Chapter 1

112 5 0
                                    

Apa felénk közeledett, immáron vígan lobogtatva a jegyeket kezében. Leadta a nagyobb bőröndöket is...azt mondták, hogy majd mindent a szobaajtónk elé fog rakni az erre kijelölt személyzet.
Megállt előttem és megkocogtatta a homlokomat. Csak ennek hatására kaptam le a fülembe eddig Arctic Monkeys-t bömböltető fejhallgatót a fejemről. Egész úton szólt, nem voltam kíváncsi arra, hogy a többiek miről beszéltek. A nyakamba akasztottam.
-Mi az?-kérdeztem nem túl kedvesen.
-Jade, nem 'mi az', hanem tessék, -oktatott ki- és itt van a belépőkártyád.
Az ölembe dobta az említett kártyát, amit alaposan szemügyre is vettem.
Az elején egy nyájas kép a fedélzetről, illetve a hajó neve valami cirádás betűtípussal.
Hátul a nemzetiség, a szobaszám, az út intervalluma és a név volt feltüntetve. Az én bájos nevem; Jade Maslow.
-Ezzel nyílik az ajtó.-folytatta apa.
-Próbáld meg tehát nem elveszteni, mert az öcsédnek úgysem sikerül.
Rickre néztem. Vígan szopogatta az imént vásárolt szuperszínes nyalókáját és hüledezve vizslatta az úgynevezett 'kulcsot', míg apa ki nem vette a kezéből, és úgyszintén rám bízta.
-Hát legyen.-reagáltam végül.
Apám ezek után már nyugodt lélekkek fordult Bellához. Igen, így hívták a nőjét. Cseppet sem volt hülye picsa amúgy, csak a személyisége bosszantott.
Az ő kis táskáját is felkapta a célból hogy segítsen neki cipekedni. Ezzel eddig nem is lett volna semmi gond. Csak azzal akadt, hogy ennek a nőnek vagy száz kilós kézipoggyásza volt. Ez számomra felfoghatatlannak bizonyult. El nem tudtam képzelni mi mindent cipelt ide magával, de szemet szúrt, hogy apu alig bírta el a táskát, pedig nem egy gyenge ember.
-Köszi, Cicám!-szólt Bella, majd vörös műkarmaival apám hajába túrt.
-Fúj, bazmeg...
Csak reménykedtem benne, hogy elég halkan suttogtam ezt a kedves, felé irányuló mondatot. Rick mondjuk felkapta a fejét és egy jót kuncogott. Szerencsémre osztozkodtunk a nő iránt táplált érzéseken, akár ki is tudtuk együtt beszélni.
-Na jól van család! Irány a hajó!-kapott észbe hirtelten apa. A fedélzetre juttató rámpa felé vette az irányt.
Kihúztam a gurulós tatyóm fogantyúját és magam után vonszolva követtem őt.
Mielőtt beléphettünk volna, egy ellenőrző kapun kellett átmennünk. Utána egy képet is készítettek rólunk, egyenként, ami elég váratlanul ért. Borzalmasra sikeredett. Kérdőre is vontam aput miatta.
-Az elektronikus utaslistához szükséges.-válaszolt kínos mosolyra húzva a száját.
Öcsém képe nagyon édes lett, kissé színes volt a pofija a nyalókától, ennek ellenére széles vigyort villantott a kamerába. Bella bepózolt, mintha az egész teste látszott volna. Nem volt kedvem szólni neki, hogy csak az arca van benne, remekül szórakoztam rajta. Inkább meg sem mukkantam.
Ezután végre bejutást nyertünk a hajótestbe. A látvány egyenesen lenyűgöző volt. A maga 14 emeletével az egész olyan volt, mint egy nagy, úszó luxusvilla. Üvegliftek szállították az emberek tömkelegeit fel s alá, középen egy hatalmas gyémántcsillár lógott be. A fény az összes kis darabon megtört, ezért az egész teret mesébe illő csillogás töltötte be.
Csak álltam ott, szavakat nem találva az ámulattól. Úgy láttam Rick szájából is csak azért nem esett ki a nyalóka, mert fogta.
Apám nője idő közben mögém settenkedett és végigsimított a hátamon.
-Ugye nem is lesz ez olyan rossz, Jade?-suttogta tettetett lelkesedéssel a fülembe.
-Neeem, dehogy is!
Egy mosolyt erőltettem az arcomra, ezzel is próbáltam rákontrázni az egyetértésre.
-Jobb lenne ha ez nem lenne itt...-súgta a másik oldalról Rick.
-Az tuti.-röhögtem.-Na gyere öcsi, foglaljuk el a szobánkat!
-Jó, nekünk is azt kéne tenni.-mondta apa Bellának.

