Időutazók

Azok a fránya kakaós csigák

Egy széna kazalra esem. Mellettem Lili meglepetten felpattan és körbe néz.

Nem tudom hol vagyunk.

Annyit tudok, hogy reneszánsz ruhákban itt állunk a legjobb barátnőmmel egy kakaós csiga üzlet elött, ami határozottan nem a segesvári csatában sőt még nem is Magyarországon van:

-Várj hol vannak a fiúk?-kérdezte Lili mire leesett. Baszki a fiúk!

Mielőtt elkezdtük volna átkutatni, hogy hova kerültünk, arra lettünk figyelmesek hogy nagy sebességgel egy lovas kocsi közeleg felénk. Nagy eséllyel nekünk jött volna ha el nem rántom Lilit.

Egy gyönyörű nő sietősen felénk közeleg, beinvitál minket az üzletbe és leültet minket egy asztalhoz. Mosolyogva társalgásba kezd:

-Üdv hölgyek. Látom nem ide valóak és látszólag még nincs munkájuk. Van önöknek egy ajánlatom. A férjem az operájába keres női szerepeket, ha van idejük kérem jöjjenek velem egy meghallgatásra-kérte édes mosollyal az arcán mire mi Lilivel összenéztünk és egy "egy próbát megér" válrándítással megegyeztünk.

-Nekünk megfelel-mondtam majd el indultunk:

-Ha nem veszi tolakvásnak megkérdezhetem mi a neve?-kérdezte Lili

-Constanze Weber vagyok szopránt éneklek az operában. És önök?- kérdezte mint már kiderült  Constanze, mire össze néztünk Lilivel aki a szemével biztatott mert ő nem szeret idegenekkel beszélni :
-Mindketten szopránok vagyunk, de ha úgy adódik tudunk szólót is énekelni.- mondtam el az igazságot.

Még mentünk pár percig a kacskaringós utakon míg meg érkeztünk egy elég csicsás épülethez. Miután beléptünk  a kapun, láttuk , hogy van rajtunk kívül vagy húsz ember.

Mikor már vártunk vagy félórát az elöttünk lévő többi emberre, megkérdeztem Constanze-t:

-Ha szabad kérdeznem, ki is az ön férje?

-Természetesen elmondom, Wolfgang Amadeus Mozart az  én férjem. Nem ismerik?- kérdezett mire megállt bennem az ütő  és egyből ránéztem Lilire, de azért újra kérdeztem:

-Milyen évet is írunk?

-1791 elejét.

-A varázs fuvola-suttogtam elhaló hangon.

-Na végre helyben vagyunk.-Mondta boldogan tapsikolva Constanze.

Ez után a mondat után következett, ki, na ki, hát persze, hogy én.

Mikor kiléptem ott volt az igazi élő Mozart!!!!! Pár percig állhattam ott némán mire Mozart elkezdett bíztatni:

-Kedves, énekeljen valamit ,bármit-mondta én meg az egyszer élünk gondolattal elkezdtem énekelni az első eszembe jutó dalt: vagyis Rúzsa Magdolnától a Tejútat:

-Eressz csak szabadon

 Érezni akarom

 Látni a hegyeket

 Várni a fényeket

 Ülni a Tejúton 

Fázni, ha elalszom

 Hívni a kezedet 

Hogy adjon kis meleget

 Te a Nap, én Hold

 Földre szálltak az angyalok

 Te a Nap, én a Hold...-itt elhallgattam a hallgatók némasága miatt, de amint csöndbe maradtam Mozart felpattant a helyéről és elkezdett kiabálni:

-Ez az angyali hang Pamináé. Tiéd a szerep. Mi a neved kedves?- Na itt sokkolódtam le teljesen, de azért válaszoltam:

-Dame Bella-mondtam rafináltan gondolva a 18. századra és Bécsre

-Majd a meghallgatás után jöjjön a folyosóra, ott majd találkozhat a többi szereplővel, csak még kiválasztjuk őket.-Mondta lelkesen Mozart nekem. Amire sokkosan elindultam Constanzéékhez.