Markus
A sűrű erdő bújtatott minket, a vérszopó emberei elől. Már messziről hallottuk a hintó érkezését. Azt az információt kaptuk, hogy csak három emberrel kell elbánnunk. Kettő kocsis ült a hintó elején, egy katona pedig bent a boszival. A kocsisok a társaim nyilaitól haltak meg, ahogy az előre meg volt beszélve. Amikor élettelen testük hatalmas puffanások közepette lefordúltak a járműről, a lovak megtorpantak. Gyorsan oda is rohantam, hogy kiiktassam a katonát a megbeszéltek szerint.
Odaértem az ajtóhoz, de azon olyan hangok szűrődtek ki, mint ha egy macskát akartak volna megfojtani odabent. Kitártam a bejáratot, de ami a szemem elé tárult, az egyáltalán nem volt a terv része. Egy hulla roskadt az egyik ülésen, a kocsit beborította a nyakából, még mindig szivárgó vér. A boszi, pedig egy katona alatt küzdött az életéért. Gyorsan kellett cselekednem, lerántottam róla a férfit, kardommal pedig keresztül döftem felsőtestét. Kihúztam élettelen testéből a fegyveremet, nadrágomba töröltem a mocskot róla, majd visszahelyeztem hüvelyébe. Kezet nyújtottam a boszinak, hogy segítsek kikászálódnia az emberi maradványokból. Vérrel beszennyezett arca sem rontotta el a fenséges látványt. Dús idomait, hófehér bőr fedte, hullámos hosszú fekete haja, olyan volt, mint a legsötétebb csillagtalan éjszaka. Hatalmas szemei, amik most bizonytalanul vetődtek rám, olyan színben pompáztak, mint az alvadt vér. Nagy nehezen elfogadta a segítségemet, majd kiszálltunk a kocsiból. Gondolom sokkot kapott, a megpróbáltatásoktól, mert lecövekelt mellettem. Megfogtam a karját, hogy a többiek felé irányítsam.
Egyszer csak kirántotta magát szorításomból, és az útmenti szakadék felé kezdett futni. Megtébolyult talán a látottaktól, és ki akarja ontani a saját életét? Még a ruháit is elkezdte leszaggatni magáról, kicsike tőre segítségével. Nem értettem a helyzetet, de nem akartam ráijeszteni, nehogy véletlenül is leessen, ezért csak a távolból kiabáltam neki oda.
-Mit csinálsz?! Meg ne tedd! Gyere vissza hozzám, nem akarlak bántani!
Próbáltam közben bizalomgerjesztő arcot vágni, míg a kezeimet felé nyújtottam, de csak egy pimasz pillantással jutalmazott mielőtt a mélybe vetette volna magát.
Nem akartam hinni a szememnek, hogy tényleg megtette a kis boszi. Társaim ordítása visszhangzott a hátam mögül.
- Markus csinálj valamit! Szükségünk van a boszorkányra!
- Nem hiszem el, hogy egy őrült szuka miatt ezt teszem. - morogtam magamnak.
A szememet forgattam, majd a lány után vetettem magam. A zuhanás csak néhány lélegzetvételnyi ideig tartott, de a vízbecsapódás más lapra tartozott. Sötét jéghideg víz kavargott körülöttem, és nem tudtam megállapítani, hogy merre van a felszín. A kiáramló buborékok a tüdőmből, viszont tudták a helyes irányt, így hát őket követtem. Amikor végre áttörtem a vízfelszínt, csak úgy nyeltem magamba a friss levegőt. Szemeim egyből kutakodni kezdtek a szökevény után, de nem láttam sehol.
- Hallo! Megsérültél?
- Merre vagy te tébolyult nőszemély? Csak segíteni akarok! - kiabáltam, hátha felbukkan.
Semmi válasz. Az áramlat, már messze vitt a kiindulási pontomtól, szóval a többiekre sem számíthatok jelenleg.
- Csodálatos... - fújtattam dühösen.
A szárazföld irányába kezdtem el úszni, mire egy alakot láttam meg a part mentén a távolban. Gyorsabb tempóra kapcsoltam, hogy elcsíphessen a boszit. Mire beértem a nőszemélyt, már kint feküdt, az éles sziklákon, és vizet köhögött föl.
Gyorsan elöntött a méreg, és rávetettem magam. Törékeny karjait a feje fölé szorítottam, míg az alsótestét, a sajátommal kényszerítettem mozdulatlanságra.
- Megvagy! - kiabáltam rá.
- Engedj el! - vicsorogta az arcomba, ami engem nagyon is szórakoztatott.
- Megbolondultál, hogy levetett magad egy szakadékba? Hát ennyire nem becsülöd az életed?
- Na és te? - húzta fel az egyik szemöldökét számonkérően.
Csak egy bosszús fintor volt a válaszom. Végig mértem az alattam fekvő agybajost, és egy pillanatra még a lélegzetem is elakadt. Csak egy fehér alsóruházat fedte a testét, ami most teljesen elázott, és így betekintést engedett csodálatos melleire. A hideg víztől apró bimbói szinte áttörték a vékony anyagot. Gyönyörű arca, vöröslött az indulatokról, de még így is elragadónak találtam.
- Hagyjál békén! Szállj le rólam, te behemót! - ripakodott rám.
Szégyentelenül vetettem még egy utólsó pillantást a gyönyörűségekre, majd a hátamra gurultam, hogy mellette fekve kifújhassam magam. Néhány pillanat erejéig mindketten erőt próbáltunk gyűjteni a kis kalandunk után. Sokáig nem tartott a nyugalmam, hiszen a boszi felpattant mellőlem, és az erdő felé vette az irányt.
- Idegesítő, bolond nőszemély... - szűrtem a fogaim között, mérgemben.
Egy lemondó sóhaj kíséretében én is feltápászkodtam, és a nyomába eredtem.
أنت تقرأ
Vérboszorkány
خيال (فانتازيا)Egy kegyetlen vámpír, egy különleges erővel bíró boszorkány, és egy átlagos ember. Van aki szeretetre vágyik, van aki szabadságra, és akad olyan akit a bosszúvágy hajt. Mindhárman mást szeretnének az élettől, de csak az egyikük győzhet.
