Árván kóborolva

Harmadik fejezet: A depressziós

Changbin temetése után Hyunjin lakására mentünk. Mindkettőnkben benne volt a szomorúság és a harag. Haragudtunk Changbinra, mert ahelyett hogy segítséget kért volna, megölte magát.

A konyhába mentünk és leültünk az asztalhoz. Beszélgetni kezdtünk általános dolgokról, csak hogy ne kelljen szóba hozni Changbint.

- És... - kezdett bele halkan. - Milyen volt a kapcsolatod Changbinnal?
- kérdezte félve.

- Jó volt a kapcsolatunk. Csak sajnos Changbinnak fontosabb volt a drog mint bárki más. Még nálam is...

- Sajnálom, tehettünk volna ezért valamit, de csak tétlenül álltunk és végig néztük. - mondta lehajtott fejjel.
- Hibásnak érzem magam...

- Én is. Én a párja voltam és nem tettem érte semmit. - könnyesedett be a szemem.

Könnyáztatott szemeimet megtöröltem és próbáltam lenyugodni. Hyunjin valamin gondolkodott. Mintha zavarná őt valami.

- Még mindig szereted Changbint?
- kérdezte halkan.

- Igen. - feleltem.

Hyunjin szeme könnyes lett. Bár próbálta törölgetni könnyeit, nem sikerült neki, mert ígyis rálátást nyertem könnyező szemeire. Kezemmel lágyan megsimogattam Hyunjin arcát és letöröltem könnyeit.

- Miért fáj ennyire a szerelem?
- suttogta, majd közelebb hajolt és a mellkasomhoz bújt.

- Bárcsak tudnám... - sóhajtottam fel.

Hyunjin lassan az ölembe mászott. Magához ölelt szorosan. Könnyei eláztatták ingem, de ez volt most a legkisebb gondom. Hyunjin hátát óvatosan simogattam. Addig a szőke hajú a tincseimbe markolt gyengéden.

Lassan Hyunjin pólója alá nyúltam, mire ő sóhajtott egyet. Ujjbegyeimmel a hátát simogattam. Néhányszor végig símítottam a gerincén, majd végül lejjebb állapodott meg az ujjam. Megsimogattam a derekát, majd lejjebb furakodtak ujjaim. Gyengén bele markoltam fenekébe, mire a szőke hajú csak a vállamba kapaszkodott.

- Chan? - remegett meg a hangja.
- Mit csinálsz?

- Ha már szerelemből nem tudlak szeretni, had adjam meg a szeretet illúzióját. Had mutassam meg milyen a szerelem. - siklottak feljebb az ujjaim a hátára.

Hyunjin felállt és a szobám felé vette az utat. Én követtem őt. A szőke az ágyamra ült egy fájdalmas mosollyal az arcán. Elejtett néhány könnycseppet, majd elkezdte levenni a hosszú ujjú pólóját. Karjain vágásokat véltem felfedezni. Aggódóan néztem rá.

- Hyunjin? - ültem le mellé. Végig símítottam gyengéden a vágásokon, mire ő felszisszentett.

- Ne nyúlj hozzá. Még fáj... - suttogta.

- Miért tetted? Nem lett volna jobb megoldás valami más?

- Ne foglalkozz ezzel. Csak kezelj úgy, mintha egészséges lennék és nem depressziós. Kérlek. - nézett rám könnyező szemeivel. - Ne foglalkozz a múltammal, se a jelennel. Csak mutasd meg milyen a szerelem.

- Rendben. - mondtam halkan, majd felsohajtottam.

Kigomboltam ingemet, majd le is vettem és az ágy mellé dobtam. Hyunjint óvatosan fektettem az ágyra és fölé tornyosultam. Végig símítottam mellkasán és hasán, majd a nyakára hajoltam és gyengéd csókokat adtam rá.

- Mmmph... - sóhajtott fel halkan.

Felbátorodva kezdtem el óvatosan szívni az érzékeny bőrt, figyelve Hyunjin reakcióját. A szőke csak sóhajtozott alattam, így bátrabban csináltam. Egyik kezemmel támaszkodtam, másik kezemmel gyengéden simogattam Hyunjin nyakát, miközben néhol megszívtam.

