A fájdalomtól felszisszentem, de úgy, hogy ne nagyon vegyék észre ami hát nem sikerült. Noah egyből oda szaladt hozzám a tanár kiséretébe.
-Hanna jól vagy? Mi történt? Kérdezte a tanár.
-Kicsim jól vagy?
-Megvagyok. Ugye cigánykerék volt a feladat Viki pedig nem hogy segített volna, hanem még lökött is rajtam. Aztán elestem és pont az üvegszilánkba ami nem tudom, hogy került ide.
-Ez nem igaz. Én segítettem.
-Ne tagad én is láttam. Szólalt meg Virág.
-Rendben. Noah kisérd el Hannát az orvosiba.
-Már is.Noah segítségével megpróbáltam felállni,de nem sikerült ezért inkább felvett az ölébe és úgy mentünk az orvosiba.
- Jó napot! Mi történt?
- Jó napot! Tesin cigánykerék volt a feladat de a partnerem nem segített inkább ellökött aztán sikeresen elestem, de volt oldalt egy üvegszilánk és az oldalamat megvágta.
-Rendben. Húzd fel egy kicsit a pólód.Felhúztam a pólóm. Noah látta már a régebbi sérülésem és a történetét is tudja.
-Ez a sok vágás biztos, hogy nem most történt.
-A hegek egy régebbi sérülésbe keletkeztek.
-Rendben. A mostani sérülés csak karcolás,de a vége kicsit beleszaladt az egyik sebbe.
-Rendben. Köszönöm.Az orvos bekötötte és utunkra is engedett.
-Esküszöm megfolytom ezt a picsát.
-Kicsim nyugi! Nem lett bajom.
-De ha komolyabb bajod lett volna? Mondjuk nem csak belecsúszik a szilánk vége a sebedbe, hanem megvágja és kiszakad a varrrat?
-De nem ez lett. Kérlek nyugodj meg.
-Rendben.Gyors átöltöztem aztán elköszöntem Virágtól és Noahval hazamentünk. Otthon hülyéskedtünk majd Noah hazament. Én elmentem fürödni, majd aludni.
YOU ARE READING
Lovas lány, motoros fiú /BEFEJEZETT/
RomanceEgy lány aki apukájával Magyaroszágra költözik a gimi és még egy dolog miatt, de a szomszéd kicsit bekavar a lány életébe. A másik történetemmel és a valósággal bármilyen egyezés félig a véletlen műve félig nem. Ez a második történetem a helyesírási...