spines Bűnei

1. fejezet

Zachary:

Már egy ideje úton voltunk. A régi kocsi, meglehetősen jól bírta az utat, nem rázkódott, nem húzott jobbra, mint anya régi kombija, elektromos ablakok voltak benne, amivel Jacky épp játszogatott, mondhatni kényelmes volt vezetni.

-Nem hagynád abba, legalább amíg még működik? -szóltam rá, ahogy a kezére pillantottam, majd felé csaptam, amivel az ablakot fel és le hintáztatta a gombjaival.
-Ahj, de olyan unalmas itt. Meg amúgy sem a te kocsid, nem mindegy az neked? Legalább kapcsolj valami zenét! -a hangja olyan volt akár a kés amit a dobhártyáimba forgatnak. A tegnapi este után, egy mukkot nem akartam tőle hallani, de ez persze lehetetlen kérés lett volna tőle, így pusztán nem említettem meg eme vágyamat, hiszen úgyis süket fülekre talált volna.

-Már vagy százszor próbáltam, de mégegyszer elmondom, hogy letört antennával, szinte lehetetlen bármit is fogni. -Jeleztem, majd megcsavartam pár gombot a rádión, mire az recsegett párat, felhangosodott benne a sistergés, majd ismét elnémítottam.
-Áhá! -ügyet sem vetve rám, a kesztyűtartó egyik sarkából előhúzott egy CD tárolót.
-Mi van rajtuk? -kérdeztem nyugodtan, hiszen sejtettem, hogy csupa szemét van rajtuk. Hálistennek tévedtem
-Ez egy komplett kincses bánya! AC/DC Guns N' Roses, Metallica, RHCP, Green Day, Nirvana!! -és igaza volt, a kis tartó, telis-tele volt jobbnál jobb együttesek és rock bandák számaival. Még csak kérnem se kellett, már be is dobott egyet a lejátszóba és feltekerte a hangerőt. Először szólni akartam volna, hogy halkítsa le, de végül nem volt kedvem ezen is összeveszni vele. Hagytam neki, s cseppet magamnak is, hogy megfeledkezzünk picit a sok szarról, ami velünk történt az elmúlt hetekben.

Ahogy a zene elnyelt minket, úgy nyelte el az üres, sötét országút az autónkat is. Még majd két órán keresztül mentünk, aminek a hosszát, még a zene mellett is megéreztem. Mire beértünk abba a városba, amit úticélunknak neveztünk ki. Jacky éppen az egyik zenét énekelgette, vagyis inkább csak dúdolta.

-Úton vagyok a pokolba! -ez a kijelentés meglehetősen jól állta meg a helyét. Valóban nyíl egyenesen a pokolba tartottunk, bár valamiért most ez sokkal kevésbé izgatott, mint máskor. Talán kezdtem hozzászokni ahhoz a szartengerhez, ami az életünké vált. Meg voltam róla győződve, hogy ezen a ponton már bérelt helyünk van odalent.
-Halkítsd le, találnunk kell egy motelt, ahol pihenhetünk. -szóltam rá, ahogy megpaskoltam a combját, hogy figyeljen rám.
-Ennyire gyökér vagy, hogy nem látsz ha hallasz? -a kérdésére csak ideges tekintettel válaszoltam, amiről vette az adást.
-Jólvan, jólvan. . . Bazdmeg! -lehalkította a zenét, de továbbra is dúdolgatta annak dallamát, ami így is sokkal kevésbé volt zavaró, mint az eredeti hangerő, amivel eddig jöttünk. Nem telt bele sok időbe, mire találtunk valami alvóhelyet. Leparkoltam, majd leállítva a motort, kikapcsoltam az övem és már indultam volna, hogy szobát vegyek ki magunknak.

-Miért kell motelben aludni? Nem lehetne valami kevésbé szar helyen aludnunk? -fogta meg a vállam Jacky. Már megint kezdődött. . .
-Nem voltam legutóbb elég egyértelmű? Egyedül az ilyen lepukkant helyeken nem kérik el a személyinket. Csak itt tudunk rejtve maradni. Plusz itt lehet készpénzzel fizetni. -Tettem hozzá ahogy a bejárat felé mutattam.
-Ha van nálad egy bankkártya, vagy éppen kedved van, hogy megtaláljanak, nyugodtan megadhatjuk a személyinket is. Sőt egyből hívjuk fel a rendőrséget, hogy heló itt vagyunk! -egyszerűen érthetetlen volt számomra, hogy hogyan lehet valaki ennyire gondtalan, hogy nem gondol bele ilyesmibe.
-Jólvan már, basszus! Csak könyörgöm kussolj már! -viharzott ki a kocsiból Jacky és bevágta maga után az ajtót. A tenyerembe temettem az arcomat, majd hátra nyúltam a táskáinkért és követtem őt.

Ez a hely, még az előzőnél is leharcoltabb volt. Nem gondoltam volna, hogy egy ekkora városba ilyen motelben fogunk szállást találni, de úgy látszott a karma ismét elkezdett dolgozni. A falon a csíkozott tapéta, hol megvolt, hol nem. A recepciós épp cigizett előttünk, miközbe valami újságot olvasott. A lámpák igaz működtek, de rettentően tompa fényük volt. Annyi volt az egyetlen jó a helyben, hogy a cigaretta szagán kívül, más nem keringett a levegőben. Jacky vissza pillantott rám, kérlelő tekintettel, hogy takarodjuk innen, de egy szúrós tekintettel rendre utasítottam. Legalábbis azt hittem. . .