- Ah erősebben... - nyögött halkan, miközben enyhén megremegett.

Kérésének eleget téve kezdtem erősebben szívni a nyakát, kicsavalva egy nyögést a fiúból.

- Biztos ezt akarod? - néztem szemeibe.

- Igen. - válaszolt halkan.

(...)

Kinyitottam a bejárati ajtót és beléptem a házba. Körül néztem, de nem láttam, hogy itt lenne Hyunjin. Nyugodtan a szobámba mentem, de az emlegetett szamár ott feküdt az ágyban betakarva.

- Alszol? - simogattam meg a vállát.

Hyunjin felém fordult. Könnyáztatott szemeivel engem nézett. Néhányat szipogott, majd megfogta a kezem és végig símított rajta ujjával.

- Jól vagy? - kérdeztem aggódóan.

- Igen. - ült fel. - Mindjárt jövök. Össze kell szednem magam. - állt fel és ment a fürdőszobába.

Én leültem a gépem elé, hogy kicsit eltereljem a figyelmemet. Megnyitottam a lejátszási listám, és hallgatni kezdtem a zenét amit éppen feldobott.

Nem éppen vidám zenéket hallgattam. De valahogy ezek most megnyugtattak. Úgy éreztem magam, mint a vihar előtti csendben. Éreztem, hogy valami nem stimmel, és történni fog valami.

Egy hangos csattanás ütötte meg a fülem. Még a fejhallgatón keresztül is hallottam. Meg akartam nézni mi történt, ezért kikapcsoltam a gépemet, és elindultam a hang irányába.

A fürdőszoba elé értem. Bekopogtam rajta, azonban válasz nem érkezett.

- Hyunjin? Minden rendben odabent?
- kopogtattam tovább, de válasz nem érkezett továbbra se. - Hyunjin, az isten bassza meg, nyisd ki azt a kurva ajtót! - ütöttem rá erősen, mire az ajtó gyengéden megrepedezett.

Elkezdtem keresgélni a kulcs után. A komód tetején meg is találtam, majd szélsebesen rohantam a fürdőszoba elé. Türelmetlenül nyitottam ki az ajtót.

- Mi a... - fagyott belém a szó, mikor megláttam, hogy Hyunjin a földön fekszik. Kezei vérben úsztak, bőre holtsápadt volt, de nem haboztam sokáig, mellé léptem. Letérdeltem elé, majd egy ronggyal kötöttem be az egyik kezét, majd a másikat is, valamennyire előállítva a vérzést.

Előkaptam a zsebemből a telefonomat és hívni kezdtem a mentőket. Elmagyaráztam Hyunjin állapotát, mire megnyugattak, hogy nemsokára ide érnek és kezelik a helyzetet. Gondterhelten felsóhajtottam, majd Hyunjinra néztem, aki szintúgy megtalálta tekintetem, és enyhén könnyes szemekkel nézett vissza rám.

- Nem lesz semmi baj... - suttogtam, miközben az arcára símítottam. Segítettem neki felülni, majd óvatosan az ölembe emeltem és vigyáztam kezeire.

(...)

A folyosón várakoztam. A kórterem előtt ültem egy széken. Bal lábam szüntelenül remegett, amit egy idő után kénytelen voltam lefogni, mert zavart. Ideges voltam nagyon. Egyrészt magamra haragudtam nagyon, mert én nem tettem semmit azért, hogy ez ne történjen meg. Másrészt Hyunjinra, mert elmenekült a beszélgetés elől, és öngyilkossági kísérlethez fordult. De a félelem erősebb volt mindenek felett. Mi lesz, ha Hyunjin is itthagy? Nem bírnék elmenni az ő temetésére is.

Gondolataimat az orvos szakította félbe, mert kilépett a kórteremből.

- Na? Hogy van Hyunjin? - kérdeztem aggódóan.

- Hyunjin túl sok vért veszített. Nem volt már sok esélye, hogy túléli. Nagyon sajnálom, Mr. Bang.
- mondta bűnbánóan.

A szemeim méginkább könnyesek lettek, remegő kezeimmel a székbe kapaszkodtam. Elvesztettem mégegy embert...

"Bár hiányzol, el kell felejtselek. Remélem mostmár nyugodt vagy nélkülem"