napfény [ haikyū!! ] ; ✓

──★ ˙6 .ᐟ

𝐂𝐡𝐚𝐩. 𝟔 | 𝐓𝐡𝐞 𝐥𝐚𝐬𝐭 𝐬𝐭𝐫𝐚𝐰

‧͙⁺˚*･༓☾　　☽༓･*˚⁺‧͙

𝗠𝗲𝗶'𝘀 𝗣.𝗢.𝗩.

Mielőtt ténylegesen megindultunk volna haza, megvártuk Hinatát, míg összeszedelőzködött, aztán mentünk is. Egy idő után fokozatosan leváltak tőlünk a többiek, Hinata is, aki folytatta az útját Yukigaoka felé. Tobióval szótlanul lépdeltünk egymás mellett, míg végül megtörte a kínos csendet.

— Figyelj, ne haragudj, amiért nem mondtam el neked a reggeli gyakorlást. Jól tudom, mindig ketten megyünk, ezért akartam mindig eléd jönni. Hiszen ezt harmadikban megígértük egymásnak ― mosolygott rám halványan, ám én nem viszonoztam a tettét. Még mindig haragudtam rá. Ezt ő is tudhatta, mert nagyot sóhajtott. — Meddig tervezel még haragban lenni velem?

— Szerinted? Elegem van abból, hogy meg akarod mondani, mit tegyek! Nem holmi kislány vagyok, akinek szüksége van atyáskodásra, Tobio! Megértem, ha segíteni szeretnél, értékelem, nagyon is. Ezzel szemben te már túlzásba viszed. Folyton mellettem vagy, ellenőrizgeted, mennyit tanulok, mennyit futok, mekkora feladatokat vállalok magamra. Nem kell ezt tenned — kértem tőle a lehetetlent. — És azt is meg akarod szabni, ki tetszen nekem!

— Vajon miért kellett idáig folyamodnunk, Mei? Hadd világosítsalak fel a nemrég történtekre. Kis híján tönkretetted magadat, rémlik? Ha nem állítunk le, rosszabb is lehetett volna! Tudod mit élt át az anyád? És én? Azt gondolod, ez gyerekjáték? A fájdalmadat nem így kell feldolgoznod, nem a magad rovására, érted? — vizslatta az arcomat aggodalmasan.

— Hogyne értenélek — motyogtam. — Régen történt, mégsem tudok rajta túllépni. Hányszor próbáltam már! — nevettem fel keserűen.

— Ne legyél ennyire negatív! Kitalálunk valamit.

— Bár úgy lenne! Amíg így csináltam a dolgaimat, ahogy, egy kis időre elfelejtkezhettem anyáról. Tudtam bizonyítani, amit egyébként neki soha. Erre van szükségem — jelentetem ki.