***

A két szoba közt 5 emeletnyi különbség volt. A miénk a 2.-on, az övék a 7.-en. Az összes emelet egy híres opera nevét kapta. Nagyon tetszett az ötlet.
Beszálltunk a liftbe, benyomtuk a gombokat és megbeszéltük, hogyha kipakoltunk, a nyitott térben fogunk összefutni középen, ahol egy hatalmas kivetítő is található, meg egy rohadt jó medence.
-Próbáljatok meg sietni, légyszi!-kérte apám mikor Rickyvel kiszálltunk.
-Minek? Annyi időnk van, mint az állat. Amúgy is, a hajó csak este fut ki...
-Jogos. Bármi gond van, csak hívjatok.
Bólintottam, majd megragadtam öcsi csuklóját és futólépésben megindultam. Nagyon izgatott voltam a szoba miatt. Érdekelt, vajon az is olyan gyönyörű-e, mint az összes többi hely az óceánjárón. Igazából nagyon nehezen akadtunk rá, az volt a szerencsénk, hogy az összes folyosón volt egy kis eligazító tábla, erről lehetett leolvasni, melyik irányba is kellene menni.
Megálltunk az ajtó előtt. Egy arany táblácskába bele lett vésve a szobaszám, 1272. Postaládánk is volt, benne egy üdvözlő tájékoztatóval, amit azonnal kiszedtem.
A kártyát a zárba tettem, és az már ki is nyílt.
Balra közvetlenül egy pici, de csodás fürdőszoba volt, sarokkáddal. Még masszázs funkcióval is szolgálhatott.
Ráadásul franciaágyat kaptunk. Első dolgom, mikor megláttam, az volt, hogy karjaimat széttárva rádőljek. Olyan puha volt, hogy szinte elsüppedtem benne. Rick eldobta a nyalóka szétrágott pálcikáját, aztán ő is követte a példámat.
-Én innen majd haza se akarok menni!-zihált örömében.
-Már csak akkor lenne jobb, ha apa nem hozta volna a nőjét.-elmélkedtem.
-Szóltam is neki érte.
Az oldalára fordult, és büszkén a szemembe nézett.
-És mit mondott?
-Hát azt, hogyha Bella is szeretne jönni, nem mondhatja azt neki, hogy ne tegye. Márpedig ő szeretett volna, ezért jött is. De hát ez akkora baromság, nem?
-De...mondjuk van benne valami. Tényleg nem tilthatja el tőle.-nevettem.
-Jóóó, de akkor is! Tuti sokkal királyabb lenne, ha csak hárman lennénk.
-Ebben egyet érthetek.
Megborzoltam a haját, majd nehézkesen feltápászkodtam az ágyról, hogy nekilássak a pakolásnak, elvégre sietnünk kellett... Mivel a bőröndök még nem voltak itt, csak a kisebb csomagjainkból tudtunk kicuccolni.
A tájékoztató füzetet a kis dohányzóasztalra dobtam.
-Enyém a bal oldali szekrény, tied a jobb!-osztottam fel a tárolóegységet.
El is kezdte betömködni az oda való dolgait. Egyikünknek sem tartott sokáig, a ruháink nagy részét a még meg nem érkezett bőröndökbe raktuk. A kiürült kézipoggyászokat összenyomva az ágy alá toltuk.
Elégedetten huppantunk vissza rá, bekapcsoltuk a TV-t, de kiderült, hogy csak zenecsatornák vannak.
-Michael Jackson vagy Madonna?-tettem fel a korántsem egyszerű kérdést.
-Inkább Michael...
Ígyhát odakapcsoltam. Örökzöld slágerek szóltak, meg mindenféle koncertfelvételek mentek. Teljesen leláncolt minket a műsor.

