Álomvilágban/pető brúnó ff/18+

18. Szülinapom 2/2

**Vissszaemlékezés**

Becsengettem Manuhoz. Tartottam tőle, hogy mit fog mondani, de már elhatároztam magam. Lehet most is szívott valamit. Nem tudom miért csinálja ezt mostanában, nem tudtam kihúzni belőle, mi a baja...Nem is tudom mit mondjak neki..Nem akarom, hogy jobban lehúzza majd magát...

...

...Nem akarom, hogy jobban lehúzza magát... Éppen azon gondolkoztam, hogy is mondjam el neki..Csak abban reménykedtem, hogy amikor ajtót nyit, nem áll majd mellette egy ribanc. Becsengettem hozzá, majd ajtót nyitott:

-Szia! Ölelte át a vállam-és így beinvitált a házába.

Leültem a kanapéra és a szememet lesütve bámultam a padlót. Mi lesz ebből?!....

-Öhmm...Mondanom kell valamit-néztem a szemébe és ekkor láttam, hogy jól meg kell fontoljam mit mondok, mert a szemén látszott, hogy kissé be van állva.

Csak nőtt bennem a stressz....

-Mi az? Mondjad!-mondta kissé sem kedvesen.
-Hát én nekem....nekem ez nem megy..Ez az együttlét veled..
 Én már nem akarom.
-De miért?-kérdezte és láttam az indulatot megcsillanni a szemében.

Most veszélyes és nincs magánál. Kicsit kezdtem félni..

-Sok a korkülönbség...
-És? Mindig sok lesz...Kétlem, hogy ez a bajod...-mondja ki nekem az igazat.
-Jó..Én csak egy 16 éves kislány vagyok! Te meg kiszámíthatatlan vagy! Drogozol és el sem mondod miért!! Én segítettem volna. Meg kurvázol is amikor nem vagyok veled! Most is meglepődtem, hogy nem volt nálad az unokatesód, vagy a producer, a szomszéd csaj.. Meg amúgyis ők miért jönnének át? És túl sokat akarsz! Amit én még nem...-bukott ki belőlem minden, az utolsó monadtot meg már suttogva mondtam.
-Bocs, ilyen vagyok!-kiabált rám.
- Épp ez a baj!-sírtam el magam.  -Szerettelek, szeretlek is, de nekem ez nem megy! Értsd már meg kérlek!! Szakítani akarok!-sírtam és már rendesen féltem, ezért is sírtam el magam.
-Nem hagyhatsz magamra!-kiáltott és megindult felém.
-Kérlek ne bánts!-guggoltam le bőgve és befeszítettem minden izmom, hogy felkészüljek arra, ha belém rúg.

Nem engem rugott meg, hanem a kis asztalt. Utána mérgében felborította az egészet, és az üveglap széttört. Váza volt az asztalon és az is széttört, majd kifolyt belőle a víz.
Sikítva arrébb ugrottam. Szerencsém, a lábam elé borult minden. Nagyon meg voltam ijedve. Sosem láttam még ennyire kikelve magából Manut. Elém állt és megszorította a csuklómat. Próbáltam elszaladni, de nem engedte. Kezdtem a legrosszabbra gondolni és bemesélni olyanokat, hogy megver, pedig azért valahol tudtam, hogy ilyet nem tenne. Legalábbis reménykedtem benne...Nem hagytam abba a sírást és persze nem tudtam mit tegyek. Maradjak vele vagy ne maradjak vele???
Lehunytam a szemem és abbahagytam a bőgésem. Eléggé furán éreztem most így magam. Kissé szégyenkeztem. lenyugodtam és még az ő szorítása is engedett.

-Én..most..Itthagylak-mondtam, majd szaladni kezdtem az ajtó felé, és amint kiszaladtam beugrottam Laci mellé az anyósülésre. ( Ő hozott ide engem).

-Hogy ment?-kérdezte a bátyám.

Én csak ránéztem, majd elsírtam magam és átöleltem.

**Vissza a jelenbe**

-Jól vagy?-lengette meg kezét az arcom előtt a mellettem ülő Brúnó.
-Persze...csak elkalandoztam-mondtam szomorúan.

Hát igen. Átragadt rám az akkori bánatom, az emléken keresztül.

-Ne foglalkozz vele!-fordította maga felé a fejem, majd közel hajolt és lágyan megcsókolt.

Máris elfelejtettem mindent, és boldog lettem. Itt van velem a mostani szerelmem, És a szülinapom ünneplésének kövi helyszínére tartunk. Hát milyen lennék, ha nem boldog?!
Megálltunk, szóval Laci leparkolta az autót, a csomagtartóból pedig kivettük a cuccainkat. A fiúk kifizették a belépőt, az enyémet meg Laci a szülinapom alkalmából.  :)
Elsétáltunk az öltözőkhöz és a cuccaim beraktam a szekrényembe, csak a fürdőruhát és papucsot vettem ki. Ja, meg a törölközőmet. Elindultam volna egy öltözőfülkéhez, de Brúnó megállított.

-Gyere már ide!-nyújtotta felém karjait.

Felnézte rá. A szája széle sebes volt és az arca kisebb pontokon kék foltos. belefúrtam a fejem a mellkasába és hallgattam a hátam mögül érkező kommenteket.

-Ezek null-huszonnégy együtt vannak?-hallottam Peti összetéveszthetetlen hangját.
-Menjenek együtt öltözni!-vigyorgott Milán.
-Tényleg! Ez jó ötlet nem?-szólt hozzám Brúnó, ferde mosolyával az arcán.
-Csak azt próbáld meg!
-Nyugi cica!-nyúlt be a pólóm alá és simogatta a hátamat, hogy megnyugodjak.

 Fel le simogatott, aztán amikor egyszer a melltartó pántomhoz ért a keze egy gyors mozdulattal kicsatolta.

-Hé!-mondtam neki komolyan és mérgesen.

vagyis csak próbáltam komoly vagy mérges lenni, helyette csak elpirultam és mosolyogni tudtam.

-Úgyis leveszed nem?-harapta be alsó ajkát-
-De...-mondatm, majd elindultam öltözködni. Egyedül(!!)