Vérboszorkány

1. Fejezet

Frida

Egy boszorkány közösségben láttam napvilágot, távol az emberi településektől. Édesanyám nevelt egy darabig, mígnem másképp döntött kamasz koromban. Nagynéném vette át a helyét többé-kevésbé. Ida idősebb volt anyámnál, és sosem szült gyermeket. Idegenkedett a gondolattól, hogy feláldozza a munkáját az anyaság oltárán. Engem mégis befogadott, amikor szükségem volt rá, ezért örökké hálás leszek neki. Rendkívül okos, és tehetséges nő volt, aki a gyógyításban találta meg a szenvedélyét. Erről árulkodik a kunyhója is, ami zsúfolásig tele volt könyvekkel, orvosi eszközökkel, gyógynövényekkel, és mindenféle orvosláshoz való dologgal. Nem is volt külön hálószobája, álltalában a vizsgálóágyon aludt, vagy valami erős ital mellett az étkezőasztalnál. Nekem a padlás jutott, amit nem is bántam. A hely nagy részét, Ida könyvei, és ritkán használt szerkentyűi foglalták el, de azért bőven akadt számomra is hely.

Fiatalabb koromban néha még időt is áldozott a boszorkánytudásom fejlesztésére, de mivel nem voltam valami tehetséges, lelkes meg egyáltalán, felhagyott ezzel a szokásával. A szél és a föld mágiával néhány alap trükköt leszámítva nem jutottam semmire. A tűzmágiát rendszeresen használtam, de csak a pipám meggyújtására, illetve különböző dolgok megszárítására. Talán a vízmágia állt hozzám a legközelebb, bár ezen Ida sem lepődött meg a vérörökségemből kiindulva. Vérboszorkánynak születtem.

Néhány száz évente születik csak belőlünk. Emlékszem kisebb koromban mindenki ünnepelt a képességem miatt, mára csak akkor fordulnak hozzám, ha nincs más választásuk. A vérem gyógyító hatású. Mély vágásra csepegtetve beforrasztja a sebet, ha isznak belőle, még a halál torkából is visszahozza a haldoklót. Ida a véremet is veszi rendszeresen, gyógyszerekhez és furcsa kísérletekhez. Szerintem ez a fő oka, hogy mellém állt amikor senki más nem tette.

A napjaim nagy része, abból áll, hogy régi poros könyveket olvasok, és elcsenem Ida különleges pipadohányát, amitől mindig jókedvre derülök. Napközben szinte mindig a közeli tóhoz megyek le, ahol senki sem zavar meg, és egészen késő estig ott is maradok. Nem keresem a többiek társaságát, és ők sem az enyémet. Folyamatosan a véradományom után kutatok, az előző vérboszorkányokról, illetve, hogy hogyan bújhatnék ki azon kötelességem alól, hogy hozzámenjek egy szörnyeteghez.

Valójában, ezért is fordultak el tőlem az emberek, még a saját anyám is cserben hagyott, az ominózus nap után. Tizenkét éves lehettem, amikor Darius és a kísérete megérkezett a falunkba. Darius egy szörnyűséges teremtés volt, aki élet és halál között lebegett többszáz éve. Egy nagyhatalmú boszorkány sújtotta a vámpírság átkával, a kegyetlensége miatt. Örök életre kárhoztatta, szeretet és utódok nélkül, egymaga marad a fajtájából örökké. A nagyhatalmú boszorkány élethosszig tartó leckének szánta az átkát, amiért Darius megölte a kedvesét, majd megerőszakolva, megtörve magára hagyta. Utolsó leheletével átkozta meg a haldokló nő. A büntetés, nem úgy sült el, ahogy azt mindenki gondolná. A kegyetlen főnemes, még nagyobb hatalomra tett szert, és hidegvérű mészárlásba kezdett. Az emberek között pletykák terjedtek, hogy milyen ördögi teremtmény vállt a férfiból, ezért rettegtek tőle, de engedelmeskedtek is neki. A magányát, hatalmas vérszomjával csillapította.

