Fence against love {minsung ff.}

{Chapter 3}

*Jisung szemszöge*

Másnap ismét szembe jött velem Minho a folyosón, de nem kötött belém. Örültem, hogy nem szállt rám annyira, mert fontosabb dolgom is akadt, mintsem vele fogalkozni.

Feltűnt, hogy bármikor meglátjuk egymást erősen felém bámul, mintha csak egy szobor lennék. Nem zavart eleinte, de utána már egyenesen irritált a túlzott figyelme. Egy hét bámulás után megelégeltem és megszólítottam.

-Minho hyung!-kocogtattam meg a vállát. Unott arccal hátrafordult, de mikor felismert egyből feszültebb lett. Arca pirosas színt vett fel és alig mert a szemembe nézni.

-M-mit szeretnél?-dadogta.

-Csak beszélni veled arról, hogy miért bámulsz ennyire? Haragos vagy rám, vagy megbántottalak? Mert ha igen kérlek beszéljük meg!

-Ti emberek...egyszer túlságosan aggódtok, két perc múlva meg veszélyesebbek vagytok, mint bármelyik démon vagy vérfarkas...

-Kérlek ne kezdd megint! Ilyenek vagyunk, nálatok is biztos van valami hasonló normálatlanság!-tettem csípőre a kezem.-Elmondod akkor miért nézel, vagy hagyjam rád?

-Még nem mondom el.-hajolt felém közel annyira, hogy éreztem a meleg lehelletét.-Majd ha megérdemled!

-Hát jó.-mosolyodtam rá, majd sarkon fordulva elindultam a termem felé.

-Hé!-kiálltott utánam.-Ennyiben hagyod ezt az egészet?

-Ha nem szeretnéd elmondani nem baj. Én türelmes vagyok, akkor mondod el, amikor szeretnéd.

-Eddig még senki nem volt ilyen...-suttogta halkan. Gondolom nem kellett volna hallanom ezt a mondatát.

-Remélem emlékszel arra, hogy nem vagyok teljesen ember!-intettem neki búcsút.

*Minho szemszöge*

Idegesen mentem haza. Egyszerűen kikészülök ettől a fiútól. Nem tudom mit érezzek vele kapcsolatban. Néha azt akarom, hogy behódoljon nekem, néha meg azt, hogy védjen és vigyázzon rám. Mi ez a hülye érzés? Mindig azt hittem, hogy egy jövőbeli kapcsolatomban én leszek a dominánsabb fél, de amint találkoztam vele úgy tűnik ez fordítva is lehetséges lesz.

Elnyúlva az ágyamon kezdtem el fantáziálni különböző jelenetekről. Mi lesz majd később velünk? Össze tudnék vele jönni egyáltalán? Valaki segítsen!

Gondolataimat félbeszakította az öcsém, Felix, aki kopogás nélkül rámtörte konkrétan az ajtóm.

-Hé, kopogni nem szoktál?-néztem rá dühösen.

-Bocs, csak nagyon forró a tányér!-nyújtotta felém a tányér frissen sült brownie-át. Boldogan vettem el tőle. Mivel nekem képességem a tűz, meg sem kottyan egy forró tepsi vagy tál.

Hirtelen remek ötletem támadt.

-Lix, csukd be az ajtót és ülj le!-utasítottam.

-Szebben is kérhetnéd.-forgatta meg a szemét. Már majdnem elkezdtem volna vele vitatkozni, de ráhagytam ez alkalommal.

-Segítséget akarok tőled kérni!

-Nahát!-kiálltotta tettetett csodálkozással.-El sem hiszem, hogy ezt mondod! Biztosan a bátyám vagy?

-Abba lehet hagyni! Komoly dologról van szó!

-Halljam!-tette karba a kezét.

-Van az osztálytársad, Jisung.

-Igen, mi van vele?

Csendben hallgattam, hátha rájön magától. Mint mindig, most is ez történt.