***

Hosszasan néztük az adót, majdnem 2 órán keresztül.
Nem is vettük volna észre magunkat, ha meg nem zavar a csörgő telefonom.
-Halló?-szóltam bele.
A vonal túlsó végén Bella hangja fogadott.
-Jade, drága, mit csináltok ennyi ideig?
-Már rég elkészültünk, csak lekötött minket Jacko a TV-ben.
-Akkor gyertek lefelé! Apátokkal már majdnem egy órája várunk rátok!
Akkor sajnáltam is, hogy nem látja, ahogy a szemeimet forgatom.
-Igenis! 2 perc alatt ott vagyunk! Addig találjátok fel magatokat!
Ujjam unottan a piros gombhoz tévedt a kijelzőn, kinyomtam a hívást, majd agresszívan félrehajítottam a mobilt.
-Bellácska leparancsolt minket...
Öcsi szenvedéssel teli hangon morgott egyet, de azért elbattyogott az ajtóig.
Kinyitotta, előbb kiengedett rajta engem, aztán váratlanul kérlelni kezdett.
-Jaaaaaade, légyszi add ide a kártyám! Nem fogom elveszteni! Nem vagyok én béna!
Megnyugtattam, hogy ezzel eddig én is tisztában voltam, de nem adtam oda. Nem is gondoltam, hogy ennyire fogja zavarni, hogy nem nála van az a kis szar.
A folyosón végig arról papolt, hogy szerinte apa még mindig azt hiszi, hogy ő olyan kicsi, hogy semmire sem tud vigyázni, ezért nem is bíz rá semmit, a kártyáját is olyan gonoszan elvette tőle.
Kezdtem unni monológját. A lifthez értünk, azt hittem ott majd abba fogja hagyni.
-Addig foglak kérlelni, amíg oda nem adod!
-Ne zsarolj!-szóltam rá.
-Sőt, nem is hagylak békén addig!
-Fuuuh!
Sóhajtottam, és kelletlenül elkezdtem kutatni a zsebemben.
Sikerült kihisztiznie, hogy visszaadjam neki a kulcsot, mert hogy az az övé. Csak úgy engedtem meg, ha mindig nála lesz, és tényleg irtóra vigyáz rá. Persze beleegyezett.
Szívesen elhallgattattam volna már, ennek pedig legjobb módja volt az, ha megteszem, amit kér.
Ezek után nézhettem a széles mosolyt az arcán.
-Kösz, Jade!-kuncogott.
-Nincs mit, öcskös...
Az elkövetkezendő percek alatt Andrew-n agyaltam. Nagyon rossz volt 2 hétre elszakadni tőle, tudva, hogy a víz közepén nem lesz Wi-Fi. Hívni sem tudtuk volna a másikat, hisz ő is elutazott. Nem lett volna olcsó mulatság... Indulás előtt hosszú percekig öleltük egymást, és egy szenvedélyes csókot is váltottunk. Az idillt apu törte meg, mondván, hogy ne nyeljük le egymást, mert még szüksége van rám. Bevallom, ezen később jót nevettem.
Ő járt a fejemben, mígnem felértünk a 4.-re. Úgy tűnt, hogy az a hajó "social-life közepe", ugyanis nemhogy a főtér, de az összes étterem, a kávézók, diszkók és egyéb animációs foglalkozások is ott voltak.
Elkezdtünk a medence felé sétálni, apáék a mellett vártak ránk. Rick egyből odarohant, ahogy meglátta őket, vagyis odarohant volna, ha előbb meg nem ragadom a vállát.
-A kártyáról egy szót se!-kértem mutató ujjamat a szám elé tartva. -Bennem megbízhatsz!
Kacsintott, aztán tényleg apuhoz futott.
Tekintetem pedig a gigantikus kivetítőre tévedt, amin éppen Katy Perry - Roar-ja ment. A klip igazából nagyon elnyerte tetszésem, alig bírtam levenni róla a szemem. A zene üvöltött, én dúdolni kezdtem, ám hirtelen sikeresen beleütköztem valakibe. Beláttam, jobb lett volna ha inkább a lábam elé figyelek... Hevesen kaptam fel a fejem. Szemeim összetalálkoztak "áldozatoméival". Azok a gyönyörű kék szemek egy eszméletlenül aranyos srácban találtak gazdára.
-Ne-ne haragudj.-dadogtam.
-Ahh, ne viccelj, hogyan is tudnék?! Engem is teljesen lenyűgözött ez az egész.-válaszolt bámulatos brit akcentussal. Tetőtől talpig feketét viselt, kivéve a cipőjét...fehér Converse. Pólóján egy egysoros felirat; Big boys don't cry .
Kínosan nevetgélve megigazította vörösesbarna, kissé göndör, hipsteresre nyírt haját. Oldalt közepesen rövidre vágták, viszont elöl magasra fel volt nyalva, és szanaszét állt. Még borostája sem tudta eltakarni karakteres arccsontját. És az az illat...nagyon férfias volt. Amint megláttam, éreztem, hogy ismerem őt valahonnan. Ez persze kizárt dolog, még sosem találkoztunk, de ennek ellenére is ez az érzés fogott el. Tudtam, ő is jól végigmért engem.
Még egy fél percig elidőztem az arcán, nem tudtam betelni vele.
-Minden rendben?-hozott vissza kérdésével a valóságba.
-Jaj, bocsánat, persze! Ne haragudj, még egyszer!
-Semmi baj.-mosolygott, majd egy hirtelen, bólintással, azt hiszem, el is köszönt.
Megfordult, hogy folytassa útját. Felkapott magára egy szürke pulcsit, kapucniját is felhajtotta. A hátáról egy hatalmas farkasfej nézett vissza rám. Követtem a szememmel, amíg el nem tűnt egy kanyarban.
Elszomorított a tudat, hogy lehet, többet nem látom. Valami megfogott benne. Megfogadtam, hogyha már nagyon nem tudok magammal mit kezdeni, megkeresem őt. Hátha tud olyan hallgatóságot nyújtani az út során, mint amilyet Andrew tudna otthon. Nem akartam annyira egyedül érezni magam, de persze a pasimat sem állt szándékomban lecserélni, csak barátot kerestem a titokzatos fiúban.
Félmillió ember közt elég nehéznek és lehetetlennek ígérkezett a küldetés, de nem zavart. Most először éreztem egy csöppnyi reményt arra, hogy mégis lesz értelme számomra a nyaralásnak. Meg akartam találni őt. A kapucnis farkasomat.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jul 14, 2015 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Kapucnis farkasWhere stories live. Discover now