A falunkra sötét árnyék vetült, amikor beállított hozzánk. Kísérete emberekből állt, de ez senkit sem tévesztett meg, mindenki tisztába volt vele, hogy egy vadállat érkezett. Darius elegáns ruhájáról ordított a gazdagság. Hosszú egyenes, fekete haját lazán összefogta a nyakánál. Ránézésre egy jóképű harminc körüli nemes embernek tűnt, de a nem evilági fekete szemeiből sejteni lehetett, hogy mi lakozik a vonzó külső alatt. A félelmet tapintani lehetett a levegőben, de mindenki próbált udvariasan viselkedni, hogy ne haragítsák magukra a szörnyeteget. Az egész lakosságot maga elé hívatta, hogy szemügyre vehessen minket. Sorsdöntő szavait, mai napig fel tudom idézni.

- Fülembe jutott a hír, hogy ebben a koszfészekben született egy vérboszorkány. Hozzátok elém, ha kedves az életetek!

Anyám szorosan markolta a kezemet, és egy szót sem szólt. Az egész falu síri csöndbe burkolózott. Emlékszem annyira féltem ettől az ismeretlen embertől, hogy kezem-lábam remegett. Néma sírásba kezdtem, a könnyeim a ruhámra csurogtak. Néhány percig várt a szörnyeteg, majd egy középkorú boszorkányt vett célba. Hatalmas szemfogait a nyakába fúrta, szegény asszony feje, majdnem leszakadt. Néhány másodpercnyi vérszívás után, élettelen testét a porba hajította, mint ha csak szemét lenne.

- Utoljára kérdezem, hol van a vérboszorkány!

Az emberek pánikolva szakítottak ki anyám vigyázó karjai közül, hogy Darius elé lökjenek. Visítottam, mint a vágóhidra szánt malac. Könyörögtem, hogy engedjenek el, de kérésem süket fülekre talált. A porban két fényesre suvickolt csizmát láttam magam előtt. Nem mertem felnézni az átkozott arcára, csak sírtam tovább.

- Hát te lennél az kislány? Mutasd az arcod!

Amikor nem engedelmeskedtem neki, egykézzel felkapott a földről a nyakamnál fogva. Hiába kapálóztam, és martam bele körmömmel a jéghideg kezébe, ami satuként szorult gyenge nyakamra.

Sötét szemei engem fürkésztek, majd borzasztó mosolyt villantott rám, mielőtt elengedett volna.

- Hogy hívnak leány?

- Frida. - hangom nem lehetett több suttogásnál.

- Nos Frida, örömmel jelentem be, hogy te leszel a feleségem! - hirdette ki az egész falu számára.

- Amint betölti a tizennyolcadik életévét, eljövök a lányért és magammal viszem! Ha bármi baja esik addig, rajtatok fogok bosszút állni.

Miután befejezte mondandóját, sarkon fordult, és amilyen hirtelen megjelent, úgy el is tűnt. Én még mindig a földön térdeltem, és remegtem. A vámpír szavai beették magukat a tudatomba. Zúgott a fejem, és csak anyukám szerető karjaira vágytam. A falu felbolydult, az emberek veszekedtek, vagy menekülőre fogták. Anyám jelent meg végre előttem, majd felsegített. Nem szólt semmit, csak kézen fogva hazakísért.

Emlékszem aznap este nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. A csukott ajtó mögül hallgattam amint anyám az éj leple alatt pakolászik. Akkor még nem állt össze a fejemben, de a holmiját rakta össze, hogy megszökjön a faluból. Reggel amikor kikeltem az ágyamból, túl nagy volt a csönd. Éreztem, hogy valami nincs rendben, mivel ilyenkor már édesanyám javában a reggeli elkészítésével szorgoskodik. Átkutattam a házat, és amikor nem találtam sehol, már tudtam, hogy mi az igazság. Elhagyott engem, és nem jön vissza hozzám soha többé.